Markó Béla, az RMDSZ elnöke:- Nagyon jó tanácskozás volt, a szabadkai kezdeményezés mára beérett. A harmadik rendezvény után elmondhatom, most már intézménnyé vált, nemcsak létezik, de működik is a Határon Túli Magyar Szervezetek Fóruma. A következő összejövetelre valamikor a jövő év elején, a Felvi...
- Nagyon jó tanácskozás volt, a szabadkai kezdeményezés mára beérett. A harmadik rendezvény után elmondhatom, most már intézménnyé vált, nemcsak létezik, de működik is a Határon Túli Magyar Szervezetek Fóruma. A következő összejövetelre valamikor a jövő év elején, a Felvidéken kerül sor. Már többször megtapasztaltam, és most vált igazán nyilvánvalóvá, hogy akkor jók az ilyen megbeszélések, ha nincs mögöttük politikai kampányszándék vagy vetélkedés. Mivel a magyarországi belpolitika nem folyt be a tanácskozásunkba, és mivel nem vagyunk egymásnak a vetélytársai, nagyon jól meg tudtuk beszélni a közös gondjainkat, és fontos döntések születtek. Például az autonómia kérdésében létrehozunk egy szakértői bizottságot, ami több szempontból is hasznos lehet, de az is jó, hogy a térség európai integrációjával kapcsolatban minden határon túli magyar szervezet egyértelműen leteszi a garast, és az is helyénvaló, hogy a magyarországi támogatási rendszerrel kapcsolatban megfogalmaztuk a szükséges kritikát. Azok közül, akiket meghívtunk, csak Ágoston András nem jött el a Vajdaságból, mindenki más itt volt. Sőt, a felvidékiek, akik eredetileg vacilláltak, ők is megérkeztek. Ezt azért tartom fontosnak hangsúlyozni, mert ezek szerint mérlegelték, hogy ennek a találkozónak súlya van, és itt kell lenniük. Én a folytatással kapcsolatban is bizakodó vagyok, mert a hasonló helyzetben lévő emberek könnyen megértik egymást.
Kasza József, a VMSZ elnöke:
- Nagyon jó hangulatú tanácskozás volt, alapos és célratörő. A szabadkai találkozóra még árnyékot vetettek a december 5-ei történések, az érzelmek és a sértődések, de ez mára higgadni látszik. Tárgyilagosabban tudtunk egyes témaköröket körülírni, megvitatni, és állást foglalni.
A nemzeti vízumot a határon túli magyarság szempontjából korántsem mondhatom kielégítőnek, bizonyos könnyítés lesz, de csak egy kis lépés a kettős állampolgárság felé. Természetesen ez csak akkor lesz így, ha alkalmazhatóvá válik azokra a célokra, amelyeket megfogalmaztak. Itt is többen kifejezték a kételyüket, hogy ezzel a vízummal a schengeni határokat is átléphetjük, hiszen a szlovénok például máris jelezték, hogy eszük ágában sem lesz beengedni minket. Úgy tűnik, beigazolódik az a feltevésem, hogy sem a Szülőföld Alap, sem a Szülőföld Program mögött nem áll tényleges anyagi háttér, hanem a már működő támogatási rendszer eszközeiből vonnák el, és csoportosítanák át a pénzeket. A támogatások már ebben az évben lényegesen csökkentek. Az igénylőknek figyelembe kell venniük, hogy az anyaországi költségvetésben problémák vannak, de a magyar államnak is meg kell fogalmaznia, mi az, ami ténylegesen megvalósítható, hogy az ígéretek garmadájával ne vezessék félre a határon túliakat, mert az kiábránduláshoz vezet. A döntésünk értelmében szakmai bizottságnak kell dolgoznia az autonómiatörekvések megfogalmazásán, és összegeznie az eddigi tapasztalatokat. Szükséges, hogy az elképzeléseket és a megvalósítási lehetőségeket ne a politikusok, hanem a szakemberek fogalmazzák meg. Mi nem délibábot akarunk kergetni, hanem tényleges önkormányzatot kívánunk megvalósítani a határon kívül élő magyar közösségekben. A vajdasági magyarok ellen elkövetett atrocitások kérdéscsoportja nem dominált ugyan az ülésen, de fontos számunkra, hogy ez a fórum is szóvá tette és megfogalmazta ezzel kapcsolatban az elvárásait, hogy ezeket a kilengéseket és bűntényeket meg kell szüntetni a Délvidéken, hogy az ottani magyarok is normális életet tudjanak élni a szülőföldjükön.
Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke:
- A tanácskozás a tervezettnél hamarabb zárult. Ez mutatja, mennyire gördülékeny volt. Pedig sok szervezetnek kellett közös nevezőt találnia, közöttük olyanoknak is, amelyek a saját országukban vagy környezetükben egymás konkurenseiként szerepelnek.
Üdvözöljük azt, hogy a magyar kormányzat végre elhatározta magát a nemzeti vízum kérdésében. Számunkra, akik a schengeni vasfüggöny árnyékában élünk, különösen nyugtalanító volt, hogy egymást kergették a különféle elképzelések ennek a problémának a kezeléséről. Hol ,,görög igazolvány"-ról, hol kishatár-átlépőről beszéltek, és nem volt egyértelmű, melyik lesz az a variáns, amelyet majd megpróbálnak keresztülerőltetni az egyébként borítékolható európai uniós ellenállással szemben. Ez most végre megtörtént, kiválasztottak egyet a lehetőségek közül, a nemzeti vízumot, ami előrelépés, és reméljük, lesz elég elszántság és politikai erő e mögött az elképzelés mögött, és sikerül elérni, hogy akinek erre rá kell bólintania Európában, az a beleegyezését adja.
Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke:
- A zárónyilatkozatba valóban nagyon fontos kérdések kerültek be, gondolok itt elsősorban arra, ami az autonómiatörekvésekre vonatkozik, a kapcsolattartásra az anyaországgal, a magyar-magyar viszonyra. A nemzeti vízum megvalósulása nagyon jelentős lehet a kárpátaljai magyarok számára. Beszélgettünk a Szülőföld Alapról, és mindannyian egyetértettünk abban, hogy a törvény ugyan megszületett, de a végrehajtása rendkívül lassúnak tűnik. A Szülőföld Program kapcsán én felvetettem, hogy a gazdaság- és munkahelyfejlesztő programban a hitelezési keretek terjedjenek ki a mezőgazdasági és a feldolgozó tevékenységekre is, hiszen Kárpátalján a magyarok főleg földművelésből élnek.
Komlóssy József, a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének megbízott szakértője arra reagált, hogy a fórumot mini Máértnak is szokás nevezni.
- Egy dolgot nagyon határozottan ki kell jelentenem: ez se nem mini, se nem maxi, se nem Máért, hanem a Határon Túli Magyar Szerveztek Fóruma, amely teljesen független. A lényege, hogy ennél az asztalnál egyetlen magyarországi politikus vagy kormányszervezet sem ült, itt magunk között voltunk. A saját problémáinkat magunknak kell megoldanunk, ne határozzanak a mi fejünk felett rólunk, nélkülünk. A Máértnál az volt a helyzet, hogy a mindenkori kormánytól kaptunk egy csomagot az asztalra, amelyen nem lehetett változtatni. Mi azt megbeszéltük, és volt rá eset, hogy nagyobb nehézségek nélkül sikerült határozati javaslatot megfogalmazni, legutóbb viszont nem ez történt. A jelenlegi konferenciánkon tettünk egy nyilatkozatot, ami jelzés a magyar kormány felé, hogy mi ezekben a pontokban gondolkodunk, és ezeket nekik is figyelembe kell venniük.