Aláírták az első szerződést

Aláírták az első szerződést

Április 13-án Szabadkára látogatott Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke és Aleksandar Vučić, szerb kormányfő. Magyarország miniszterelnökét a Magyar Házban Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és a párt vezetősége fogadta, majd a zárt ajtók mögött folytatott tárgyalásokat követően közös sajtótájékoztatót tartottak.

Előtte azonban aláírták a Vajdasági Gazdaságfejlesztési Program első sikeres pályázatának támogatói szerződését. A dokumentumot, Orbán és Pásztor jelenlétében, az első nyertes pályázó, a kupuszinai-bácskertesi Rekettye Gyöngyi, aki a jégvédelmi hálók beszerzésére írt pályázat egyik nyertese, és Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője látta el kézjegyével.

A sajtótájékoztatón, Pásztor István, a VMSZ elnöke elmondta, hogy nagy öröm számára, hogy 2012. március 28-át követően, valamivel több mint két év elteltével újra Szabadkán köszöntheti a magyar miniszterelnököt.

— Két évvel ezelőtt a magyarországi választásokra készültünk, melyen első alkalommal volt lehetősége a vajdasági magyar közösség magyar állampolgársággal rendelkező tagjainak részt venni, szerepet vállalva közös jövőnk építésében. Azt gondolom, az itteni körülményeket ismerve, nem túlzás azt állítani, hogy erőnkhöz képest hozzájárultunk ahhoz, hogy a 2010-ben hatalomra került Fidesz folytatni tudja Magyarország kormányzását az egész nemzet érdekében. Most is kampányban vagyunk, hiszen április 24-én általános parlamenti, illetve önkormányzati választások lesznek Szerbiában. Ez egy kisebbségi közösség számára, ahogy a mi közösségünk számára is mindig egy hihetetlen nagy kihívás, ugyanis a választások napján döntjük el azt, hogy milyen érdekérvényesítő erővel fog rendelkezni a vajdasági magyar közösség, mit tudunk tenni saját érdekeink megvalósulása és megvalósítása érdekében. A VMSZ megpróbál egyfajta kohéziós erő lenni saját közösségünkön belül. A VMDP-vel és a Magyar Egység Párttal, egy olyan platformot hoztunk létre, mely mozgósítani, összpontosítani tudja a vajdasági magyar szavazókat. Függetlenül attól, hogy kampányban vagyunk, és ilyenkor az ember általában kampányjellegű mondatokat fogalmaz meg, én ettől most eltérek még a politikai értékítéletek vonatkozásában is, mivel a mai napot ünnepként élem meg. Nemcsak a miniszterelnök úr látogatása miatt, hanem azért is, mert az előbb részesei voltunk a nemzetépítés egyik fontos állomásának. A VMSZ, a Fidesz és a magyar kormány között partneri viszony létezik, melynek alappillérét a magyar közösség építésének szolgálata, az embereknek, a családoknak a támogatása jelenti, illetve egy olyan együttműködés, mely az egyenes beszéden, a tisztességen és az ígéretek betartásán alapul. 2010-től, amióta Orbán miniszterelnök úr vezeti a magyar kormányt, azt gondolom, hogy nem túlzó, ha azt mondom, hogy közösen eltudunk számolni a vajdasági magyar közösség irányába. A teljesség igényét félretéve, nemcsak az állampolgárságra szeretnék utalni, és az azzal járó szavazati jogra, hanem mindazoknak a célkitűzéseknek a megvalósítására, mely a közös megbeszélésünk eredményeképp valósult meg, mint például az ösztöndíjprogram, az Európa Kollégium felépítése, az oktatási-nevelési rendszer talpra állítása és működtetése, intézményeink, civil szféránk támogatása, a szabadkai Zsinagóga felújításának az ügye, a szabadkai múzeumi képtár kérdése, illetve megoldása, a Kosztolányi szobor megteremtése és leleplezése, a Szent Teréz templom felújítása, a nagybecskereki zárda épületének megvásárlása és felújítása, illetve a falugondnoki rendszer elindítása, melynek köszönve 800 olyan emberen segítünk, akire nincs ki rányissa az ajtót. Ez a közösségi gondoskodás megkerülhetetlen kihívása és feladata – mondta Pásztor, majd köszönetet mondott mindazért az anyagi támogatásért, melynek köszönve a felsorolt programokat lebonyolíthatták.

Pásztor kiemelte, hogy a közös erőfeszítésben külön kiemelt helye van a Térség és Gazdaságfejlesztési Programnak, amivel kapcsolatban a magyar kormány tavaly november 18-án elfogadta a VMSZ által kidolgozott programot.

— Megtisztelő számunkra, hogy bizalmat kaptunk, nemcsak szavak vonatkozásában, hanem tettek tekintetében is. Az elkövetkező három évben 50 milliárd forint áll rendelkezésünkre, hogy magyarként boldogulni és érvényesülni tudjunk. Büszke vagyok arra, hogy kitudtuk vívni ezt a támogatást. Az első pályázati kör lezárását követően már folyamatban van a második pályázati kör. Büszkeséggel tölt el, hogy 2413-an jelentkeztek az első pályázati körben, többségükben 25 és 40 év közöttiek, akik ezzel is azt bizonyították, hogy él és életképes a vajdasági magyar közösség, gondoskodik magáról és gyermekeiről itt, ezen a tájon, ahol élünk. Meggyőződésem, hogy teljesítményünkkel visszaigazoljuk a kapott bizalmat. A kampány egy eleme a közéletnek, egy pillanat, amikor számadással tartozunk, de a jövőre vonatkozóan is el kell mondanunk álláspontunkat, véleményünket. Szlogenünk, hogy mi vagyunk a Biztos pont. Azért mertük ezt mondani, mert az elmúlt, több mint húsz éven át bizonyítottuk, hogy folyamatosan a közösségünket szolgáljuk, elkötelezettek vagyunk ebben, tisztességesek, megbízhatók, ugyanakkor ebből a pozícióból partnerkapcsolatot tudunk építeni a kölcsönös megbecsülés és a közös érdekek mentén. Továbbra is a közösséget kívánjuk szolgálni. Arra szeretném miniszterelnök urat kérni, hogy támogasson ebben bennünket, mert azt gondolom, hogy a nemzet felemelkedését csak így tudjuk közösen szolgálni – mondta Pásztor.

Orbán Viktor beszéde elején köszönetet mondott Pásztornak és munkatársainak, amiért kidolgozták és megalkották a vajdasági gazdaságfejlesztési tervet.

— Ez egy olyan terv, amit itt dolgoztak ki, itt alkottak meg, amihez nekünk csak támogatást kellett adnunk. Ezzel a jövő útját is megmutatták, mert a többi Kárpát-medencei magyar közösség számára is ez lett a járható út. Nem akarom megkerülni a tényt, miszerint egy választási kampány kellős közepén érkeztünk Szerbiába. Szomszédos ország miniszterelnökeként, nem avatkozhatok bele a választási küzdelembe, csak biztatni tudom az itt élő szerbeket, magyarokat, horvátokat, hogy minél nagyobb számban vegyenek részt a választásokon. Arra biztatom az itt élő magyarokat, hogy feltétlenül menjenek el a soron következő parlamenti választásokon szavazni, és támogassák a vajdasági magyarok pártját, a VMSZ-t, amely kiszámítható pont és a biztos jövő záloga a Vajdaságban. Azért is merek ilyen határozottan fogalmazni, mert a közép-európai létezés sajátosságainak megfelelően, nekem is élnek itt választóim, hiszen az itt élő magyar állampolgárok részt vehetnek a magyarországi választásokon. Amikor azt mondjuk, hogy nemzeti kormány vagyunk, akkor az azt jelenti, hogy nemcsak országban, hanem az országhatárokon túli világban, tehát nemzetben gondolkodunk, és a felelősségük is nagyobb, mintha csak a mai Magyarország területén élő magyarok iránt viseltetnénk felelősséggel. A nemzeti alapokon álló kormányoknak el kell számolniuk a határon túl élő választóik irányába is. Az előbb aláírt szerződés, amit remélem még sok ezer követ, világossá teszi, hogy Magyarország ma már van olyan erős ország, hogy ne csak saját magára gondoljon, hanem nemzetben gondolkodva a határon túli nemzettársainkat is segíteni tudjuk, lehetőségeket tudunk teremteni a számukra – mondta Orbán.

Hangsúlyozta: új korszak kapujában állunk. Ez a mostani aláírás az új korszak beköszöntét jelzi.

— Annak a korszaknak a beköszöntét, amikor bizonyítékát adhatják a vajdasági magyarok annak, hogy elegendő életerő van bennük. Hogy még mindig megvan a magyar közösség, az az életerő bizonyítéka. Nemcsak a megmaradásra mozgósítjuk az erőnket, hanem hozzátudunk tenni valamit a létező világhoz, van energiánk, tehetségünk, gondolatunk. Ezt kellene most bebizonyítani, hiszen a korlátok sokkal kevésbé szorítóak, mint korábban voltak, és eljött az ideje annak, hogy a vajdasági magyarok bebizonyítsák, milyen munkavágy, tehetség és tetterő van bennük. Remélem, hogy minden egyes ilyen szerződésből ennek a tetterőnek a bizonyítékai nőnek ki, amelyek újabbnál újabb vállalkozásokban, munkahelyekben, termelésben és gazdasági erőben mutatkoznak majd meg. A kiegyenesedni, dolgozni és boldogulni szavak a meghatározóak, nemcsak az ország területén, hanem azon kívül is. Most először jutottunk el oda, hogy Magyarország erről nemcsak beszélni tud, hanem érdemben is tesz, hiszen a vajdasági magyarokkal közösen egy igazi gazdaságfejlesztési programot hirdet meg. Az 50 milliárd forint egy komoly gazdasági erő, amit ha jól forgatnak az itteniek, akkor sikeresek lesznek. Ez a program a szerbeknek is komoly lehetőségeket tartogat. Meggyőződésem, olyan korszak előtt állunk, ahol lehetséges olyan politikát folytatni, ami egyszerre jó az európai uniónak, a szerbeknek, az itt élő magyaroknak és Magyarországnak is. Ezt a közös érdeket testesíti meg ez a vállalkozásfejlesztési program. Nagyon remélem, hogy a most megnyíló lehetőségek, nemcsak lehetőségek maradnak, hanem valósággá alakulnak át. Szeretném, ha a vajdasági magyarok éreznék, hogy az ő boldogulásuk nem választható el Magyarország sikerétől. A mostani magyar kormány gondolkodásában sem lehetséges sikeres politika, ha abban nincsenek benne a határon túli magyarok saját, személyes sikereikkel – mondta Orbán Viktor, a sajtótájékoztatón.

Képgaléria

Cikkünk további képei

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Gazdaság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink