Akit rabul ejtett a magyar népzene és néptánc csodálatos világa
Fehér Márta
2021.10.26.
LXXVI. évf. 42. szám
Akit rabul ejtett a magyar népzene és néptánc csodálatos világa

Gyermekkora óta rajong a népdalért és a néptáncért, azon szerencsések közé tartozik, akiknek a hobbijuk a munkájuk, a munkájuk pedig a hivatásuk. Interjú a Bodor Anikó-díjas Kisimre Szerda Anna néptáncpedagógussal.

Olyan családból származom, ahol nagyon sokat énekeltünk. A tatám nagyon szeretett mulatni, a nagybátyám muzsikus volt, a hétköznapjaink része volt az éneklés. Annak idején nem volt rádió az autóban, amikor utaztunk valahova, énekeltünk. Otthon a disznótorokon is volt zenész, a nap táncmulatsággal végződött. Testvérem (Szerda András) vezeti az óbecsei Botra férfikórust, ő is tagja volt a Batyunak. Unokaöcséim (Szerda Balázs és Ákos) a Fokos zenekar frontemberei, unokahúgom (Zsófi, de nem a Hét Nap-os) pedig táncol, énekel a Szelencében és a Cirkalomban. Anyu, Szerda Jolán a Dúdoló énekcsoport tagja. (Egyébként Szerda Ibolya is, aki a Hét Nap-os Szerda Zsófi édesanyja, és nem mellesleg a Hét Nap-os Szerda Zsófi és fivérei is mindannyian táncoltak a Szelence táncegyüttesben). Ez is bizonyítja a család népzene és néptánc iránti szeretetét, elkötelezettségét. Nem csoda, hogy a magyar népzene és néptánc csodálatos világa rabul ejtette, és szívügye hagyományaink, értékeink átadása, magas szintű művelése. Több mint huszonöt éve foglalkozik népdalok tanításával, tánc- és énekcsoportok vezetésével, számos elismerés és díj tulajdonosa. Tizennégy éves korában kezdett énekelni szülővárosában, Óbecsén, a Batyu népzenei együttesben. Ettől kezdve annyira természetes volt nekem, hogy ezt a műfajt kell ápolnom, soha nem fordult meg a fejemben, hogy valahol máshol kellene kipróbálnom magam. A Batyunak köszönhetően sikerült megalapozni Óbecsén a néptáncmozgalmat — és nemcsak helyben, hanem szélesebb körben is, hiszen ez az együttes szervezte meg a Batyu-tábort, vidékünk immár több száz fiatalt megmozgató népművészeti táborát —, Anna pedig megalakította a Szelence táncegyüttest és a Cimbora táncegyüttest az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben. Immáron Topolyáról jár vissza tanítani a szelencéseket minden héten.

— A topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központban dolgozom, a délelőttök azzal telnek, hogy az egyesület adminisztratív és szervezési ügyeit intézem, intézzük, mert hárman vagyunk munkaviszonyban. Keddenként a Dózsa György Általános Iskolában tanítok zenét. A délutánok pedig úgy festenek, hogy hétfőn a Kodályban van gyerekpróbánk, este pedig a felnőtt-táncegyüttessel. Kedden szintén két gyerekcsoporttal próbálok, utána pedig az asszonykórussal Gunarason. Szerdán újra Topolyán következik egy gyerekpróba, utána pedig Bácskossuthfalvára megyek az asszonykórushoz. Csütörtökön szintén Topolyán, előbb a gyerekekkel, majd a Cirkalommal van táncpróba. A péntek az csak a Cirkalomé, szombatonként és vasárnaponként pedig Óbecsére járok, a Szelence ének- és táncegyüttessel foglalkozom, valamint a Dúdoló énekcsoporttal — sorolja. — Emellett hétvégenként nagyon sokszor föllépések vannak, továbbá műsorok, saját rendezvényeink. Szerencsés ember vagyok, hogy egész életemben azt csinálom, amire pici koromtól vágytam, mert én kis koromtól kezdve színpadon szerettem volna énekelni, táncolni. Szerencsés vagyok abból a szempontból is, hogy a férjem, Kisimre Árpád szintén a néptánc elkötelezettje, együtt dolgozunk. Azt hiszem, másként nem volnának ilyen sikereink, eredményeink, mert így tudjuk egymást segíteni, erősíteni, kiegészíteni. Talán nem is tudná mindenki elfogadni azt a fajta életstílust vagy életmódot, amelyet mi élünk.


A topolyai Kaláris asszonykórus

Anna a budapesti táncművészeti főiskola néptáncpedagógus szakán szerezett oklevelet 2008-ban. Most már itthon is képezhetik magukat a néptáncoktatók annak a képzésnek köszönhetően, amelyet a Magyar Táncművészeti Egyetem tanárai vezetnek Vajdaságban, és szép számmal vannak jelentkezők. Arról is beszélgetünk, hogy bár itthon nagyon sokan olyan magas szinten művelik a népzenét és a néptáncot, mint a hivatásos táncosok, együttesek, és már többször is volt kezdeményezés, mégsem jött létre a vajdasági magyar hivatásos táncegyüttes.

— Emlékszem rá, annak idején a mi fejünkben is megfordult ilyesmi, de akkor az idősebbek közbenjárására letettünk róla, és most mi vagyunk abban a helyzetben, hogy azt mondjuk, az nem jó felé vinne, mert a néptáncműhelyek kis létszámúak — erről egyébként az idei Gyöngyösbokrétán is sok szó esett. Ha Vajdaságnak volna egy hivatásos táncegyüttese, akkor szerintem az borítana mindent, mert mindenki arra koncentrálna, így a többiek létjogosultsága elveszne.


A topolyai Hétmező leánykórus

Beszélgetőtársam szerint a sikernek nincs különösebb titka, addig működik egy csoport, egy egyesület, legyen az tánc- vagy énekcsoport, zenekar, amíg a vezető működteti.

— Fontos, hogy az oktatók milyen képzésben részesítik a táncosokat, hogy milyen módszereket használnak. Az, hogy milyen követelményeket állítunk föl a táncosoknak, énekeseknek. Mi a maximális megnyilvánulásra törekszünk, arra, hogy mindenki a legtöbbet hozza ki magából. Mindig magasra állítjuk a lécet — már a kisgyerekektől elvárjuk, hogy minél pontosabban hajtsák végre a feladatokat. Nagyon fontos, hogy rendszeresen gyakoroljunk, és mindenki kivegye a részét a munkából, mert csak akkor van eredménye. S igen, nagyon fontosak a visszaigazolások is. Évről évre szükségünk van egy-egy megmérettetésre, melyen van egy szakmai zsűri, mely elmondja a véleményét, útmutatásokat ad, jótanácsokat, melyeket érdemes megfogadni. Fontos, hogy az ember jelen legyen ezeken az értékeléseken, meghalljon egy-egy újdonságot, akár a dalcsokor fölépítésével kapcsolatban, akár egy új tájegységet megismerni vagy az oktatási módszerekben megjelent újdonságokról informálódni. A népzene világában is vannak menő, trendi dolgok. Tapasztalatom szerint az a legfontosabb, hogy minél hitelesebben és erőteljesebben, beleéléssel adják át a csoportok a dalt, melyet énekelnek. Nagyon fontos, hogy hogyan állunk ki a színpadra, mi az, amit tükrözünk. Egy szerelmesdal-csokrot is úgy kell felépíteni, hogy annak legyen egy története, eleje és vége. Az is jó, ha vannak benne szólórészek, de ez a buktatója is lehet, ha éppen nem úgy sikerül, ahogyan kellene. Az is lényeges, hogy hogyan vagyunk felöltözve, mit közvetítünk. Szerencsére a Csoóri Sándor Alapnak köszönhetően jócskán lehet viseletre fordítani az anyaországi támogatásból.

A topolyai Kodályban a november a jubileumokról szól majd — számol be Anna. — A Kaláris Asszonykórus negyvenéves volt tavaly, ám a járvány miatt az idén ünnepli az évfordulót. A Hétmező énekcsoport tizenöt, a Cirkalom Táncegyüttes harmincöt, a Tulipán Kézimunka Csoport tíz-, a Csalóka pedig harmincéves. November 12-én a Kaláris és a Hétmező ad koncertet, ekkor lesz a kézimunkacsoport kiállításának is a megnyitója, a Cirkalom Táncegyüttes jubileumi koncertjét pedig november 27-ére tervezik.


Az óbecsei Dúdoló énekcsoport

Az óbecsei Szelence énekegyüttes

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Interjú rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..