home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Akinek az élete kerek, mint egy BonBon
Szerda Zsófi
2019.06.15.
LXXIV. évf. 24. szám
Akinek az élete kerek, mint egy BonBon

Lukácsházi Győző tubaművész, műsorvezető, mesélő, örökmozgó, Federer-rajongó, valamint a BonBon Matiné megálmodója.

Játszott az Magyar Állami Operaházban, a Vám- és Pénzügyőrség Zenekarában, vezetője volt a Budapest Ragtime Bandnek. Dolgozott a Magyar Rádióban és a Bartókban, igazgatója volt a Szegedi Szimfonikus Zenekarnak. Az biztos, hogy soha nem unatkozik, s az is egészen biztos, hogy a zene mindig ott volt az életében. S amit csak az tud elmondani róla, aki megismerte: egy vidám, boldog, elégedett ember.

* Kezdjük a végén. Vajdaságban vendégszerepelt a BonBon Matiné Szerencsés János című, gyerekeknek szóló előadása. A kicsik pedig nem csak egy mesét láthattak, hiszen megismerkedtek a blueszenével s annak eredetével, sőt még hangszerbemutatót is tartottatok. Mindenki tágra nyílt szemmel és füllel figyelt. Van gyakorlatod benne. Bár a végén, az ingyen csoki említésénél lankadt a figyelem. 

— Haha! Igen. A BonBon Matiné közönsége a négytől tizenegy éves korosztály. Elsődleges szándékom, hogy megismertessem a klasszikus zenével és a hangszerekkel, hiszen magam is klasszikus zenét játszom. Erre megkérdezhetnéd, hogy akkor mi volt ez a ma esti bluesos hangzás, melyet az öcséd szerzett s adott elő velem meg Ágóval (Dobozy Ágoston — zongorista). Számomra az a lényeg, hogy amit mutatunk, az minőségi legyen. Természetesen a klasszikus zenétől néha elkanyarodunk a jazz, a világzene, a népzene felé is. Az soha nem merült fel bennem, hogy hogyan lehet megszólítani a gyermekeket. Amint belenézek a szemükbe, és látom, ahogy készülnek, várják a bulit, zsonganak, tudom, hogy nyert ügyem van. Imádom ezt a hangulatot! Ide most szülőkkel érkeztek a kicsik, nem az óvó nénivel, ilyenkor egy picit nehezebb lekötni őket, mert valamiért többet megengednek maguknak. Számunkra viszont jó, ha a szülő is jelen van, hogy lássa, mit közvetítünk.

* Érdekes, hogy a szigor is működött. 

— Jó, hogy észrevetted! Néha szükséges. Többször megesett, hogy, mondjuk, felsősökből állt a közönség, és bulisabbra vették a dolgot. Ilyenkor az elején kell megfogni őket. Működik, ha megszólítom őket, vagy ha felhívok valakit a színpadra. Mindezt persze kedvesen, udvariasan, de határozottan. A gyerek nem úgy születik, hogy tudja, hol mit kell csinálnia, s hogy például ha előadást néz, akkor csendben kell maradnia. El kell neki mondani. Megérti. S a gyerekek baromi jó partnerek. Figyelnek, és nagyon jókat mondanak.

* Érzékelsz különbséget a már bonbonos gyermekek és egy szűz közönség között? 

— Igen. Ezért is próbálunk bérleti rendszerben működni. Ugyanaz a gyermek egy évadban többször megfordul nálunk, így egy áprilisi program az októberi kezdéshez képest egészen más. Érezhető a fejlődés. Olyankor már nem kell elmondanom, hogy figyeljenek. Azt hiszem, megbíznak bennem, mert látják, hogy vidám és őszinte ember vagyok, s azért vagyok ott a színpadon, mert azt szeretném, ha nekik jó élményben lenne részük. Persze egy kicsit önző alak is vagyok, hiszen ettől nekem is jó.

* Amikor megalapítottad a BonBon Matinét, azt azért tetted, mert nem érezted elégségesnek a komolyzenei oktatást, a hangszerismeretet a gyermekek körében? 

— Komolyzene. No ezt a szót akarom én kiverni a fejekből! Például egy Mozartban semmi komolyság nincs. Szerinted melyik gyerek akar „komoly” zenét hallgatni? Megsúgom: egyik sem! Klasszikus zene. Az már más. Azt mondják, a klasszikus zenének egy idő múlva nem lesz hallgatósága. Ebben én nem vagyok olyan biztos. A klasszikus zene olyan értékeket hurcol magával, amelyeknek köszönhetően háromszáz-négyszáz éven keresztül fennmaradt. Nem hanghordozón, hanem úgy, hogy lemásolták a kottákat. Ma már más a helyzet, előveszel egy CD-t, vagy fél perc alatt letöltesz, amit akarsz. De a klasszikusok bizonyították, hogy jók. Nekem pedig az a dolgom, hogy ezt továbbadjam, elhitessem, bebizonyítsam. Ha egy gyermek hangszeren tanul, egészen más lesz a figyelme. Ha ügyes a hangszerén, szólistaként lesz sikerélménye, mert megtapsolják. A kamarazenekarban odafigyelést tanul, és megérzi a csapathoz tartozás szépségét. Ha pedig egy nagyzenekarba kerül, akkor azt érzi meg, hogy pici emberként egy óriási nagy valaminek a része.

* S a te gyermekkorod? Csak a klasszikus zene volt benne? 

— Jókat kérdezel, hiszen akkoriban jött fel a Beatles, de én egy olyan városban nőttem fel (Sztálinváros, Dunaújváros), ahová akkoriban rendszeresen járt Kodály Zoltán, akinek fontos volt, hogy megalakuljanak a zenei általános iskolák, s a gyermekek tanuljanak hangszeren játszani, így én sokat láttam Kodályt, éveken át heti két-három alkalommal jött hozzánk énekórára. Nem is akartam zenész lenni, de volt valami ebben az emberben, a szigorában, a kedvességében, ami megmaradt bennem, és példaképpé vált. Én is azt mondom, hogy a zene egy jó dolog, ahogyan a hangszerismeret is. Minden zene jó tud lenni, csak keressük meg a legjobbat. És meggyőződésem, hogy a klasszikus zenén át vezet az út mindenhova. Néhány csodabogarat kivéve a legnagyobb jazzerek mind tanultak klasszikus zenét.

* A tuba hogyan jött? Hiszen csellón kezdted a zenetanulást.

— Ez egy véletlen volt. Édesapám korán meghalt, tizenegy éves voltam akkor, s a tanárok a zeneiskolában azt mondták, hogy menjek katonaiskolába, hogy anyámról levegyem az anyagi terheket. Annyira nem lelkesedtem, de segíteni akartam, így rábólintottam. És ha katonaiskola, akkor fúvószenekar. Hát így jött a tuba. Nem vagyok militarista gondolkodású, így a középiskolát csellón, az egyetemet pedig a Liszt Ferenc Zeneakadémián tuba szakon végeztem. Felmértem, hogy meddig juthatok felfelé a csellóval vagy a tubával, s az utóbbi győzött. Tudom, egy kicsit kockásan gondolkodom, szeptemberben születtem. Mindenhol rendetlenség van körülöttem, de a fejemben rend van. (Nevet.)

* S bevált ez a logika?

— Ketten végeztünk tuba szakon, viszont egy nagyzenekarba csak egy tubás kell, így ketten osztoztunk egy álláson az Operaházban. Ez nekem több dolog miatt nem felelt meg, így a Vám- és Pénzügyőrség Zenekara fogadott be. Azt mondtam, öt év, egy nappal sem több. Minőségileg nem a csúcs, de jó volt a fizetés, és békén hagytak. Rengeteg lemezen játszottam. Koncz Zsuzsától az LGT-ig mindenhol én tubázgattam. Közben beleszerelmesedtem a rádiózásba, 1983-ban könnyűzenei szerkesztő lettem a Magyar Rádióban. Ott botlottam bele régi barátomba, Balogh Sanyiba (akivel a mai napig közösen dolgozunk a BonBonban), ő akkor a Budapest Ragtime Bandnek volt tagja. Kérte, hogy játsszuk már az ő számaikat is. Viccből azt mondtam neki, hogy majd ha én tubázok náluk. Megtörtént. Kiléptem a rádióból, jártuk a világot. Ezzel egy picit elhagytam a klasszikus zenei vonalat és a rádiót is. Tíz évig utazgattam. Négy gyermek várt otthon, s a feleségem, de elnézték, hogy turnézom. A rendszerváltás után kinyíltak a határok, és már nem minket hívtak jó gázsiért, hanem másik zenekarokat, így visszamentem a rádióba. Közben megalakult az IBS színpad, és ott zenei vezető lettem. Itt találtam ki a BonBon Matinét.


Szántó Lilla felvétele
 

* S azóta tart?

— Igen. Az IBS tulaja azonban másba kezdett, ezért úgy döntöttem, hogy akkor majd én alapítok egy vállalkozást. Gyermekműsorokat gyártunk és utaztatunk. S ez nem könnyű. Sokan foglalkoznak a műfajjal, rengeteg a gyenge minőségű program, a szülőknek nehéz szűrniük. Támogatást csak néha kapunk, alkalmanként valamennyit, a bevételekből tartjuk fenn magunkat. Ez egy családi vállalkozás lett, hiszen Tarr Feri, akivel ketten a motorja vagyunk az egésznek, a vőm. Ő a színházi oldalát adja hozzá az egészhez, egy nagyon őszinte, megbízható, jó munkabírású ember. Közben én kalandvágyból a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatását is elvállaltam, mondván: akkor szimfonikusokra is írunk zenéket, legyen hát egy kézközelben. (Nevet.) Ott már nem dolgozom, van 130 előadás a BonBon Matinéval évente, illetve Balogh Sanyival a szimfonikusokra írt mesékből további 60-70. Állandóan úton vagyunk. Én hatvanöt éves vagyok, de nem tudok leállni. S gondolj bele, én mindig ugyanannak a korosztálynak tartom a műsorokat. Ők felnőnek, de én nem öregszem. Hahaha!

* A sok zenei stílus közül mi az, amit a legszívesebben hallgatsz?

— A klasszikus zenét. De otthon kevés időm marad zenehallgatásra. A Bartók rádióban is van gyermekműsorom vasárnaponként, így erre is készülni kell. Néha éjjel megébredek, bekapcsolom a Bartók rádiót. Múltkor hajnali 3 körül A sevillai borbély első és második felvonása szólt. Hihetetlenül élveztem. Szívesen hallgatok jazzt is, de amit direkt leülök meghallgatni, az az opera. Moziba is szívesen járok operát nézni. Szegedet is azért imádtam, mert ott operát is játszanak, így bejárhattam próbákra, előadásokra.

* Kedves Győző, valóban kerek körülötted minden, mint egy bonbon.

— Mondhatnám, hogy igen, ez így van. Mindig gondolkodom, hogy nagyképűnek tűnök-e, ha ezt mondom, de én élvezem az életet. Élvezem, hogy beülünk a kocsiba, utazunk fellépni, nagyokat röhögünk, zabálunk közben, van siker, taps, aztán meg annak örülök, hogy megyek haza. Otthon pedig már töröm a fejem, hogy merre megyünk legközelebb. Eddig is ilyen volt az életem, most már miért változtassak rajta?

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..