home 2024. április 18., Andrea napja
Online előfizetés
Akiknek a napközi a második otthonuk
Zséli Ágnes
2022.03.31.
LXXVII. évf. 13. szám
Akiknek a napközi a második otthonuk

Évről évre mind nagyobb népszerűségnek örvend a törökbecsei Miloje Čiplić Általános Iskola napközije, melyet a valamikori munkásegyetem épületében 2007-ben a tanintézmény elsőseinek és másodikosainak nyitottak meg.

A kicsikkel Horváth Ildikó osztálytanító foglalkozik. Tizenöt évvel ezelőtt a csoportot mindössze 15 gyermek alkotta, de ez a szám az elmúlt néhány évben 30-ra emelkedett. Az idén a gyerekek hat tagozatból érkeznek, a napközis órák szerb és magyar nyelven folynak.

— A napközinkben tanterem, fogadó- és játszószoba van, ezek kitűnő alkalmat nyújtanak a tanuláshoz, barátkozáshoz, kézművességhez, műhelymunkákhoz, szórakozáshoz. Minden gyermeknek külön asztala, szekrénye van. Ez utóbbiban a személyes dolgaikat, a tisztálkodó- és a tanszereiket tartják. Mivel az iskolában két váltásban tanítanak, a napközis foglalkozások a tanórák előtt vagy után kezdődnek. A kicsik tehát egyik héten reggel 7 órától 13-ig, a következőn délelőtt 11-től 17 óráig vannak itt. A napközis munkát három részben szervezzük meg. Az első a házi feladatok elvégzése, a gyakorlás, melyet a tanulók önállóan csinálnak, azzal, hogy ha valamit nem értenek, szabadon kérdezhetnek. A kész munkát közösen ellenőrizzük. Kiemelkedő aktivitásunk a szabadidős foglalkozás, melynek keretében sportolunk, társasjátékozunk, a természetben sétálunk, játszótérre megyünk, kézműveskedünk, rajzfilmet nézünk, színielőadásokra, képkiállításokra járunk, vagy egyszerűen csak egy jót pihenünk.

A napköziben a kreatív foglalkozásokról sem feledkeznek meg, melyek a művészeti tevékenységeket, a rajzolást, a versírást és a táncot foglalják magukban.

— Az oktatás különbözik az iskolai tanulástól, viszont a kettő összefonódik. Ez olyan nevelői-oktatói munka, amelynek a pedagógiai mellett szociális értékei is vannak. A gyermekeknél munkaszokások alakulnak ki, megtanulnak csapatban dolgozni, szocializálódnak, pontosan tudják s érzik a tolerancia fontosságát. Felelősségteljesebbek lesznek, s ami nagyon fontos, nyelvet tanulhatnak egymástól. A napközink annak köszönheti a népszerűségét, hogy a dolgozó szülőknek segítséget nyújt. Gyermekük biztonságban, felügyelet alatt van, tartalmasan töltheti el az idejét, megírja a házi feladatát, tudásfelmérőre készül, vagyis úgy megy haza, hogy az iskolai kötelezettségeit szinte teljes egészében letudta. A sikerhez nagymértékben hozzájárul az is, hogy saját helyiségeink vannak, nem vagyunk időhöz kötve, több szünetet tartunk, a gyermekek igényeihez igazodunk. Itt nincs rossz jegy, csak dicséret.

— A napközi működtetéséhez legalább 30 gyerek szükséges — emelte ki Biljana Banjac, a Miloje Čiplić Általános Iskola igazgatója. — Nagyon örülünk annak, hogy a szolgáltatásunk iránt minden évben nagy az érdeklődés. Ha 30-nál több szülő kérvényezi a napközis ellátást, kidolgozott kritériumrendszer alapján döntünk arról, kik részesülnek előnyben. Harmadikosok, negyedikesek szülei is érdeklődnek, és a tevékenységet mi is szeretnénk bővíteni, de ahhoz, hogy ezt az illetékes minisztériumnál kérvényezzük, megfelelő feltételeket kell teremtenünk. A szolgáltatásért a szülők napi 220 dinárt fizetnek, és természetesen csak azokat a napokat számítjuk fel, amikor a gyerekek itt tartózkodnak. A napi díjszabásunk az uzsonnára és az ebédre vonatkozik. Tervezzük, hogy a már most is kellemes, családias hangulatú helyiségeket új eszközökkel, berendezésekkel gazdagítjuk.

Az idén a törökbecsei Miloje Čiplić Általános Iskola napközijében összesen 30 gyermek van, 19 elsős és 11 másodikos.

Fényképezte: Zséli Ágnes

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..