
Szeptember 15-én ünnepelték meg Topolya község napját, de a jeles dátumhoz kapcsolódó rendezvénysorozat az idén is több mint egy hétig tartott. A település polgárai különféle rendezvényeken, kiállításokon, művelődési és sporteseményeken, valamint családi és gyermekprogramokon vehettek részt.
A rendezvénysorozat immár hagyományos módon az EXPO-val kezdődött, majd díjátadókkal folytatódott. A 2023. évi Nagyapáti Kukac Péter képzőművészeti díjat a művelődési ház kiállítótermében adták át. Ezután tartották meg a községi képviselő-testület ünnepi ülését, melyen kiosztották a Pro Urbe díjat, valamint Topolya község plakettjét és a polgármesteri köszönőleveleket.
Díjazottak a színpadon (Majláth Béla felvétele)
Kiemelkedő tevékenységek elismerése
Az 1973-ban alapított, az idén ötvenéves Nagyapáti Kukac Péter képzőművészeti díjat a szakmai zsűri (Csernik Attila, Szarka Mándity Krisztina, Klájó Adrián) egybehangzó döntése alapján Penovác Náray Évának ítélték oda képzőművészeti kritikai tevékenységéért, a képzőművészeti szakirodalom magyar nyelvű fordításáért, valamint szerteágazó irodalmi, kulturális tevékenységéért.
Penovác Náray Éva 1957-ben született Topolyán, a gimnáziumot 1977-ben szülőhelyén végezte el, majd az Újvidéki BTK Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékén diplomázott. 1982 és 2002 között a Magyar Szó munkatársa, a művelődési rovat, majd a Kilátó szerkesztője. 2002-től 2023-ig a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár igazgatója volt. A Híd folyóirat állandó munkatársa, a szerb szépirodalom és a művészeti szakirodalom magyar fordítója. 2003-ban, több mint egy évtizednyi szünet után, közbenjárására éledt újjá a Nagyapáti Kukac Péter képzőművészeti díj. Ő a 2008-ban megjelent Nagyapáti-monográfia szerkesztője, a Topolya a részletekben lakozik című fotópályázat és kiállítás elindítója. 1984 óta a Vajdasági Iparművészek és Formatervezők Egyesülete képzőművészeti elméleti szakosztályának tagja.
Penovác Náray Éva (Komáromi Gizella felvétele)
— Penovác Náray Éva szakadatlan, kiemelkedő tevékenysége közéletünkben iránymutató és kulcsfontosságú, szakmaisága és alázatossága az irodalom, az újságírás, a képzőművészet és a képzőművészeti kritika iránt mindannyiunk számára követendő példaként kell hogy szolgáljon — hangzott el a zsűri képviseletében Klájó Adrián méltatásában.
A díjat Szatmári Adrián, Topolya polgármestere adta át, aki köszöntőjében kiemelte, a Nagyapáti Kukac Péterről elnevezett díjat 1973-ban alapította Topolya Község Képviselőtestülete, 2003 óta a város önkormányzatának vezetősége továbbra is törekszik ezen hagyomány fenntartására, továbbéltetésére, a képzőművészet terén elért kimagasló tevékenységet és eredményeket díjazva. Penovác Náray Éva újságíróként, műfordítóként, képzőművészeti kritikusként és az intézményvezetői tevékenysége terén elért érdemeiért minden kétséget kizáróan a vajdasági magyar kulturális élet meghatározó alakja.
A községi képviselő-testület díszülésén elismerésben részesítették azokat a polgárokat, akik az utóbbi évtizedekben a város hírnevét öregbítették. Ezúttal Penovác Endre képzőművész, valamint dr. Sela Muhareb szülész-nőgyógyász szakorvos kapta a Pro Urbe díjat.
Penovác Endre 1956-ban született a Topolya melletti Tornyoson. Hosszú évtizedek óta Topolyán él feleségével és három gyermekével. A legfőbb kifejező eszköze az akvarell és a ceruzarajz, de mestere valamennyi képzőművészeti technikának. Saját elmondása szerint sohasem keresgélte túlságosan a témáit, az inspirálja, ami körülveszi, a kertje, a kutyája, a gyermekei és a vajdasági táj.
Dr. Sela Muhareb elmondta, arra a legbüszkébb, hogy a közösség, ahol dolgozott, és amely most díjazta, befogadta, annak ellenére, hogy más országból érkezett. Beilleszkedett, és a közösség hasznos tagja, elismert polgára lett — fogalmazott.
Az egybegyűlteket Saša Srdić, a községi képviselő-testület elnöke és Szatmári Adrián, Topolya polgármestere köszöntötte, akik az elmúlt időszak eredményeit összegezték.
Polgármesteri plakettben részesült a topolyai Művésztelep, a Coder Club Oktatási, Információs Technológiai és Fejlesztési Egyesület, a Proleter Labdarúgóklub, Magoč Vladimir, a ruszin kultúra és nyelv megőrzéséért kifejtett tevékenységéért, valamint a községi Női Fórum Nefelejcs Hagyományőrző Kézimunka-társulata. Polgármesteri köszönőlevelet vett át a Kisbácska Szklerózis Multiplex Egyesület, a Topolyai Ebtenyésztők Egyesülete és a Topolčanka Ifjúsági Kosárlabdaklub.
Egy hétig tartó rendezvények
A Topolyai Községi Napok programsorozat keretében számos kisebb-nagyobb rendezvény és esemény zajlott. A Vöröskereszt székházában elismerésben részesültek az önkéntes véradók. A Rendezvények terén a látogatók megtekinthették a helyi termékek vásárát, a hagyományos mézvásárt, a helyi művelődési központ és az egyesületek közös műsorát, valamint a Trojka együttes és a Queen Symphony Sensation koncertjét.
A sport és rekreáció iránt érdeklődők bepillanthattak a XVIII. Nemzetközi Strongman Verseny küzdelmeibe, továbbá családi kerékpártúrán vehettek részt a Capriolo szervezésében, és asztalitenisz-tornán is megmérettethették magukat.
Komáromi Gizella, Majláth Béla és a szerző felvételei