Mai történetem főszereplője kilencévesen állt először színpadon, és már akkor kiderült, hogy a tragédiából egy kacsintással komédiát tud varázsolni. Matematika-fizika szakos tanárnak készült. A második világháború környékén a szavalatainak köszönhetően az egész családja cukorhoz, valamint liszthez jutott, és noha nem így tervezte, színész lett — filmes pályafutása egyidős a Magyar Televízióval.
Bodrogi Gyula a véletlen vagy inkább a jóisten akaratának köszönhetően lett művész. Nővére helyett ment el ugyanis egy néptánc-koreográfus képzőbe, hogy elmondja, testvére betegség miatt nem tud jelen lenni a meghallgatáson. Az üzenetet nem volt lehetősége átadni, a vizsgabizottság elé lökték, a rögtönzött produkciója pedig olyan jól sikerült, hogy azonnal felvették. Emellett a Színház és Filmművészeti Főiskola ajtaján is kopogtatott — szintén sikeresen felvételizett. Ő még ekkor sem gondolta, hogy előadóként fogja keresni a kenyerét, de a vizsgamunkája után — amikor először tapsolta meg a közönség — erőnek erejével sem lehetett volna lezavarni a kopottas deszkákról. Legendás szerepei és partnernői voltak. Törőcsik Marival, majd később Voith Ágival házasságot is kötött. Végzős színinövendékként a Koldusopera bemutatóján egy bensőséges, közvetlen kapcsolatot alakított ki a nézőkkel, és azóta is csak azért lép estéről estére Thalia szentélyébe, hogy kiszolgálja a közönséget. A legtöbben harsány nevetésre ingerlő alakításaiból ismerik, pedig komoly darabokban is látható volt. A „könnyű műfaj” kifejezést kikéri magának, hiszen úgy véli, hogy a nevettetés a legkomolyabb munka. Úgy tartja, hogy a fent említett szókapcsolatot azok a kollégák találták ki, akiknek nem adatott meg a mókázás képessége. Azt vallja, hogy csak azért tud hiteles és ezáltal sikeres maradni, mert teljes mértékben azonosul a szerepeivel. Amikor megkapja a szövegkönyvet, addig ismételgeti sorait, amíg nagy biztonsággal nem érzi az adott figuráról, hogy az voltaképpen ő maga. Ezért tud szinte minden jelenlétére örömmel visszagondolni, pedig ahogyan ő fogalmazott, játszott rossz darabban is. Két évtizeden át volt a Vidám Színpad igazgatója.
Direktori teendői megszűnésével azt gondolta, hogy nyugalmasabb évek következnek, de már leköszönése másnapján szerződtették a Nemzeti Színházba. Vallja, hogy minden pillanatot komolyan kell venni, és „bele kell halni”, ám a munka mellett szüksége volt kikapcsolódásra, mely gyermekkora óta a vadászat volt. Napóleon alakjaként, a Linda című sorozatbeli szerepével és Süsü, a sárkány hangjaként örökre beírta magát a nemzet emlékezetébe. 2013-ban, a Fábry show egyik adásának felvételén, amikor volt nejével, Voith Ágival legismertebb duettjüket, a Jamaicai trombitás című dalt adták elő, Bodrogi bizonyította, hogy nyolcvanesztendősen is érdemes odafigyelni rá.
Soraimat zárva Bodrogi Gyula Irka firka című kötetéből szeretnék idézni önöknek egy gondolatot: „Öljetek meg, kedves pályatársaim, de én most kimondom az igazat. Az olyan igazat, amely miatt akár el is múlhat a szakmánk, és szép fejfával emlékezhet rá az utókor. Itt nyugszik a magyar színművészet, élt kétszáz-egynéhány évet. A szabadság, a demokrácia áldozata lett. Béke poraira. De senkit ne hibáztassunk, hiszen addig ment maga előtt, amíg el nem ütötte magát. Nem lett öngyilkos, csak elmúlt. Rövid életéért senki sem felelős...” Ez tehát abban a kötetben olvasható, amelyet Bodrogi még akkor írt, amikor haragudott a világra...
