home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Akadálymentesített iskola
Kartali Róbert
2021.01.04.
LXXV. évf. 53. szám
Akadálymentesített iskola

Egy lépcsőlift és egy rámpa segítségével akadálymentesítették a szabadkai Majsai Úti Általános Iskolát. A földszint és az emelet közti közlekedést segítő liftet a tartományi oktatási titkárság támogatásának köszönhetően, az intézménybe való gördülékeny bejutást segítő rámpát pedig önerőből szereltette fel az iskola. Ebbe az intézménybe több, mozgásában korlátozott diák is jár, ezért az iskola törekszik arra, hogy egyenlő esélyeket nyújtó feltételeket teremtsen minden tanuló számára.

A Majsai Úti Általános Iskolában nem csupán a tehetséggondozást tartják szem előtt, a sajátos nevelési igényű tanulók felzárkóztatása és fejlesztése is fontos. Az individuális oktatáson belül iskolapszichológus is foglalkozik a sajátos nevelési igényű diákokkal, akik közé nem csupán azok a tanulók sorolhatóak, akiknek a diszlexia és a diszgráfia nehezíti meg az iskolai életét, hanem azok is, akik mozgásukban korlátozottak, gyengénlátók vagy halláskárosultak — emelte ki Bognár Beáta, a Majsai Úti Általános Iskola igazgatónője.


Bognár Beáta mutatja az újonnan felszerelt lépcsőliftet

— Három mozgássérült tanuló jár hozzánk, közülük egy csak kerekesszék segítségével tud közlekedni. Az egyenlő feltételek megteremtése érdekében szükség volt egy lépcsőlift beszerelésére. A tartományi oktatási titkárság támogatásának köszönhetően meg tudtuk vásárolni a lépcsőliftet, mely 1 900 000 dinárba került. Ahhoz, hogy a mozgásukban korlátozott tanulók az iskola épületébe is gördülékenyen be tudjanak jutni, egy rámpát is felszereltünk. Ezt már önerőből valósítottuk meg. Hálásak vagyunk a tartományi oktatási titkárságnak, hogy segített elérni ezt a nemes célt. Most már ezek a tanulók is részt tudnak venni minden egyes aktivitásban, mely az iskola épületében történik, függetlenül attól, hogy az a program vagy tanóra a földszinten vagy az emeleten folyik-e. A gyerekek sokkal gördülékenyebben tudnak közlekedni az iskolán belül, és úgy gondolom, hogy ezáltal sokkal jobban fókuszálhatnak az oktatásra.

Ha igény mutatkozik, akkor az is kivitelezhető, hogy az érintett szülők autóval behajtsanak az iskola udvarába, közvetlenül a rámpa mellé, ezzel is megkönnyítve az épület megközelítését azoknak a gyerekeknek, akiknek szükségük van ilyen segítségre. Az iskola folyosói tágasak, a tantermekbe vezető ajtók szélesek, valamint küszöbmentesek, az osztályokban lévő asztalok pedig megfelelő méretűek, így semmi sem hátráltatja a kerekesszékes diákokat az oktatásban való részvételben. Akadálymentesített mosdók kialakítását is célul tűzte ki az iskola, arra is pályázni fog, hogy azt is mihamarabb meg tudja valósítani.


Az iskolába való bejutást rámpa könnyíti meg

— A jövőben is megteszünk mindent annak érdekében, hogy minden egyes tanulónk azonos jogú tagja legyen az iskolai közösségnek, és egyenlő esélyei legyenek. Fontos, hogy a diákok egy biztonságos iskolai környezetben tartózkodjanak. Meggyőződésem, hogy jobban fognak teljesíteni, és a szülőknek is megnyugtató, ha a gyermeküket egy biztonságos iskolai környezetben tudják — zárta szavait az igazgatónő, aki kérdésünkre azt is elmondta, arra is nyitottak, hogy azokat a mozgásukban korlátozott diákokat, akiknek a jelenlegi iskolájukban nincsenek meg az igényeikhez szükséges feltételek, átírassák ebbe az intézménybe.

— Az akadálymentesítés egy olyan jelentős gesztus, amely a mozgáskorlátozott gyermekek lelki egészségének megőrzését is elősegítheti. Nagyon fontos, hogy megfelelő támogatást nyújtsunk számukra, s ez egy lényeges üzenet a gyerekeknek meg a szüleiknek is, hogy szívesen látjuk őket iskolánkban, és gondot viselünk rájuk — emelte ki Török Róbert, az iskola pszichológusa. Mint mondta, nem csupán az akadálymentes környezet kialakítása a fontos, hiszen a tanulmányaik támogatására, a rehabilitációjuk/integrációjuk elősegítésére, a szabadidejük szervezésére és az életkörülményeik javítására is hangsúlyt kell helyezni.


Akadálymentesítették a Majsai Úti Általános Iskolát

— A közhiedelemmel ellentétben ezeknek a gyermekeknek nincsenek speciális igényeik, hiszen ugyanarra van szükségük, mint minden más embernek, csak valamivel több segítség, támogatás, odafigyelés és leginkább jóakarat, nyitottság kell ahhoz, hogy ezt el is tudják érni. Ugyanúgy fontos számukra, hogy ők is a családjuk körében élhessenek, hozzáférjenek az egészségügyi ellátáshoz, hogy tanulhassanak, és ők is munkához jussanak. Hogy egy olyan környezet vegye körül őket, amely támogató és befogadó. Másrészt ez a többi tanulónak is üzenet: fontos, hogy gondoskodjunk társadalmunk minden tagjáról, és egy kis alkalmazkodással a fogyatékkal élők számára is hozzáférhetővé tehetjük mindazokat a tartalmakat, amelyekhez egyébként nehéz lenne hozzájutniuk. Célunk, hogy a fiatalok nyitottabbá váljanak a fogyatékkal élő embertársaikkal szemben is, ezzel járulva hozzá egy elfogadóbb társadalom kialakulásához — magyarázta a pszichológus. — Munkánk során mindig hangsúlyozzuk, hogy a gyerekek minta alapján tanulnak, ezért is fontos, hogy jó példát mutassunk tanulóink számára. Minél kisebb korban adunk lehetőséget arra, hogy találkozhassanak sérült társaikkal, annál nyitottabbak lesznek a világ sokszínűségére, és majd felnőttként is előítéletektől mentesen élhetnek.

A sajátos nevelési igényű tanulók iskolai életét nem csupán az egyenlő esélyek megteremtésével próbálják megkönnyíteni, az egészséges gyermekek számára érzékenyítő foglalkozásokat is tartanak. Ezeknek az a céljuk, hogy a diákok minél jobban elfogadják azokat a társaikat, akik sajátságos nevelést igényelnek — mondta Tilinkó Renáta tanítónő.

— Ezeket a foglalkozásokat egy mesével indítjuk. Amikor a gyengénlátás kapcsán tartottunk érzékenyítést, akkor egy szemüveges mesével kezdtünk, utána pedig olyan feladatokat kaptak a gyerekek, amelyek segítségével ők maguk is átélhetik, milyen az, amikor valaki gyengén vagy homályosabban lát, esetleg csőlátásban szenved. Ezeken a foglalkozásokon részben leragasztott szemüvegekkel tapasztalhatták meg a gyerekek a gyengénlátás különböző formáit, hogy milyen nehéz is így elolvasni egy-egy szót vagy szöveget. Próbáltak bekötött szemmel is, azaz a legfőbb érzékszerv kizárásával labdázni, illetve egy kirakós játékot megoldani, hogy azt is megtapasztalják, milyen lehet a vakoknak. A mozgássérültek kapcsán megtartott érzékenyítő foglalkozásokon olyan feladatokat kaptak, amelyek arra világítottak rá, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdeniük azoknak, akik mozgásukban korlátozottak. A gyerekek ezután sokkal könnyebben elfogadják a sajátos nevelési igényű diákokat, illetve embereket. Empátia ébred bennük, toleránsabbak, sokkal befogadóbbak és elfogadóbbak lesznek.

Minél fiatalabb korban kezdődik az érzékenyítés, annál hatékonyabb — mondta a tanítónő. Hozzátette, e foglalkozások után a gyerekek azt is megjegyezték, hogy a fogyatékkal élők egyfajta hősök, hiszen csak számos nehézség leküzdése árán tudják megtanulni vagy elsajátítani az egyes készségeket — nem úgy, mint egészséges társaik.

Fényképezte: Kartali Róbert

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..