Göcő Kovács Gyöngyi sportszeretetéről és aktív edzői munkájáról már olvashattak lapunk hasábjain. A kétgyermekes édesanya Szabadkán és Csantavéren tart AKA fight fitneszt a felnőttek számára, de a nagy érdeklődésre való tekintettel a gyerekeknek is indított egy csoportot, hiszen nem lehet elég korán elkezdeni a testmozgást.
— Az ötlet már akkor felmerült, amikor elkezdtem az edzést a felnőttekkel, de annak ellenére, hogy nagyon szeretek a gyerekekkel foglalkozni, egy kicsit tartottam is a velük való munkától, hiszen hatalmas felelősség, és úgy ítéltem meg, hogy már nem tudok a munka, a család, a személyi edzés és a felnőttcsoportok mellett időt szakítani rá. Amikor láttam, hogy Csantavéren milyen nagy érdeklődés van ez iránt, akkor elvégeztem a szükséges képzést, és el is indítottuk a csoportot, melyben most huszonhat gyermekkel foglalkozom. Nagyon vegyes a korosztály, ötéves a legfiatalabb és tizenegy a legidősebb. Mivel nagy létszámú a csoport, és fokozottabban oda kell figyelni, az órákon Pesti Valentina személyében van egy segítőm, aki a gyakorlatokat végzi, mutatja a gyerekeknek, én pedig járkálok közöttük, és korrigálom a rosszul elsajátított mozdulatokat. Hetente két alkalommal voltak edzések, de megnöveltük őket heti háromra — mondta Göcő Kovács Gyöngyi.
A köztudatban az él, hogy a gyerekek figyelme 45 percig tart, de az edző szerint ez az AKA Kids esetében nem így van.
— Ők éppen úgy különböznek egymástól, mint a felnőttek, ezért nem tud mindenki ugyanannyi ideig koncentrálni. Kiemelten oda kell figyelnem arra, hogy érdekesen állítsam össze a tornagyakorlatokat, mert különben gyorsan ráunnak. 45 perces órákat tartok, de azt látom rajtuk, hogy még a 60 perc sem lenne nekik elég, annyira szeretik az edzéseket, és tele vannak energiával. Az órákat 10 perces bemelegítéssel kezdjük, a gyakorlatok közé ugrálós mozgásformákat iktatok be, a végén pedig lenyújtjuk az izmokat. A gyerekek rendkívül hiperaktívak, és a szülők visszajelzése alapján azt mondhatjuk, hogy az edzések hatására jobban alszanak, akik pedig eddig keveset ettek, azoknak megnőtt az étvágyuk, emellett sokkal kiegyensúlyozottabbak is — tudtuk meg az AKA Kids vezetőjétől. Mint megállapítja, sajnos rengeteg gyereknek van gerincgondja, melyet még idejében kellene orvosolni, amíg a test hajlékonyabb.
— Az AKA Fight egy küzdősport is, viszont a helyes testtartás és a stabilitás elérésében is rendkívül fontos szerepet tölt be. A mai világban sajnos arra is oda kell figyelnünk, hogy a gyerekek meg tudják védeni magukat, mert így nyugodtabb szívvel tudjuk őket elengedni otthonról. Nagyon szeretnék idővel Szabadkán is edzést tartani gyerekek számára, ha úgy tudom alakítani az életemet, hogy az anyaság mellett csak a sporttal foglalkozhassak, addig pedig élvezzük a közös munkát a csantavéri gyerekekkel, mert elmondhatom, hogy kölcsönösen tiszteljük és szeretjük egymást.