home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
Ajándékcsomag a nehéz sorsú gyerekeknek
Kartali Róbert
2021.12.28.
LXXVI. évf. 51. szám
Ajándékcsomag a nehéz sorsú gyerekeknek

Több mint 2100 karácsonyi csomagot ajándékoz az idén a Batschka Stiftung Alapítvány a Phiwa Kft. által a szabadkai szegény sorsú gyerekeknek. A csomagok szétosztásával és átadásával az előző évekhez hasonlóan most is a Caritas szabadkai szervezetét bízták meg, de jutott belőlük a Szabadkai Családelhelyezési és Örökbefogadási Központnak és a Szabadkai Közkórháznak is. Az utóbbi nem csupán édességet, hanem egészségügyi felszerelést is kapott. A vállalat adományának köszönhetően pedig a Caritas munkáját hamarosan egy új jármű segíti majd. 

— A gazdag ajándékcsomagokat az óvodások és az iskola alsó osztályaiba járó gyerekek között osztjuk majd szét Szabadkán, illetve a városhoz tartozó településeken, a szabadkai plébániák közreműködésével — nyilatkozta lapunknak Ric Gábor, a Caritas szabadkai szervezetének igazgatója. Mint mondta, az idén 1910 csomagot kaptak. — Különösen nagy hangsúlyt helyezünk a falusi óvodákra, mert ott sokszor megesik, hogy a szülők nem dolgoznak, és így a gyerekeik nem kapnak karácsonyi csomagot a szüleik munkahelyéről. Ezt az űrt próbáljuk meg mi kitölteni. Nagyszámú család van, melyet az év folyamán a Caritas által segítünk. Ahol gyerekek is vannak, oda viszünk majd csomagokat. Együttműködünk más szervezetekkel is, melyeknek a sérült gyerekek a célcsoportja, azoknak is átadunk valamennyit. Ez egy óriási segítség, és nagyon sok örömet szerez a megajándékozottaknak.

A Phiwa Kft. az elmúlt tíz évhez hasonlóan az idén is a Batschka Stiftung Alapítvány nevében vásárolta meg a 2100 ajándékcsomagot, 10 000 euró értékben. Ennek egy részét a Szabadkai Családelhelyezési és Örökbefogadási Központ, valamint a Szabadkai Közkórház kapja meg, a többit pedig a Caritas osztja szét a szociálisan hátrányos helyzetű családok között.

A közkórház egészségügyi felszerelést is kapott 4500 euró értékben — mondta Tóth Valéria, a Phiwa Kft. vezérigazgatója. Hozzátette, az idei donáció nem csak ebben merül ki, hiszen megrendeltek egy 32 000 euró értékű kombit, melyet jövő márciusban szállítanak le a Caritasnak. Ezt a mozgásukban korlátozott és testi fogyatékossággal elő személyek szállítására használja majd a szervezet.

— Nagy megtiszteltetés és öröm számomra, hogy átvehettem ezt az adományt, amely mindannyiunk számára nagy segítség lesz — nyilatkozta dr. Dragica Štrbac Čizmarević, a Szabadkai Közkórház onkológiai osztályának vezetője. A csomag tartalmával kapcsolatban elmondta, tartalmaz egy korszerű EKG-készüléket és egy infúziós pumpát, valamint több pulzoximétert, vérnyomásmérőt és sztetoszkópot. Hozzátette, ez a vállalat 2002 óta rendszeresen, megszakítás nélkül segíti adományaival a kórház működését, és reméli, ez a jó együttműködés a jövőben is folytatódik.

Az eseményen Tijana Mijailović, a Szabadkai Családelhelyezési és Örökbefogadási Központ illetékese is megköszönte az adományozó vállalatnak a segítségét.

— A csomagokat azok a gyerekek kapják meg, akik nevelőszülőknél vannak. Köszönet mindenekelőtt azért, hogy az adományozók felismerték annak fontosságát, hogy ezt az érzékeny csoportot támogassák, számukra is szebbé téve az ünnepet.

Fényképezte: Kartali Róbert

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..