Ajándékba kaptuk
Balázs Szilvia
2022.04.22.
LXXVII. évf. 16. szám
Ajándékba kaptuk

Az életünk, minden egyes napunk egy újabb ajándék. Ha annyira sem vagyunk képesek, hogy megbecsüljük, mit ér az egész?

Az üres templom hűvöse valahogy mindig megnyugvással tölt el. Jobban szeretem, amikor senki sincs körülöttem, csak az üres padsorok. Ilyenkor könnyebb kapcsolatot teremteni Istennel, könnyebb felé fordulni, könnyebb érezni a jelenlétét. De valami zavar. Még nem jöttem rá, mi az, de nem telik el sok idő, és beugrik: újabb neveket, feliratokat véstek a padokba az unatkozó gyerekek. Próbálom elképzelni, miért, mi játszódhat le a fejükben, amikor szentmise közben rongálással múlatják az időt, de nem tudok rájönni.

Kifelé jövet, rögtön a bejáratnál üres kólásflakon. Három méterrel odébb áll a szemeteskosár, de bizonyára hosszú lett volna az út odáig… Az autóbusz-megállóban várakozók között álldogálok, és figyelek, mert már nem tudom abbahagyni: sokan dohányoznak. Zavaró, de nem mondhatok semmit, elvégre a szabadban vagyunk, legfeljebb arrébb állok. Amikor viszont feltűnik az autóbusz a sarkon, mindenki egyszerre dobja le a csikket. Csak úgy, a lába alá, esetleg egy kicsit távolabb, az útra. Van, aki rátapos, van, aki nem. Csikkek mindenütt. A buszban senki nem hord maszkot, megszoktam, addig sem hordtak, amíg kötelező volt, most meg főleg. Sokan megbámulnak, amikor felveszem, és a helyére igazítom a sajátomat. Én azért nem adom fel, hiszen az egészségem is ajándék, úgy érzem, kötelességem őrizni, vigyázni rá.


(Szalai Attila rajza)

Félórányi utazás után leszállok, a maszkot visszateszem a zacskójába, és eldobom a legközelebbi szemetesbe. Nem messze, egy fa ágán használt maszkot lenget a szél. Mennyivel könnyebb lehetett oda felakasztani, mint a kukába dobni! (Érezzék az iróniát!) Nem vigasztal az a tudat sem, hogy az illetőn legalább volt maszk…

A tágas, széles utcák ontják magukból a tavasz illatát, rügyet bontanak a fák, virágzik a világ. És füstöl. Mert az utcán, a ház előtt valaki felgyújtotta az ősz óta felhalmozódott avart. És ha már megrakta azt a tüzet, gyorsan megszabadult még egy-két dologtól, ami úgyis csak a helyet foglalta az udvarban: régi rongyok és egy kiszuperált bicikligumi is füstölög a halmon. Átütő, az orrot irritáló bűz terjeng az egész környéken. Maga az ember, aki a tüzet megrakta, már rég sehol, gondolom, a hermetikusan bezárt ablak mögött sörrel a kezében bámulja a tévét a szobában. Az utam még elvezet a patak mellett is. Persze, ennek az elképesztő bűzéről már nem is teszek említést, mindenki képzelje el, milyen lehet, amikor a környékbeli háztartások egy részéből ide engedik ki a szennyvizet…

A házunk előtt megállok a szokásos szemétszedő körutamra. Sarokház a miénk, körül árokkal, ezt sokan használják hulladéklerakónak: tejesflakonok, csokoládécsomagolás, zacskó és az elmaradhatatlan „limenkák”, napi szinten. Többször elhatároztam, hogy nem szedem össze: nem én dobtam el, nem érzem úgy, hogy az én szégyenem, ha tele van szeméttel a házam környéke. Aztán mindig dühöngök egy sort, és csak feltakarítom. Szélmalomharc, de csinálom.

Ha az Olvasó most azt hiszi, én magam vagyok a megtestesült tökéletesség, nagyon téved. Nem vagyok az, én is szennyezem a környezetemet: van, hogy túl sok vizet pazarolok, és van, hogy elveszem a zacskót a boltban, mert elfelejtem magammal vinni a táskámat. Én is szívesen utazom, többször ültem repülőn, nem éreztem magam bűnösnek emiatt. De valami alaptisztességet mégis belém neveltek a szüleim. Az udvarunk tele van facsemetékkel, és csak még több lesz belőlük, ha rajtam áll. A szemetemet nem más háza elé dobom el, és nem rongálom más tulajdonát. A köztulajdont sem. Nem égetem el a szemetet, „mert az olcsóbb”, és nem az utcára engedem ki a szennyvizet. Ennyi a minimum, amit mindannyian megtehetnénk, mert ennyivel tartozunk. Önmagunknak, a gyermekeinknek, az unokáinknak. És legfőképpen: magának a Teremtőnek, akitől az életünket, a világunkat kaptuk ajándékba. Ez a legértékesebb ajándék, melyet csak kaphattunk, itt az ideje, hogy elkezdjünk úgy is viszonyulni hozzá!

Az elkezdéshez, de a folytatáshoz is van egy kiváló dátum: április 22-e, a Föld napja.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Képmás rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..