„Ahol értik azt, amit éneklek, az a hazám”
Szakáll Laura
2021.07.16.
LXXVI. évf. 28. szám
„Ahol értik azt, amit éneklek, az a hazám”

Szarka Tamás és zenekara vendégszerepelt a szabadkai zsinagógában, a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ szervezésében. A felvidéki Kossuth- és Magyar Örökség díjas zenész, zeneszerző küldetésének tekinti azt, hogy a Kárpát-medencében élő magyarok együvé tartozására irányítsa a figyelmet. Külhoni koncertjein helyi művészek is fellépnek, ezzel is erősítve az összetartozást.

Jelenlegi formációjával három éve dolgozik a Ghymes zenekar alapítója. A szabadkai koncerten több szerzeménye, szólóalbumának opusa is hallható volt. Felcsendült a Kézfogás című dal is, amely a nemzeti összetartozás himnuszává vált.

— Most már szólókarrierről beszélhetek, a Ghymesen kívül játszom, de természetesen mivel a Ghymes zenéjét nagyjából én írtam, azokat a muzsikákat, amelyek a szívemből szakadtak ki az elmúlt harminc évben, továbbra is játszom — nyilatkozta Szarka Tamás. — Érkezett egy csodálatos felkérés a VM4K-tól tavaly május 27-ére, hogy koncertezzünk a kiváló Szentháromság gyermekkórussal, melynek a vezetője Lévai Hényel Beáta. A fellépés akkor nem valósulhatott meg, egy évvel későbbre halasztottuk. Én felvidéki vagyok, galántai, ez a mai Szlovákia területe, lejöttünk Budapestre, majd Szabadkára. Úgy gondolom, ez egy gyönyörű híd, sok száz kilométert utazunk, és lám, itt magyarul beszélnek, magyarul énekelhetünk, muzsikálhatunk, és ez szívet melengető számunkra. Harminc országban jártam, mindenhol találkoztam magyarokkal, Japánban is, Amerikában is, bárhol, de egy pontban megegyezünk: láttam a szemükben, hogy ha sikerült az életük, ha nem, minden magyar szeretné évente egyszer-kétszer kimondani, hogy van itt egy összetartozás, hiszen a kultúránk, a nyelvünk, a vallásunk egy, együvé tartozunk. Felvidékinek tartom magam, Mátyusföldön élek, az a legszűkebb hazám, csaknem félmillióan vagyunk magyarok, színmagyar, 3000 fős, gyönyörű falvak találhatóak ott, ahol soha nem volt szlovák iskola, a mai napig nincsen, pedig ha öt szülő jelentené, hogy igényli, azonnal lenne. Ilyen környezetben vagyok én ott, de azon kívül, ahol értik azt, amit éneklek, az a hazám.

A Kézfogás koncerten az adai Szentháromság gyermekkórus is közreműködött. Barna Helga, a kórus egyik alapító tagja elmondta, hatalmas élmény a gyerekek és a kórus vezetői számára, hogy Szarka Tamással léphettek fel.

— 2018 októberében négyen alapítottuk az énekkart. Lévai Hényel Beáta kórusvezető, Világos Szilvia, Szungyi Károly plébánosunk és jómagam. Általános iskolás korú gyerekekkel dolgozunk, mára már van, aki középiskolás. Főleg egyházi dalokat énekelünk, de népi énekeket, illetve modern feldolgozású számokat is. Nagy izgalommal fogadtuk a felkérést a közös produkcióra, régóta ismerjük a művész úr dalait. Heti két alkalommal, másfél órában próbáltunk, nagy szeretettel és igyekezettel készültünk.

Az esten Mészáros Gábor, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház színművésze tolmácsolásában hangzott el Szarka Tamás Taní-tani című novellája.

— Nagy megtiszteltetés volt számomra a felkérés, mert még nem léptem fel a zsinagógában, ez egy régi vágyam volt. Szarka Tamás gyerekkorom egyik meghatározó zenei figurája, a nagy slágerein nőtt fel ez a generáció. Taní-tani című novellája egy tanmese, mely egy kicsit egy japán legendát feldolgozva jut el a pedagógusi lét lényegi momentumához, amikor is elengedi a repülni vágyókat.

A szabadkai Kézfogás koncert jótékonysági jellegű volt. Az esten összegyűjtött önkéntes adományokkal, több mint 192 000 dinárral, a huszonnégy éves Kosányi Dávid gyógykezeléséhez járultak hozzá a jelenlévők. A VM4K július folyamán két további koncertet szervez. Palya Bea és Lisztes Jenő a szabadkai Majsai Úti Általános Iskolában július 22-én lép fel. A Bagossy Brothers Company koncertje pedig egy héttel később lesz Palicson.

Fotók: Dinovizija

Képgaléria
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Szabadkai Napló rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..