Ahol egyre többen raknak fészket

Ahol egyre többen raknak fészket

Hajdújárás rendezett, hangulatos település.

A mondat akár tőlem is származhatna, hiszen hajdújárási lévén erről nap mint nap meggyőződöm, de ezzel a mondattal leginkább terepi riportjaim alkalmával találkozom, amikor a vajdasági magyarlakta falvak polgárai vélekednek így az észak-bácskai településről. Talán nem véletlen, hogy az utóbbi időben egyre több fiatal házaspár telepedett le, és rakott fészket a mintegy 2000 lelket számláló faluban.

2019-ben a legjelentősebb beruházások az utak állapotának javítására vonatkoztak. Aszfalttörmelékkel szórták le a Vasút utcát, a Felső-Hajdújárást Paliccsal összekötő úton befoltozták a lyukakat, elsimították az utat, a Vanger sorra pedig 20 tonna aprókavicsot szállítottak, melyet a polgárok az út rendbetételére használtak fel. Több, folyamatban levő beruházásra minden valószínűség szerint pont kerül 2020-ban.


A tavasz folyamán aszfalt kerül a Boris Kidrič utca fennmaradt, 700 méter hosszú szakaszára (a szerző felvételei)

— Elkészült a tervdokumentáció a Boris Kidrič utca fennmaradt részének aszfaltozására. A templomtól az egykori bankig vezető útra 700 méter hosszan kerül aszfalt, a munkálatokra az eszközökről Szabadka városa gondoskodik. Mint ismeretes, Palicson épül a szennyvízelvezető hálózat, melyre Hajdújárást nem lehet rákapcsolni, mivel a két település között halad át az autópálya. A hajdújárási szennyvíz kérdésére köztes megoldást találtunk. Tudomásom szerint Palicson kiépültek azok a medencék, ahova majd az illetékes közvállalat teherautói, igény szerint, szállítják a hajdújárási szennyvizet. Tehát Hajdújáráson felszippantják a szennyvizet, Palicson kiöntik a nagymedencékbe, ahonnan a palicsi szennyvízzel együtt a tisztítóba kerül. Ez a beruházás is a német KfW Bank eszközeiből valósul meg. Értesüléseim szerint a medencék elkészültek, a teherautók vásárlása folyamatban van, így bízunk benne, hogy a projektum 2020-ban megvalósul — mondta Sövény Rudolf, Hajdújárás Helyi Közösségének tanácselnöke.


Sövény Rudolf

Hajdújáráson és a hozzá tartozó Noszán nagy szükség lenne az ivóvízhálózat kiépítésére is. Első lépésként Hajdújáráson telket vásároltak, ahova a vízelosztó kerül.

— Hajdújárás és Ludas a királyhalmi vízgyártól kapja majd az ivóvizet, ehhez azonban bővíteni kell a vízgyárat, valamint több kilométer hosszan ki kell építeni a vezetéket. Akkora összegű beruházásról beszélünk, amelyet a szabadkai illetékes közvállalat saját erőből nem tud megoldani, hiszen költségvetéséből a meglevő hálózatok fenntartását és karbantartását tudja megvalósítani, újakat már nem tud kiépíteni. A megoldás köztársasági és egyéb forrás lehet. A noszai ivóvízhálózat Szabadka községhez tartozó része elkészült, az üzembe helyezéshez a magyarkanizsai oldalon kellene még 300 méter hosszan kiépíteni a vízvezetéket. Ennek megvalósulása esetén Noszát rá lehetne kötni az ivóvízhálózatra — emelte ki Sövény.

A noszai művelődési ház építése a végéhez közeledik. Az emeleten a szobákat már bemeszelték, jelenleg a nagyteremben és a színpadon dolgoznak a szakemberek, így minden valószínűség szerint az impozáns épületet az idén átadhatják rendeltetésének. Noszával kapcsolatban fontos kiemelni, hogy készül a határútra vonatkozó tervdokumentáció, valamint a közvilágítás terén is jelentős előrelépés történt.


2020-ra elkészül a noszai művelődési ház

— Több éve kérjük a Nosza felé vezető, valamint Hajdújáráson, a Majkin Salaš mentén elhaladó úton és az autópályán átívelő felüljárón a közvilágítás kiépítését. Néhány hete az illetékes közvállalat képviselőivel körbejártuk a terepet, ők felmérték a helyzetet, és a villanyoszlopok már a helyükre kerültek. A Tartományi Természetvédelmi Intézettel való egyeztetés eredményeként a Noszára vezető útra érzékelős izzók kerülnek, melyek jármű vagy gyalogos közeledtekor felkapcsolódnak, majd elhaladásuk után újra kikapcsolnak — mondta Sövény.

Hajdújárás legaktívabb civil szervezete a mintegy nyolcvan tagot számláló Lifka Sándor Művelődési Egyesület, melynek keretében több néptánccsoport működik, továbbá mesemondók, citerások és a Rekötye népdalkör is. Az egyesület szakcsoportjai részt vettek a Durindón, a Gyöngyösbokrétán, a Kőris néptánccsoport a Kőketáncon képviselte az egyesület színeit, ezüst minősítést szerezve, a mesemondó szakcsoport tagjai pedig Zentán, a XXV. Kálmány Lajos mesemondó verseny döntőjében szerepeltek, ahonnan Gyémántpapucs díjjal, több első, második és harmadik hellyel tértek haza, illetve egy néptánctáborban is részt vehetnek. Minden néptánccsoport fellépett a Palicsi Sokadalom nevű rendezvényen, az LI. Hajdújárási Szüreti Napokon, a Napsugaras Őszön, valamint az Advent a Falunkban nevű meghitt eseményen.

— Nagyon szerencsés évet tudhatunk magunk mögött. Különféle pályázatoknak köszönhetően néptáncosaink a tavasszal eljutottak Erdélybe, Dévára, és egy alkalmi műsorral léptek fel, majd a történelmi múltunkkal ismerkedtek. 2019-ben valóra vált a Rekötye népdalkör nagy álma, hiszen Homokvidék, amerre a szem ellát címmel sikerült megszervezni az első kórustalálkozót, mellyel az egyesület alapítójának és első elnökének, Somogyi Jánosnak állítottak emléket. Bízunk benne, hogy a rendezvénynek hagyománya lesz, és a következő években is megtartják. A népdalkör tagjairól el kell mondani, hogy az itteni és a határon túli rendezvényeken rendszerint nagy sikert aratnak, bárhol is lépjenek fel. A pályázatoknak, különösen a Csoóri Sándor-pályázatnak köszönhetően citerákat vásároltunk, és citeraszakkör alakult az egyesület keretében. Jóleső érzéssel tölt el, hogy a gyerekek száma egyre bővül, már tízen járnak rendszeresen próbákra. Szintén a pályázatnak köszönhetően viseletekkel, cipőkkel, hangosítóberendezéssel, konyhai felszereléssel lettünk gazdagabbak. Az újabb pályázaton is sikerrel jártunk, így az idén is ki tudjuk fizetni oktatóink tiszteletdíját, továbbá utaztatásra, viseletek, csizmák vásárlására is jut. A 2020. évre vonatkozó terveket illetően elmondhatom, hogy a Kőris és a Boglya néptánccsoport, valamint a Rekötye népdalkör áprilisban Székelyudvarhelyen lép fel, majd a népdalkör májusban Erdélyben áll színpadra a szabadkai Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület tagjaival együtt. Terveink szerint 2020-ban is részt vennénk azokon az eseményeken, amelyeken eddig is felléptünk, viszont a Kőketáncra a tavasszal mindhárom néptánccsoportunkat beneveznénk — mondta Szalai Eszter, a Lifka Sándor Művelődési Egyesület elnöke.

A sportélet alakítói a Vinogradar Labdarúgóklub, a Spartacus szakosztályaként működő súlyemelők, a hosszú szünet után újból aktivizálódott lábtoll-labdázók és az amatőr tornákat szervező asztaliteniszezők. Népes tábort alkotnak a nyugdíjasok is, akik rendszeresen jelen vannak a falu rendezvényein.

Hajdújárás két meghatározó eseménnyel büszkélkedhet: a több mint öt évtizedes múltra visszatekintő Szüreti Napokkal és a néhány éve életre hívott Rózsa Sándor Fesztivállal. Mindkét rendezvény öregbíti a település hírnevét, ahogy a messze földön híres hajdújárási alma is, bár utóbbival kapcsolatban elég borúlátóak a gazdák, de ez már egy másik riport témája lehet a közeljövőben.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Riport rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Ahol egyre többen raknak fészket
Riport
Ahol egyre többen raknak fészket
Riport
Facebook

Támogatóink