Ahol a szeretet nemcsak egy szó

Kedves olvasó,

Alábbi cikkünk weboldalunk előző változatából automatizálva került áthelyezésre, így szövegformázási és megjelenítési hibák előfordulhatnak. Megértésüket köszönjük!

Ahol a szeretet nemcsak egy szó

A házuk mindig nyitva állt az érkezők előtt - a szerző fotójaÖtvenöt évi szolgálat után, nyolcvanéves korában vonult nyugdíjba Kiss Antal bácskossuthfalvi református esperes, aki a jövő év elején tölti be a nyolcvannyolcadik életévét. Ebből kerek hatvan év telt el boldog házasságban Mária a...

A házuk mindig nyitva állt az érkezők előtt - a szerző fotója

Ötvenöt évi szolgálat után, nyolcvanéves korában vonult nyugdíjba Kiss Antal bácskossuthfalvi református esperes, aki a jövő év elején tölti be a nyolcvannyolcadik életévét. Ebből kerek hatvan év telt el boldog házasságban Mária asszonnyal. A pacséri születésű feleség meséli el, hogyan ismerkedett meg a ,,morovici” származású fiatal teológushallgatóval.
- A húgommal Topolyára jártunk polgári iskolába. Egész héten a zárdában laktunk, szombaton délután jöttünk haza a szülőkhöz. Egy hétfő reggel együtt utaztunk a leendő párommal, aki egyszer csak megszólított minket: ,,Kislányok, hova mentek?" Megmondta, hogy ő teológus, éppen az útlevelét intézi, hogy mehessen Kolozsvárra, tanulni. Az ismeretség csak a következő húsvétkor folytatódott. Az akkori pacséri lelkész felkérésére ő tartotta az istentiszteletet. A végén kijött utánunk - ismét a húgommal voltam -, és megkérdezte, hazakísérhet-e minket. Alakulni kezdett közöttünk a barátság, amiből később házasság lett.
Kiss Antal 1943-ban került a szülőfalujába segédlelkésznek. Már a kezdet sem volt könnyű.
- Jött az 1944. év, a háborús világ, a katolikus és a református lelkész egyaránt elmenekült. Nekünk pedig jelentkeznünk kellett a Petőfi brigádban. Pacsérig mentem, ott voltak a falubeliek is, akik tőlem kérdezték, hogyan legyen tovább? Nem adhattam tanácsot, mindenkinek magának kellett döntenie, de én már elhatároztam, hogy magamtól nem jelentkezem. A helyzet végül úgy alakult, hogy visszaküldtek a faluba, és folytathattam a szolgálatot. Ágoston püspök úr megbízásából akkor már mindent végeztem, temettem, eskettem, reggelente istentisztelet volt.
Mária asszonytól megtudom, hogy ő sem unatkozott soha.
- 70-80 ifjú is eljött egy-egy bibliaórára. A férjem nagyon szerette a magyar népdalokat, sokat megtanított nekik, többször felléptek a kulturális esteken. Vasárnap délutánonként volt a vasárnapi iskola, és ott szívesen láttuk a más vallású gyerekeket is. Az asszonyokkal én foglalkoztam, megszerveztem a kézimunkakört. Arra törekedtem, hogy ne giccseket varrjanak, hanem őrizzék meg a saját népi mintáikat. Az itteniek a Kunságból származnak, de a faluban nem tudtam felkutatni egyetlen régi párna-, törülköző- vagy lepedővéget sem, amelyen jellegzetes kun minta lett volna. Később ismerkedtünk meg a karcagiakkal, akik aztán elláttak minket motívumokkal, de akkor meg nem tudtuk beszerezni az ottani vidékre jellemző gyapjúfonalat, ezért áttértünk a kalocsai hímzésre. A kézimunkáink eljutottak Svájcba is, ahol nagy szenzációnak számítottak, hiszen egy kommunista országból származtak. Az ottaniak értékesítették azokat, és a pénzzel az éhezőket segítettük. Ebbe a missziós tevékenységbe később a többi egyházunk is bekapcsolódott, és a jugoszláviai református egyháznak, noha igen kicsi, neve lett a világban.
Szóba kerül a Kossuth-szobor, a március 15-ei istentiszteletek, Kiss Antal alkalmi prédikációi, amelyek emlékezetesek maradnak mindazok számára, akik hallották. Többen mondták, hogy ő tanította meg a vajdasági magyarokat a nemzeti ünnepük megtartására. A megjelentek a templomban nyíltan elénekelhették a Himnuszt, amihez szintén bátorság kellett. Kicsit elidőzünk ezeknél az emlékeknél, majd rákérdezek, mi a titka a hosszú házasságnak.
- Az egymáshoz való alkalmazkodás és a türelem. Én soha nem lázadoztam azért, mert rengeteg vendégünk volt. A külföldiek, főleg a nyugati országokból származók, nem mehettek Romániába vagy Magyarországra, hozzánk viszont jöhettek. A házunk valóságos hidat alkotott Kelet és Nyugat között. Csak egyetlen esetet mesélek el. A család, amely 1956-ban menekült el, ismeretlenül írt nekünk levelet, hogy találkozhatnának-e nálunk a szüleikkel és a rokonaikkal. Végül összesen tizenhatan érkeztek. A háziasszonynak volt tennivalója bőven, a férjem nagyon vendégszerető volt, én viszont sohasem zúgolódtam. A párom elnézte a hibáimat. Bevallom, hangos asszony vagyok, nem hagyom magam, a terveimet szeretem végrehajtani.
Az esperes úr hozzáteszi, hogy a feleségének valóban helyt kellett állnia mellette, és ezt meg is tette. A házuk mindig nyitva volt az érkezők előtt. Abban is segédkeztek, hogy az énekeskönyvek és a bibliák eljussanak Erdélybe, abban az időben, amikor ott tiltották az ilyesfajta olvasmányt. A vendégek gyakran a nevüket sem mondták meg, nehogy a házigazdáknak kellemetlensége származzon abból, hogy befogadták őket. A vendégszeretetükkel sok ismerőst, barátot szereztek.
Voltak nehéz időszakok, főleg az ötvenes években, amikor Kiss Antalt is megpróbálták beléptetni a pártba, vagy arra biztatták, hogy jelentsen a püspökéről. Ezeknek a kísérleteknek sikeresen ellenállt. Ő csak végezte a munkáját, igyekezett a népét megtartani a hitében és a nyelvében. Mária asszony elbeszélgetett az édesanyákkal abban az időben, amikor a hatalom küzdött a hitoktatás ellen. Elmeséli, hogy majdnem kétszáz gyerek volt a hittanórán, hetente többet tartottak, minden osztálynak külön-külön. A férje nagyon tudott a gyerekekkel foglalkozni, viccelődött, futballozott velük, hintákat állíttatott fel az udvarban.
Eljutunk a nyugdíjas napokig. Az esperes úr betegséggel küszködik, nagyon gyenge, csak otthon, az udvarban sétálgat egy keveset, inkább olvasással tölti az időt. A felesége hobbijának, a kézimunkázásnak hódol. Megcsodálom a gobelineket és a szalongarnitúrát, amelyet Mária asszony három és fél évig hímzett. Saját kezűleg varrta ki a családi bútorokra, székekre és fotelokra a huzatot. Karácsonyra is kézimunkát ajándékoz a szeretteinek. Két gyermekük van, egy fiú és egy lány, három unokájuk és két dédunokájuk. Valamennyien a faluban élnek, csak az egyik unokájukat sodorta a sors Magyarországra, és ezt nagyon fájlalják. Készülődnek az ünnepre, hiszen hatvan éve már, hogy minden karácsonykor együtt a család.
- De nemcsak karácsonykor vagyunk együtt, máskor is, nagyon gyakran - teszi hozzá az idős lelkipásztor. - Vasárnaponként nálunk vagy valamelyik gyerekünknél ebédelünk. Hálát adunk az Istennek azért, hogy mi ilyen jó kapcsolatban vagyunk a családunkkal. A gyerekeink törődnek velünk, segítenek minket. Éppen a minap panaszkodott egy asszony, hogy az övéi nem járnak hozzá, nem beszélnek vele. Nálunk a szeretet nemcsak egy kimondott szó, érezzük is. Érdemes az embereket szeretni. Én akár éjjel tizenegy órakor is kimentem a beteghez, ha rám volt szüksége. Akin tudtunk, segítettünk. Ha mással nem, akkor egy jó szóval.
A kávé és a finom sütemény mellett megállapítottuk, hogy még annyi mindenről nem beszélgettünk, például a házaspár különböző díjairól, kitüntetéséről, és sokrétű tevékenységüket sem sikerült teljes egészében bemutatni ebben az írásban, amelynek a terjedelme megszabott és véges. Majd legközelebb. Látogatásom végén arra kértem a nagytiszteletű házaspárt, mondják el karácsonyi üzenetüket az olvasóinknak. Mária asszony szerint az egyetértés és a békesség a legfontosabb. A béke általában kis dolgokon múlik, ezért engedni kell egymásnak. Jó lenne, ha a világban a nagyhatalmak is így viselkednének, akkor nem lenne az a sok háború, gyűlölködés. Ha komolyan vennék, hogy szeretnünk kell egymást, hogy az embert kell látnunk mindenkiben, Isten teremtményét. Kiss Antal esperes úr pedig a következő szavakkal búcsúzott:
- Tartsák meg azt, amit a szüleiktől kaptak. Tartsák meg az anyanyelvüket és a hitüket. Vannak idők, amikor a hitre van a legnagyobb szüksége az embernek. Hogy tudjon bízni, hinni, és megtanuljon reménykedni az Úristenben. Tartsa meg mindenki az anyanyelvét, ne veszítse el, ne hagyja el, és ne szégyellje a nemzetét, mert az az Isten ajándéka. Nem mi választottuk meg, hogy melyik nemzethez tartozzunk, az Úristentől kaptuk. Kívánom, hogy karácsonykor mindenki kapjon szeretetet az otthonában az övéitől, és adjon is szeretetet a családtagjainak. Adjon az Isten békességet, szeretetet a családokban!

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Facebook

Támogatóink