Az elképzelés megvalósításának sikerét mindenekelőtt a civil szektort képviselő Milleker Felix nevet viselő Régiségkedvelők Egyesülete és a város hivatalos kultúrintézményeinek színeit reprezentáló Városi Könyvtár honismereti részlegének együttműködése tette lehetővé. A gyűjtésen, a konzerváláson, illetve a megőrzésen kívül az anyagok népszerűsítése sem maradt el. Bizton támaszkodva a világháló népszerű közösségi portáljára is. A részletekről Fodor Tamással, a verseci Városi Könyvtár fiatal munkatársával, a projektum egyik oszlopos tagjával beszélgettünk.

• Egy ilyen vállalkozáshoz azért gyújtószikrára is szükség van. Esetedben mi adta a késztetést?

— Zsenge gyerekkorom óta ceruza és faszínes volt a kezemben, a szobám teli volt rajzokkal. Így aztán egy percig sem voltak kételyeim afelől, lesz-e helye az életemben a rajzolásnak és a tervezésnek érettebb koromban is. Az általános iskolai évek után városunk műszaki szakközépiskolájába iratkoztam, ahonnan gépészmérnöki technikus képesítéssel léphettem tovább. Egy, Petőfi Sándor születésének 175. évfordulója alkalmából meghirdetett pályázaton, melyet a Magyarok Világszövetsége, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Magyar Millennium Emlékbizottsága szervezett — emlékszem, pont a bombázások esztendejében —, az Itt essem el én, a harc mezején című tusrajzommal az első helyet szereztem meg. Értékek találkozása volt ez esetemben, ami egy újabb szándékhoz adott kellő löketet. Ez idő tájt értesültem ugyanis arról, valójában mily hatalmas terjedelmű a verseci Városi Könyvtár német és magyar nyelvű könyvekből, újságokból és képeslapokból álló gyűjteménye, melyet addig felfoghatatlan prűdséggel elrejtettek a nyilvánosság elől! És persze arról is, hogy az intézménynek belátható időn belül egy olyan könyvtárosra is szüksége lesz, aki nemcsak a számítógépet tudja majd kezelni, hanem az államnyelven túl magyarul és németül is tud.

• Ekkor jött képbe a Belgrádi Egyetem Filológiai Karának Magyar Tanszéke?

— Igen. A dél-bánsági szórványban sarjadó, gyakran már az alapfokú tanulmányaikat is szerb nyelven végezni kényszerülő magyar fiataloknak, akikben azért átlagon felüli az őseik nyelve és kultúrája iránti ragaszkodás, a fővárosi magyar tanszék az egyszerű szakmai felzárkóztatásnál mindenképpen többet nyújt. Önbizalmamat és magyar nyelvtudásomat egyaránt erősítve fedeztem fel a német nyelvet is, amelyet — mint később megtudtam — az anyai Seemayer és Milleker felmenőim révén ugyancsak örökségül kaptam génjeimben.

• Nem sokkal a diplomázásod után találkoztunk először. Ha jól emlékszem, akkortájt Fejértelepen voltál anyanyelvápoló tanár.

— Pontosabban ott is. Három évig dolgoztam ilyen minősítésben a verseci község négy iskolájában: Fejértelepen, Versecen, Temeskutason és Temesvajkócon. A jelenlegi munkahelyemet csak 2011-ben tölthettem be, és itt mindmáig a német és a magyar nyelvű könyvek, újságok elektronikus katalogizálása adja munkaköri leírásom gerincét. Persze a nyelvoktatást sem tudtam csak úgy, máról holnapra félretenni! Hétfőnként ingyenes németórákat tartok a könyvtárban az általános iskolák negyedikesei részére.

• Részesének, sőt mozgatójának lenni a beszélgetésünk apropóját adó projektumnak számodra és kollégáid számára is egyfajta nonprofit pluszmunka volt. Mégis lelkesedéssel dolgoztatok. A kedvező visszajelzés önmagában elegendő motiváció?

— Olvasgatva a szülővárosomról szóló német és magyar könyveket, újságokat, nézegetve azt a temérdek képeslapot, amely másoknak csupán kacat, érdeklődni kezdtem Versec gazdag múltja felől. A város eltűnő, egyszervolt építészetéről, nemesi családjairól, kultúr- és művelődéstörténetéről, lakói szokásairól, népviseletéről... A kezemben egy hatalmas anyag volt: könyvek, újságok, kalendáriumok, iratok, számlák, képeslapok és fotók, amelyeken szülővárosom teljes múltja lüktetett. Kéretlenül is felébredt bennem egy erős kötelességtudat: megtisztítani a portól a kincset, és megosztani azt mielőbb másokkal is! Ezért foglalkozom olyan újságcikkek fordításával, amelyekben ismeretlen vagy elfelejtett adatokról és hírekről van szó. Az összes képeslapot, fotót lemásoltam, és nemsokára digitalizálni fogom őket egy közös adatbázisban. Ezeket az adatokat és a fotókat máris jelentős mértékben használják a verseci írók és újságírók. Egyik közülük Dušan Belča híres történész, aki a Versec a XVIII. században című monográfiájához kölcsönzött tőlünk fényképanyagot.

• A belgrádi értekezésen is elhangzott, hogy e vállalkozás a verseci Városi Könyvtár és a Milleker Felix Régiségkedvelők Egyesületének közös szerepvállalásával valósult meg. Kevesen tudják azonban, hogy ez utóbbi létrehívásában neked is jelentős szereped volt.

— A társulás Milleker Felix neves verseci polgár tiszteletére, illetve munkássága továbbéltetésének szándékával jött létre 2014. január 15-én, névadónk születésének százötvenhatodik évfordulója másnapján. Milleker nevéhez fűződik ugyanis a könyvtár és a múzeum megalapítása, továbbá számos, Versec múltjával foglalkozó könyv születése. Társulásunk aktivitásai eleinte a magánszemélyek tulajdonában lévő fotók, képeslapok, iratok és egyéb írásos dokumentumok begyűjtésére helyezték a hangsúlyt, illetve azok digitalizált formáinak népszerűsítésére a Stari Vršac néven, 2012 februárjában létrehozott Facebook-oldalon. Röpke néhány hónap alatt a megszólított polgárok kezdeti bizalmatlansága igazi lelkesedéssé változott. Olyannyira, hogy már „védekeznünk” kell, annyi anyag fut be naponta. Kilépve a valós világba, a közelmúltban egy tematikus, ún. élő kiállítást is megszerveztünk Versec múltjának bemutatásával. A szűkös anyagi keretek által terveink sajnos behatároltak, egyszersmind szerteágazóak és lendületesek. Tevékenységeink zömét a továbbiakban is a már nevezett közösségi portálon folytatjuk majd. Egyelőre.