Ahol a gyp-hop találkozik a balkan dance partyval

Ahol a gyp-hop találkozik a balkan dance partyval

A fiúkat, azaz Kjartant, Jancsit és Valentint már évek óta ismerem. Akkor még Szkojáni Charlatansként futottak, jelenleg pedig Hét Hat Club néven. Cserélődtek a nevek és a zenekartagok is. Így megy ez náluk. Ők hárman a kemény mag. Három fura, szerethető zenész, három jóbarát. Hogy honnan ismerem őket? Nem tudnám pontosan megmondani, olyan, mintha mindig is ismertük volna egymást, de azt hiszem, őket is a Mediawave fesztiválnak köszönhetem.

Úton-útfélen beléjük botlani. Fesztiválokon, utcák sarkán, kávézókban. Egy nemzetközi utazó zenekar, melynek a bázisa Budapest, de megtalálhatjuk egy orosz house partyn, Aix-en-Provence egyik kis kávéházának teraszán, Zürich utcáin, San Franciscóban egy LGBT-öregekotthonában, Szerbiában egy esküvőn vagy egy lovas farmon Chilében. Nemrég a csapat egy miniturnéra érkezett Vajdaságba. Óbecsén, a Scena Színházklubban, Zentán pedig a frissen nyílt Zentrópiában zenélt, végül pedig visszatért még egy spontán tanyasi stúdiózásra, szintén Óbecsére.

„Mi vagyunk a falusi népzene a városiaknak, és a diszkó a falusiaknak. A ’90-es évek gyermekei vagyunk, a ledöntött berlini fal utolsó visszhangja. Mi vagyunk Budapest. Emlékszünk gyermekkorunk idealizmusára, de azt ma már csak a táncparketten találjuk meg. Soha nem láttuk a kommunizmust, de elítéljük, és utáljuk a fasizmust. Szívünkben hippik vagyunk, lelkünkben punkok. Kinézetre olyanok vagyunk, mint a hipszterek, de hívjatok bennünket inkább gipstereknek.”

Valahogy így definiálják magukat a fiúk. Bitó János (harmonika), Kjartan Code (basszusgitár, hegedű, ének), Haraszti Ádám és Hurguly Attila (dobosok), Isaac Zaqui Misri (elektromos gitár) és Mocsári Valentin (szaxofon — nevét Jancsinak köszönheti, hiszen a francia szaxofonista vezetéknevét — Desmarais — Jancsi nemes egyszerűséggel lefordította magyarra).

Zenéjükből árad a szabadság, a stíluskavalkád, mely mégsem hat kaotikusnak, csak annyira színes, mint a tagok ingje. Őszinte, szívből jövő muzsikálást művelnek, mely megmozgatja az ízületeket. Azért arra kíváncsi voltam, hogyan is találkoztak ők hárman, illetve hogyan alakult a zenekar sorsa. Kjartannal beszélgettem.

* Meséld el nekem, kérlek, hogyan alakult ki a mostani felállás, azaz a ti hármótok történelmét néhány mondatban.

— Hosszú lesz, de összefoglalom. Én magam 2011-ben jöttem Budapestre. Ugyanebben az évben kezdte meg tanulmányait Jancsi a Kőbányai Zenei Stúdióban. 2012-ben alapítottuk meg a Skogen zenekart, majd ezt a nevet 2013-ban Szkojáni Charlatansra változtattuk. Ebben az időben érkezett Valentin is Budapestre, s amikor egy amerikai turnéra indultam Johannes Olssonnal, ő beugrott nagybőgőzni Laura Lackey-vel és szaxofonozni Robert Dakowitz-cal, a Polish Coffee korábbi zenekarommal.

2014-ben én más zenészekkel muzsikáltam Törökországban és Mexikóban, Budapesten pedig haladt minden a maga útján nélkülem is. 2015 júliusában jöttem vissza, s elkezdtem újra összehozni a Szkojáni zenekart Valentinnel együtt. Volt egy esküvő, melyen játszanunk kellett, és csak ő ért rá, ketten kevesek lettünk volna, de szerencsére két nappal az esküvő előtt belebotlottunk Isaacba, hála a CouchSurfing applikációnak. Ezután én elutaztam Romániába zenét tanulni, s Kalotaszegen Jancsival kitaláltuk, hogy duóként körbeutazzuk Amerikát, Mexikót és Chilét. Isaac és Valentin úgy döntöttek, hogy akkor addig ők megalapítják Budapesten a Hét Hat Clubot a korábbi Skogen zenekar hegedűsével, Luluval, és jazz manouche-t játszanak. 2017-ben Jancsi visszajött Chiléből, és csatlakozott hozzájuk. 2018-ban én is visszajöttem, s egy nyár erejéig Jancsival szkojanisként muzsikáltam, illetve beugrottam a Hét Hat Clubba is mint basszusgitáros. Ekkor a Hét Hat már megérett az újításra, így a nevet megtartottuk, de főleg a Szkojáni-dalokat játszottuk, s egy picit konfúz volt a dolog, hiszen mindenki mindkét zenekarnak tagja volt. Az idén márciusban Kaliforniában turnéztunk, s aszerint váltogattuk a nevünket, hogy ki volt a közönség. Végül úgy döntöttünk, hogy vagy maradjunk a Szkojáni Charlatans névnél, vagy váltsunk Kjartan és a Hét Hat Clubra. Az utóbbi mellett döntöttük, azt hiszem, ennek ígéretesebb jövője van Európában.

* Te jó ég! Ezt lekövetni... Nem semmi... S most akkor mindannyian Budapesten éltek. A város tele van zenekarokkal, kocsmákkal, koncertekkel, pezseg a kulturális élet. Mennyire volt nehéz megtalálni a közönségeteket?

— Nem volt nehéz. Már elég sok ideje élünk Budapesten, rengeteg barátunk van, ismerjük a környék bártulajdonosait és fesztiválszervezőit. Egyébként az is sokat segít, hogy nem mindig vagyunk a fővárosban. Utazunk, ezért meg tudunk újulni. Nehéz Budapesten úgy koncertezni, hogy belépőt is szedünk, mert az emberek ingyenes bulikra járnak. Ezt nem panaszkodásból mondom, hiszen én is így vagyok ezzel, amikor bulizni indulok. Sok országban jártunk már, és szinte minden helyen 5-10 euró a belépő, nem kell hozzá világhírű zenekarnak lenni. Ami az underground világot illeti, Budapesten nem sok helyen lehet nagyobb bulikat csapni, pedig nem kicsi a város.

* Csak saját dalokat játszatok? Ki írja őket?

— Az összes instrumentális szerzeményünket Jancsi, Valentin és Zach hangszerelték, illetve én magam is hangszerelek, a dalszövegeket pedig főleg én írom. Szeretnénk eljutni oda, hogy a repertoárunk fele saját szerzeményekből álljon, de egyelőre még csak ott tartunk, hogy 25 százaléka az. A többi dal, mely a koncertjeinken elhangzik, feldolgozás Románia, Szerbia, Magyarország, Törökország és Bulgária népeinek zenéjéből. Sokszor változtatunk a ritmuson és néha a dalok szövegén is. Több nyelven éneklünk, románul, angolul, magyarul.

* Te hogyan határoznád meg a stílusotokat?

— Balkan dance party, gyp-hop, tánzház, posztmulatós, maneleton, balkanouche, balkumbia, buchi-buchi, carpathian discotechno. A Besh o droM vízióját visszük tovább saját stílusunkban, illetve egy sokkal undergroundabb, hagyományosabb és eredetibb verziója vagyunk Gogol Bordellónak s a gipsy punk kultúrának általában.

* A nyaratok hogyan alakul? Csak annyit tudok, hogy felléptek majd nálunk is, a Malomfesztiválon, ami már szinte hagyomány.

— Miután hazatértünk Kaliforniából, úgy döntöttünk, egy picit változtatunk a hangzáson: a két ritmusgitárból egy lett, s az is akusztikus, illetve kiegészültünk egy jelentősebb ritmusszekcióval, azaz most már dobfelszerelésről szól a ritmus, ily módon egy picit bulisabbak a dalok, táncolósabbak a koncertek. Június végéig Franciaországban turnézunk, Balatonfüreden a Kredencben, majd következnek a fesztiválok: Trnava, Kapolcs, Taka Tuka, a Mérai Világzenei Fesztivál, augusztusban a Malomfesztivál és még remélhetőleg sok másik. Az biztos, hogy az idén nyáron sem fogunk unatkozni.

Hát ezt valahogy el is hiszem a fiúknak. Miniturnéikhoz már egy kombit is vásároltak, s átalakították, hogy legyen hol aludniuk, ha egy megrendelő nem tudna szállásról gondoskodni számukra. Öt zenész — öt különböző karakter. Mégis hasonlítanak. Szeretik a zenét, melyet játszanak, szeretik ezt a szabad életformát, szeretnek úton lenni, tapasztalni, együtt muzsikálni. Én pedig alig várom, hogy újra meghallgathassam őket. Zenéjüket és meséiket egyaránt. Gyertek a Malomra, s hallgassátok meg őket ti is!

 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Zene rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!

E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.

Hozzászólások

Kapcsolódó cikkek

Ahol a gyp-hop találkozik a balkan dance partyval
Zene
  • Zvekán Péter
  • 2019.07.09.
  • LXXIV. évfolyam 27. szám
Ahol a gyp-hop találkozik a balkan dance partyval
Zene
Facebook

Támogatóink