A föld alatt élő, vak, lapos fejű rágcsáló vajdasági utolsó mentsvára lenne a határvonalat alkotó Körös-ér környéke, ahova írásomban a későbbiek folyamán majd ki is lyukadok, de előbb, a vízen járó tollforgatók tavaszi összeülésének summázandó pillanataira is kitérve, arra kényszerítenek a körülmények, hogy számba vegyem annak tényét, miszerint sehol, semmivel, semmit nem foghat az Észak-Bácskában látogató pecás halandó, hacsak...
Szepi barátom szólt ide a minap onnan Saarbrücken mellől, a Saarról, hogy Pityulek, valami visszaszármaztatási lehetőségem mutatkozik a bezdáni Napkelet utcai, egykori ingóságaink ügyében, s gondoltam, hogy a hasznosat összemadzagolhatnánk a kellemessel: pontyozzunk már egy nagyot a Palicsi-tavon!
A Szepit megvigasztaltam, hogy ha nem éppen ott, de annak közelében halomra bojlizhatja magát nagyhalból, de ő egyre erősködni látszott a terep mellett, mert neki siheder korában a Palics az istene volt.
- Abban, gyermekem, csupán ebihalak tenyésznek meg napkárász - mondtam a fülébe a lehangoló igazságot, minek utána aztán volt időm elgondolkodni az emlékeken, mikor a kikindaiak a tavunkra jártak horgászni, egész nyári szabadságukat sátorozással töltve annak partján, vagy német spori kollégáink nagy-nagy gyönyörűségén, amikor kifogott hatalmas pontyaikat fényképezés után sorra szabadjára engedték, hogy tovább bővíthessék a halállományt. Mintha a németek akkor ráéreztek volna a bajra, hogy egykor nemes halunknak még írmagja sem marad majd egykoron Vajdaság gyöngyszemén. Ha fokozni akarnám e csupa gyönyörűséget, akkor ide biggyeszthető az is, hogy csupán a szalonkavadászok micsoda hasznot hoztak a konyhára vadászegyesületeinknek, most meg a madár erdei, illetve nádi változata oly messze innen, mint nagyapám utolsó sóhajtása.
Oda szeretnék mondandómmal kilyukadni, hogy illetékesék fölgyűrték a felgyűrendőt, s meghirdették pályázatukat a Palicsi-tó környezetvédelmi és fejlesztési ötéves tervére, melyben többek között az is szerepel, hogy évi halasítást meg külön halnevelést szerveznek, s külön figyelmet szentelnek a sárgakárász őméltósága visszatelepítésének, megvizsgálják a nem őshonos halfajok betelepítésének lehetőségeit.
Az itteni mentalitás erősíti bennem mindezzel kapcsolatban a kételyt, hogy valaha is megtörténhet a csoda, amire az itteniek már szinte emberemlékezet óta várnak. Észak-Bácskában nincs egy valamire való horgászvíz, kirándulóhely vagy egyéb rezervátum a csendre vágyó és csendet teremtő, igencsak békesség után kutató, egyszerű emberek részére. Vannak bizony ,,korszakalkotó' csinnadratták, ,,eresszed már a hajamat' vigalmak és sok egyéb, ami derék fogyókúrára fogja az ide látogató pénztárcáját valamicske nesze semmi, fogd meg jól csöpögtetéséért, de tartalmas, lélekemelő és a csendet gyógyírként adagoló élményben errefelé hiába fárad a természetkedvelő halandó.
A vajdasági vízen járó tollforgatók immár második találkozóját a palicsi Tőzeg-tónál tartottuk meg, a Ponty Horgászegyesület jóvoltából. S micsoda grimasza torzul olykor a palicsi sporthorgászok képére a csalódottságnak és dühnek, mikor rájuk kérdezünk, hogy mi a fenének kellett nekik a határ melléki éppenhogycsak tavacskából nagy pénzek árán horgászparadicsomot létesíteni, hiszen a Körös-éri tőzegbánya bármennyire is alkalmatos hely, de védett terület, növénynek és állatnak utolsó végvára, ahol a földikutyák is, utolsó menedéküket élvezve vidékünkön, a fellegekben járnak a természeti körülmények jóvoltából.
- Szorultában az ember a legkisebb lehetőséget is megragadja, hogy megteremtse magának az élete értelmét - mondja újdonsült barátom, Ivica KIRALJ mesterhorgász, kétszeres világbajnok és a háziak vezetője. A horgászatról és vadászatról írók kis társaságának találkozóján értettem meg valójában, hogy mi késztette a palicsi szakikat a Tőzeg-tó kibérlésével és felkarolásával olyan lépésre, hogy akárha anyagilag is megsínylik a csoda, a Palics elvesztését, de ott, a homokdűne-világ kellős közepén akkor is megteremtik az Ararátot, ahova idővel a földkerekség legjobb horgászmesterei kényszerülnek ellátogatni. És most már, néhány évi fáradtságos munka, kitartó szorgalom és nem kis anyagi ráfordítás árán valóban büszkék lehetnek a Ponty Horgászegyesület tagjai, hogy Mini-Palicsot teremtettek, temérdek hallal és szigorú házi renddel, ami bizony az igazi gyöngyszemet tekintetbe véve, már régen hiánycikk az őspark melletti, kissé fanyar illatot árasztó békaparadicsom háza táján.
Az emberi butaság drága. Sokba kerül a tudatlanság. Akinek a gyomra bírja, az a Ludasi-tó halállományából kotorászhatja elő mindennapi halát, mert annak a víznek a partján se paradicsomiak az állapotok. Ha az ember jobban körülnéz, mindenütt szeméttelepek és gazdátlan vizek. De szép hagyaték maradt Szabadka és tágabb környezete részéről a most felcseperedőkre! A Tőzeg-tó kivételével mindenütt az enyészet az úr, és még hosszú ideig olyan marad ez a vidék, mint tatárdúlás után, mikor a túlélést a nádrengeteg jelentette. A Bánság és a Szerémség területére látogatva, bizony, az ember azon kapja magát, hogy ég és föld viszonylat van a két tájék között, mert ott, úgy látszik, az emberek arra használják agytekervényeiket, amiért az Isten megáldotta őket velük.