home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Adventi találkozások Hertelendyfalván
Martinek Imre
2013.12.18.
LXVIII. évf. 51. szám
Adventi találkozások Hertelendyfalván

A Dél-bánáti betlehemes játékok és karácsonyi szokások első találkozóját tizenhét évvel ezelőtt, 1997 telén szervezték meg Székelykevén. Az elképzelés időközben valódi mozgalommá lett, melynek — a vándorlása során — Torontálvásárhely, Sándoregyháza, Ürményháza, Kevevára, Pancsova, Versec és Fejértelep, sőt még Fehértemplom is otthont adott. Advent harmadik vasárnapjának előestéjén a régió betlehemezőit az idén Hertelendyfalva látta vendégül.

A hertelendyfalvi közösség legutóbb 1998-ban volt házigazdája e rangos rendezvénynek, mely tömegességét és kohéziós erejét tekintve több mint másfél évtizede egyedülálló és példamutató eseménynek számít országhatárokon innen és túl. Ez voltaképpen a dél-bánsági szórványmagyarság téli életjeladása, szerény méltósággal hirdetve: hittel és egymás iránti bizalommal a látszólag élhetetlen vidékeken is lehet nemeset, értékmentőt és időállót alkotni — sajnos főleg önerőre támaszkodva. Az idei rendezvénynek a Tamási Áron Székely—Magyar Művelődési Egyesület székháza adott otthont. Termeinek szerény befogadó kapacitását őszinte, családias hangulattal kompenzálta, ezzel is bizonyítva a mondást, mely szerint sok jó kis helyen is elfér — itt a fellépőre és a publikumra gondolok, valamint az udvaron tüsténkedő vattacukros leänkára, s az ugyancsak serénykedő kürtőskalács-készítő nénékre.

A december 14-ei találkozó jelentőségét annak szellemi atyja, msgr. Fiser János pancsovai plébános is méltatta. Köszöntő beszédében párhuzamba állította a tizenhét évvel ezelőtti invokációt a megélt esztendők hordalékával, valamint a jelen helyzetképével. Megállapította, hogy noha a térség több szórványtelepülésen már az anyanyelvápolás intenzitása is lankad, ezekből a helységekből is érkeztek csoportok, melyek köszöntőkön, énekeken, verseken és helyi karácsonyi szokásokon keresztül bátorkodtak őseik anyanyelvén szólni. Az idei rendezvényen sajnos már a fehértemplomiak, a temesvajkóciak, a keveváriak, sőt az ürményházaiak sem léptek fel. A bejegyzett művelődési egyesület nélkül maradt udvarszállási fiatalokat a verseci Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület fogadta berkeibe. Az Érdsomlyói-hegy tövéből érkező végvári magyarok anyanyelvápoló gyermekcsoportját Bene Anna koordinálta, az egyesület vegyes kórusát Kiss Nenád, a helyi hagyományos betlehemes játék részvevőit pedig Lantos Ilonka. A sándoregyházai Bonnaz Sándor MME asszonykórusa Almási Júlia tanárnő vezetésével négy anyanyelvápolásra járó kis nagylányt választott műsorszámához.

A fejértelepi Ady Endre Kultúregyesület tizennégy fős, ugyancsak anyanyelvápoló gyermekcsoportját Bogos Viorika és Alföldi Aurika készítette fel. Hangszeres produkcióval érkezett a pancsovai Petőfi Sándor MME vegyes kara, Rancz Emil vezetésével. Továbbá a torontálvásárhelyi József Attila Művelődési Otthont képviselő Kéknefelejcs énekcsoport, Bakator János osztálytanító, valamint a házigazda férfikórusa, ifj. Varga József vezetésével. Székelykevét ezúttal is a helyi hagyományőrzők/ápolók által készített összeállítás képviselte. A Szalmaszál ME hagyományápoló csoportjának asszonykórusával Antal Anna foglalkozott, a legifjabb néptánccsoport tagjaival pedig Papp Mária, Kiss Zoltán és Pámel Karina. A székeli Petőfi Sándor ME produkciójának koordinátora Joó Gyülvész Margit volt. Az al-dunai székely—magyar falvakból toborzott Dél Pacsirtái nevű gyermekkórust Györfi Sándor zenepedagógus vezényelte, a hertelendyfalvi gyermekek karnagya a műsorvezetői feladatokat is vállaló Kerekes Emília volt. Az iskolai/egyesületi anyanyelvápoló csoportot, valamint a helyi egyházközségeket egyaránt képviselő csemeték felkészítésében Nemcsek Klaudia is szerepet vállalt. Mindezt — megkülönböztetett védnökként — a Tartományi Művelődési és Tájékoztatási Titkárság támogatta. A soron következő XVIII. betlehemes találkozó szervezői stafétabotját Versec vette át.               

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..