Megváltó született! - a verseci gyermekek táncprodukciója

Mottó: ,,Nézz Uram, a hátad mögé is, ott is lakoznak, s örülnének a mosolyodnak.”
(Kányádi Sándor: Isten háta mögött)
Tizenegyedik alkalommal találkozott egymással több dél-bánsági magyar művelődési egyesület, iskola és civil szervezet, a hittanosok, énekcsoportok meg a dalárda... Tizennyolc csoport jelentkezett, hozzávetőlegesen háromszázkilencven résztvevővel Versecről, Hertelendyfalváról, Székelykevéről, Ürményházáról, Temesvajkócról, Keveváráról, Udvarszállásról, Nagyszeredről, Fejértelepról és Torontálvásárhelyről. Megjelentek a testvérvárosi betlehemezők is, a magyarországi Helvéciáról. A házigazda a verseci Petőfi Sándor Kúltúregyesület volt, amelynek nevében előbb Lantos Lajos elnök úr köszöntötte az egybegyűlt fellépőket, vendégeket, majd msgr. Gyuris László verseci plébános ádventi gondolatai hangzottak el. Az estbe nyúló rendezvény aktív résztvevőiként, pontosabban fogalmazva: szakvéleményező, műsorvezető és csoportvezető-vallatói szerepkörben Tömöry Márta és Szász Zsolt is jelen volt a budapesti Nemzetközi Betlehemes Találkozó Szövetségből, amely 1991 óta a Kárpát-medence betlehemes hagyományait igyekszik újraéleszteni. Tették a dolgukat, noha magát a műsort (és keretein belül a felkészítők vallomását) jobbára csak a községi határokon belül is behatárolt műsorszórású tévéközpontok kamerái rögzítették, meg egy-két helyszíni ,,firkász”.
Könnyen elképzelhető, hogy kezdetben Krisztus urunk két évezreddel ezelőtti születése sem volt több sokaknak, mint - sajtónyelven megfogalmazva - kishír egy jelentéktelen provinciából, de a szuroksötét égen kigyúló betlehemi csillag nemcsak a tömörségben nyugovóra tért nyája fölött gondosan őrködő pásztoroknak hozott reményt! Merész párhuzammal talán ugyanilyen parányi hírnek nevezhetnénk ezt a végvári kézfogást is a mindenkori hatalmaskodók által kreált zűrzavaros világunkban. Eme vándorjellegű téli Bánáti Szemlét, azaz a betlehemes és a karácsonyi népszokások meghitt hangulatú ádventi találkozóját, amit megálmodóinak hiedelme szerint egykoron maga a Teremtő csókolt homlokon. Hiszen minden anyagi vonatkozású megpróbáltatásaink, elfogultságunk ellenére megértettük (szívünkkel és elménkkel egyaránt!), hogy igenis szükségünk van hallani egymás ,,bégetés”-ét, ha ezerszer láttuk, hallottuk is már a bemutatott jeleneteket, dallamokat, embereket. Ezáltal is elviselhetőbbnek tetszik árvaságunk, s leendő/újbóli bezártságunk érzete.
Új erőre kapott a minden adventkor kigyúló dél-bánsági sziporka, a megmaradást sejtető életjeladás a porló végekről. Csak annyit kér(t)ünk, hogy vegyenek észre minket is és münket es. Ave Maria, gratia plena...
,,Megértjük, persze, mit tehetnénk, de olyan sötétek az esték.”
(Kányádi Sándor: Isten háta mögött)