Újra sajnálattal tapasztaltam, hogy korunkban az adventi megemlékezés milyen silány, mézesmázos, csillogó-villogó, giccses. Ennek a hangulatnak lehet, hogy már egyáltalán nincs köze az ünnep valódi jelentéséhez, és csak az ajándékozásra, azaz az indokolatlan mennyiségű bevásárlásra koncentrálódik.
A keresztény kultúrkörben az advent a karácsonyt (december 25-ét) megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak. A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig (január 6-áig) tart. Az első vasárnap egyúttal az egyházi év kezdete is. Az advent szó jelentése eljövetel. A latin adventus Domini kifejezésből származik, mely annyit tesz: az Úr eljövetele. Eredete a IV. századig nyúlik vissza, amikor is VII. Gergely pápa négyben határozta meg az adventi vasárnapok a számát. Az első vasárnap mindig november 27-e és december 3-a közé esik, a negyedik, azaz az utolsó pedig december 18-a és december 24-e közé. Advent első vasárnapja három időszak kezdete is: a keresztény egyházi évé, a karácsonyi ünnepköré és természetesen az adventi időszaké.
A katolikus egyházban az advent liturgikus színe a lila (viola), mely a bűnbánatot, a szent fegyelmet és az összeszedettséget jelképezi. Advent harmadik vasárnapján, örömvasárnapon (gaudete vasárnap) az Úr eljövetelének közelségét ünneplik. E nap liturgikus színe a rózsaszín. A templomi oltár az egész időszakban dísztelen, az orgona szerepe pedig az énekek kíséretére korlátozódik. Elterjedt szokás az adventi hétköznapokon hajnali misét (rorátét) tartani. E szertartásokon különös hangsúlyt kap Szűz Mária tisztelete és a karácsonyi várakozás. Adventkor a XIX-XX. század óta szokás koszorút készíteni. Ősét 1839-ben Johann H. Wichern német evangélikus lelkész alkotta meg: egy felfüggesztett szekérkeréken huszonhárom gyertyát helyezett el, melyek közül karácsonyig mindennap eggyel többet gyújtott meg. Manapság az adventi koszorú általában fenyőágból készített, kör alakú koszorú, melyet négy gyertyával díszítenek. A gyertyák színe katolikus körökben lila, kivéve a harmadik vasárnapra jutóét, amely rózsaszín. A gyertyákat vasárnaponként gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt, melyet Isten karácsonykor Jézus alakjában ad a várakozónak.
Szokás továbbá az úgynevezett adventi naptár készítése is. Használata 1900 körül kezdődött. Kialakulása egy német édesanyához kötődik, akinek kisfia, Gerhard már hetekkel az ünnep előtt türelmetlenkedett a várva várt és megszokott karácsonyi ajándékok miatt. Az édesanya ezért érdekes és meglepő játékot talált ki gyermeke számára: egy kemény papírlapot huszonnégy részre osztott, mindegyikre egy-egy darab csokoládét helyezett, majd megengedte, hogy a gyermek minden este megegyen egyet. Amikor a kisfiú felnőtt, nem felejtette el édesanyja meglepetését, és üzleti vállalkozásba kezdett. Olyan naptárt szerkesztett, amelyen huszonnégy ablakocska mögé egy-egy darab csokoládé vagy cukorka volt elrejtve, s ezek csak a spaletták kinyitása után váltak láthatóvá.
Az adventnek lelkileg a négyes tekintetét kell figyelembe vennie. Először: Krisztus az, akinek eljöveteléről jövendöltek főként az ószövetségi próféták. Az egész Ószövetség könyve végeredményben nem egyéb, mint egy Krisztusra irányuló előremutatás. Másodszor: Krisztus az, aki a prófétai jövendölések szerint valóban eljött, megérkezett karácsonykor. Harmadszor: Krisztus az, akit az állandó mában, a mindenkori jelenben naponta várni kell, hogy újból megérkezzék mindennap, a jövetelvárás tehát legyen a szív állandó történése. Negyedszer: Krisztus az, aki a maga idejében eljön ítélni élőket és holtakat, amint ezt az Apostoli Hitvallás tanítja. Az adventnek vannak sajátos lelkigyakorlatai. Ezek a következők:
1. Csönd, elmélkedés és imádság
Foglalkozzunk többet Isten dolgaival, ismerjük meg jobban azt, akit várunk. Legyünk többet csöndben, magunkban. Kerüljük a hangos helyeket, izgalmakat, szórakozást. Járjunk Mária lelki iskolájába, vagyis figyeljük őt, imádkozzunk hozzá, vegyünk részt a rorátékon (adventi hajnali miséken).
2. Készülődés a karácsonyra
Készüljünk elő családunk karácsonyi liturgiájára, a szentmiséken való aktív részvételre.
3. Bűnbánat
A közelgő karácsony várakozásában szorgosan, mégis vidáman tisztítsuk meg lelkünket minden szennytől.