Gachal János (1881. június 28—1944. novembere) lelkipásztorukra emlékeztek a közelmúltban a torontálvásárhelyi református egyházközségben
Mottó: „...és imát mondok hálát adva Istenben való nagy bátorságáért.”
(Dr. Csete-Szemesi István, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspöke, Feketics, 1999. augusztus 27.)
Az 1944—45. évi délvidéki atrocitásokban mártírhalált halt Gachal János (1881. június 28—1944. novembere) lelkipásztorukra emlékeztek a közelmúltban a torontálvásárhelyi református egyházközségben. A több mint debellácsi vonatkozású esemény feltérképezésében Tatár Erzsébet amatőr helytörténész is szerepet vállalt. Közreműködése révén a Duna Televízió tévéstábja nemcsak a bánsági részek szépemlékű püspökének szolgálati stációit járta körbe, hanem Újvidéken élő leányunokáját, özvegy Farkas Lászlóné Mohácsy Ilonát is felkereste. A falu patinás templomában megtartott vasárnapi istentisztelet után emlékműsor következett az egyházközség Gyülekezeti Otthonában. Nt. Gyenge Károly lelkész úr méltató gondolatai után a különös kegyetlenséggel elveszejtett egyházi elöljáró versei közül olvasott fel néhányat három diáklány, majd a Dalárda férfikara előadta az Árván nőttem, édesanyám nem nevelt fel engem... kezdetű, évtizedekig indexen tartott Gachal-nótát.
Köszöntőbeszédében Mucsányi János, a Duna Televízió szerkesztő-riportere kiemelte, hogy számukra ezek az alkalmak olyanok, mint virágnak a tiszta harmatcsepp, vagy a szomjazó embernek a hűs patak vize. Mert a kamerák által rögzül ugyan a szó és a mozdulat, de a huszonnegyedik óra utolsó minutájában a múltba forduló, a jövőben ezáltal is tudatosan bizakodó és építkező közösségek lelkesedését sokkal mélyebben issza be magába a közvetítő. S talán a közönség is, amelynek szól — de ezt a megjegyzést már a cikkszerző tette hozzá.