
A nagybecskereki származású, illetve ízig-vérig délvidéki kötődésű dr. Várady Tibor nyugalmazott jogászprofesszor két legutóbbi kötete kollegiális, baráti könyvbemutató rendezvényének lehettünk részesei jelen esztendő ígéret havának második csütörtökjén (május 9-én). Helyszínileg Budapest-Józsefvárosban, a Károlyi—Csekonics-palotában.
A rendezvényen, mely a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága (MNYKNT) és a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara (KRE-ÁJK) közös szervezésében valósult meg, dr. Várady tanár úr Mi legyen a bronz utazóórával? — egy aradi vértanú dédunokája szerint című, valamint a Házasság utáni házaságy — és egyéb pertárgyak a póttörténelemben című, sorrendben ötödik és hatodik kötete került fókuszba. Az előbbi 2022-ben, az utóbbi pedig az idén, vagyis az Úr 2024. esztendejében jelent meg. Mindkettő az újvidéki Forum nyomda gondozásában, magyar nyelven is, változatlanul a Délvidéken egyedül megmaradt ügyvédi irattár anyagai által megihletve.
dr. Várady Tibor
Bevezető szavakat dr. Arató Balázs habilitált egyetemi docens (KRE-ÁJK), az MNYKNT elnöke és dr. Balázs Géza egyetemi tanár (SZFE), az MNYKNT tiszteletbeli elnöke mondott. A publikációk méltatása után — ezen teendők tisztsége dr. Vékás Lajos jogászprofesszor urat, valamint Várady Szabolcs József Attila-díjas magyar költőt, műfordítót, szerkesztőt illeté meg — maga a szerző, Várady tanár úr is adott némi ízelítőt. Mind a köteteiből, mind abból a miliőből, amelyben az olvasmányos kötetekké formálódó perek/esetek eleve születtek. Ezekkel a kötetekkel (szerzőjükkel egyetemben) hamarosan a Béga-parti kisvárosban is találkozhat(t)unk. A könyvbe szedett és korabeli paragrafusokkal is megerősíttetett élettörténetek echte „forrásvidékén”.
Fotóink a helyszínen készültek.
Fényképezte: Martinek Imre