home 2025. április 27., Zita napja
Online előfizetés
A zentaiság ünnepe
Tóth Lívia
2024.09.11.
LXXIX. évf. 37. szám
A zentaiság ünnepe

Zenta idei városnapi ünnepi programsorozata augusztus utolsó napján kezdődött, és lapunk megjelenésével egy időben, szeptember 11-én zárul. Az összeállításban a már megszokott, az otthonosság érzetét keltő műsorszámok — hagyományőrző csoportok, táncstúdiók bemutatkozása, mazsorettek kavalkádja, operettgála — és újdonságok is szerepeltek.

A hagyományos városnapi kiállítás témája Templomdomb a középkorban címmel ezúttal a régészethez kötődött. Felsőhegy közelében ugyanis leletmentő ásatások folytak az elmúlt három évben. A szakemberek geofizikai felvételek nyomán Árpád-kori templom és temető nyomát keresték és találták meg. Templomsáncra leltek, harangtorony alapját ásták ki, sírokat, csontvázakat tártak fel, bronzból készült csatot, harangdarabot, pénzérmét, edényeket hoztak a felszínre. A projektum a Belgrádi Egyetem Bölcsészettudományi Karának Régészeti Tanszéke és a Szabadkai Községközi Műemlékvédelmi Intézet közös munkája. Az ásatások célja, hogy a fellelt anyagot és a feltárt területet helyi kulturális értékké nyilvánítsák, hiszen a szakemberek véleménye szerint mindez vitathatatlan érték Zenta számára. A tárlathoz rendkívül tartalmas, gazdagon illusztrált katalógus tartozik, melyben a többi közt a lelőhely elhelyezkedéséről, a történelmi körülményekről, a településről, a templomról és temetőjéről, valamint a feltárás során alkalmazott korszerű módszerekről olvashatunk.

Néhány év kihagyás után a zentai városnapi ünnepségnek ismét részei lettek a hőlégballonok. A színes gömbök nem csak az égbolton jelentek meg, fotóik a közösségi médiát is ellepték, bizonyságként, hogy az emberek kedvelik ezeket az „óriáslufikat”. A XVII. Nemzetközi Hőlégballon-fesztivál és –verseny alatt a szerencsésebbek fentről is megcsodálhatták szép városunkat és kedvenc folyónkat, a legkisebbek számára pedig úgynevezett függeszkedő repüléseket szerveztek. Bennem még mindig élénken él a hőlégballonos utazás élménye, habár nem mostanában történt. Talán ideje lenne megismételni!

És ha már a kicsinyeknél tartunk, akkor álljon itt néhány mondat az első alkalommal megrendezett Tiszakötő Gyermekfesztiválról, mely a korábbi Mosolytenger helyére lépett. Több mint tíz civil szervezet interaktív, kreatív játékos foglalkozásokkal várta a gyerekeket, Paár Julcsi a Kerekerdő mesekoncerttel érkezett, fellépett Karlo Veliki, a bűvész, volt a többi közt Kerekítő mondókázó, Fabatka Porta népi játszótér, pecsétgyűjtés és nyereményjáték, a Mesesarokban Samu mesélt. A gyerekek és szüleik számára nem ez volt az egyetlen városnapi esemény, néhány nappal korábban a kis zsinagógában a Giovani Artisti Vonósnégyes és a Mesélő Zenekar zenés-táncos produkcióján vehettek részt. 

A Zentai Kamaraszínházban megtartották a II. ZentArt Könnyűzenei Tehetségkutatót, mely a magyarországi Öröm a Zene Tehetséggondozó Program vajdasági döntője is egyben. A megmérettetésen hét együttes mérte össze tudását.  

A hétvégén sok helyi és környékbeli érdeklődőt vonzott a sportcsarnok környékén kialakított fesztiválhelyszín, ahol a sorjázó fellépők mellett kirakodóvásár, valamint gazdag étel- és italkínálat várta a látogatókat. Itt tartott bemutatót a 150 éves Zentai Tűzoltó Testület is.

A közönség nagy tetszéssel fogadta a „Te rongyos élet…” című operettgálát, melyet a magyarországi Rátonyi Róbert Színház művészei adtak elő, a sztárvendég, Oszvald Marika közreműködésével. A két városnapi nagykoncert egyik fellépője a Zana együttes — az eredeti csapat 1979-ben alakult Belgrádban, az akkori Jugoszláviában —, a másik Freddie volt, aki énekesként és műsorvezetőként is ismert. A jelenlévők csodálatos látvány- és színvilágú tűzijátékot élvezhettek, melyet ezúttal is a JT International Rt. ajándékozott a zentai polgároknak.   
Szeptember 11-én, a zentai csata 327. évfordulójának napján a Tisza-parti emlékhelyen megkongatják az emlékharangot és megtartják a községi képviselő-testület városnapi díszülését, melyről hetilapunk internetes kiadásában, illetve a következő számban olvashatnak. A város legrangosabb kitüntetéseit ezúttal Anđelija Vučurović nyugalmazott okleveles biológusnak (Pro Urbe életműdíj), Tari László helytörténésznek (Pro Urbe díj) és Kormányos Gergő fiatal zenésznek, zeneszerzőnek (Iuventus Pro Urbe díj) ítélték oda.

A rendezvénysorozat kiemelt támogatói Zenta Község Önkormányzata, Zenta Község Idegenforgalmi Szervezete, a zentai JT International Rt., a Tartományi Regionális Fejlesztési, Régióközi Együttműködési és Helyi Önkormányzati Titkárság, a Magyar Nemzeti Tanács és a Thurzó Lajos Művelődési–Oktatási Központ voltak.

A szerző és Csipak Viktor felvételei

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..