home 2024. április 20., Tivadar napja
Online előfizetés
„A zene a sötétségben is utat mutat”
Tóth Lívia
2014.12.03.
LXIX. évf. 49. szám
„A zene a sötétségben is utat mutat”

A helyi II. Rákóczi Ferenc Magyar Művelődési Egyesület szervezésében Csókán megtartották a IV. Magyar Nemzeti Népdalkórus-fesztivált, melyen KÓTA-minősítést kaptak azok a kórusok és szólisták, amelyek/akik ezt igényelték.

A rendezvény huszonhat fellépője Óbecséről, Adorjánról, Szabadkáról, Gyáláról, Kispiacról, Hajdújárásról, Adáról, Zentáról, Torontálvásárhelyről, Palicsról, Horgosról, Tiszaszentmiklósról, a magyarországi Deszkről, Újszentivánról, Csólyospálosról és az erdélyi Gyergyószentmiklósról érkezett. A megmérettetésen részt vevők teljesítményét Birinyi József, a Hungarikum Szövetség és a KÓTA társelnöke, Szabó Gabriella újságíró, a népzenei rendezvények szervezője és a csókai származású Borsi Ferenc, az Óbudai Népzeneiskola és a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola tanára bírálta el.

— Örökségünk a jelen élményével a jövőnk alapja — buzdította a jelenlévőket Birinyi József, és elmondta: egy kilencvenkét éves székely bácsi azt mondta a róla szóló portréfilmben, azért vagyunk a világon, mert az velünk szebb, mint nélkülünk. A népzenészek, a -dalosok és a -táncosok is ezért vannak közöttünk.

A program szünetében az egybegyűltek megkoszorúzták II. Rákóczi Ferenc nagyságos fejedelemnek a csókai Szentháromság római katolikus templom kertjében lévő szobrát. A kegyelet virágainak elhelyezésén kívül a Rákóczi-induló is elhangzott.

Amíg a zsűri a minősítésekről döntött, vendégként bemutatkozott a Deszki Népdalkör, az Újszentiváni Hagyományőrzők Köre, a Csólyospályosi Hagyományőrző Asszonykórus és Juhász Csaba szólista, a tiszaszentmiklósi Sóvirág vegyes kar, valamint a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara.    

Birinyi József a bírálóbizottság nevében örömét fejezte ki, hogy ilyen sok ügyes és tehetséges fiatalt hallottak, láttak ezen a fesztiválon.

— Az összegyűjtött több mint 200 000 dallamunk alkalmas rá, hogy válogassunk belőlük, és méltó módon vigyük tovább. Természetesen minden magyarnak és minden Kárpát-medencei nemzetiségnek ismernie kell a saját hagyományát. Mindenkinek el kell döntenie, hogy a XXI. században neki mit jelent a szépapák, nagyszülők dalainak világa. Csak nosztalgiázva, vitrin mögötti tárgyként tekintünk-e rá, vagy kitölti a mindennapjainkat, választ ad, segítséget nyújt a különféle élethelyzetek megoldásában — mondta Birinyi József, és hozzátette: a látvány művészete fényben él, a zene a sötétségben is utat mutat. Az értékelés folyamatát a következőképpen magyarázta:

— Megpróbáltunk tükröt tartani a fellépők elé azzal, hogy a KÓTA jelenleg folyamatban lévő tizennyolcadik minősítőjén térségi szinten a kiváló, a dicséretes és a megfelelt fokozat közül valamelyiket odaítéltük. A kiváló és a dicséretes fokozatúak jogot szereznek az országos minősítőn való részvételre, akik pedig már túljutottak rajta, és országos fokozatot kértek, bronz, ezüst, arany és Aranypáva-fokozatot kaphatnak. Az Aranypáva országos fokozatot elérőknek lehetőségük lesz jelentkezni a tizennyolcadik minősítő kétéves időszakán belül a gálaszintű megmérettetésre, és kiérdemelni az Aranypáva-különdíjat és -nagydíjat.

Térségi szinten dicséretes minősítést kapott a palicsi Szederinda népdalkör, a gyálai Újhelyi Éva, a hajdújárási Rekötye népdalkör és a horgosi Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület asszonykórusa, kiváló lett a csókai Csipak Noémi (Móra Ferenc MME), az óbecsei Cseh Ferenc, a szabadkai Veronika népdalkör (Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület) és az óbecsei Botra férfikórus (Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör). Országos szinten arany minősítéssel térhet haza a torontálvásárhelyi Petrec Teodóra szólóban és az adai Lepár Krisztinával duóban, a csókai Pilike leánykórus (Móra Ferenc MME), az Aranypáva-fokozat boldog tulajdonosa pedig az adai Vadvirág Hagyományápoló Kör asszonykórusa, a szabadkai Dalkötő leánykórus és a csókai Rákóczi férfikórus (II. Rákóczi Ferenc MME) lett.   

Birinyi József a csókai Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület Csalogány asszonykórusának átadta az országos Aranypáva-oklevelet, melyet az előző minősítési ciklusban érdemelt ki Egerben, Sziveri Szabolcs, a Rákóczi férfikórus vezetője pedig az Aranypáva-nagydíj oklevelét vette át. Az előző kétéves időszakban a KÓTA-nál 1250 minősülő próbált szerencsét az egész Kárpát-medencéből, közülük 27-en büszkélkedhetnek az Aranypáva-nagydíjjal. 

„A magyar népdal az egész magyar lélek tükre, a magyar nyelvvel egyidős; a magyarság történelme során kialakult és az évszázados — évezredes — használatban csiszolódott népzenei hagyomány anyanyelvünkhöz hasonló érték. Benne mindannyian magunkra ismerhetünk, belőle mások is megismerhetnek bennünket” (Kodály Zoltán).

 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..