A zsűri indoklása szerint Trier mozija mélyreható módon, magával ragadóan ábrázolja az emberi kapcsolatokat és viszonyokat. Egy fiatal, harmincéves nő az élet legnagyobb döntéseit veszi sorra: Julie (Renate Reinsve) Oslóban él, és szinte mindene megvan. Intelligens, vonzó, kellően spontán, sőt, még csak nem is szingli. Tizennégy évvel idősebb barátjával már régóta él komoly kapcsolatban. Aksel gyerekeket szeretne, Julie viszont úgy érzi, még nem kész erre: felborít mindent, ami addig fontos volt neki, hogy aztán a szexualitás és a felhőtlen szabadság oltárán feláldozza mindazt, amit ez idáig a szeme előtt tartott.

Magával ragadó a film képi világa is. Julie céltalanul bóklászik a városban egy nyári estén, majd betoppan egy lagziba, hogy aztán szemérmetlenül (és gátlástalanul) flörtölni kezdjen Eivinddel (Herbert Nordrum), ami végül egy igazán arcpirító — helyenként pedig megbotránkoztató — jelentsorban csúcsosodik ki. A jelszó: nem voltunk hűtlenek. Később azonban belátják, kapcsolatuk túlnőtt a vágyon és a szenvedélyen, a tét pedig egyre nagyobbá válik, miközben a film fejezetei egyre rövidebbek lesznek. Négy évet nézünk meg a lány életéből, helyenként Woody Allenre emlékeztető narrációval.

Julie sodró lendületű, végtelenül szimpatikus személyisége azonban van annyira izgalmas, hogy nagyon is egyedivé tegye ezt a filmet. Teljesen átélhető a főszereplő problémája: nem tud koncentrálni, folyton megkérdőjelezi saját magát, leginkább pedig a spontán, izgalmas tapasztalatokat látja eltűnni az életéből. Vajon jó úton haladt a döntő pillanatig? Megérte mindent feladni? Éppen ez a hétköznapi gondolatmenet foglalkoztat majd leginkább bennünket, nézőket is. Az idő fontossága és saját döntéseink súlya.

A Facebook életesemény-rendszere ugrott be elsőnek. Ha végiglapozzuk a saját oldalunkat, olyasmiket látunk, mint házasságkötés, új munkahely, egy gyermek születése, vagy például az, hogy leszoktunk a cigiről. Ezekkel vajon magunknak vagy a valódi/virtuális környezetünknek szeretnénk bizonyítani? Olyan események állnak ott, amelyeket valójában is szerettünk volna? Bizony, lehetséges, hogy olyan döntéseket is hoztunk, amelyekre rá voltunk kényszerítve.

Képek: variety.com

Julie pánikba esik, mert nem tud azonosulni azzal az értékrenddel, amelyet közvetlen környezete épített fel neki. Meggyőződésem, hogy ezeken a kérdéseken már mindannyian elgondolkodtunk életünk egy-egy kilátástalanabb pillanatában. Julie esetében viszont a problémák jóval mélyebben gyökereznek. Több mindenért is a megbízhatatlan édesapja (Vidar Sandem) a felelős. Amíg a lány nem tud továbblépni azon az érzelmi akadályon, amelyet ő maga épített fel — ezt pedig egy félig animációs, félig élő szereplős jelenettel ábrázolja a rendező, ráadásul kiválóan —, addig nem tudja megtalálni azt, amit és akit keres. A mélyen melankolikus momentumokban láthatjuk felnőni Julie-t, akibe közben már fülig beleszerettünk.

A világ legrosszabb embere Cannes-ban is sikert aratott: Renate Reinsve megkapta érte a legjobb színésznőnek járó díjat.