A megyeszékhely lakossága ez idő tájt 26 000 fő körül járt, megközelítőleg egyenlő arányban alkották magyarok, németek és szerbek. A település főterét az uralkodó tiszteletére Ferenc József térnek nevezték el, ahol ekkor már megtalálhatóak voltak meghatározó épületei, a megyeháza, a katedrális és a pénzügyi palota (ma a múzeum székhelye), hogy csak a legfontosabbakat említsük. Ezek társaságában áll történetünk főszereplője, Rózsa Ferenc 1886-ban építtetett szállodája.

 

A főtéri szállót Pelzl Ferenc városi mérnök tervezte, akinek több épülete is megtalálható még a védett városközpontban. A dekorációhoz a neoreneszánsz stíluselemeit használta, a végeredmény pedig egy igazi városi hangulatú, kétemeletes épület lett. Az elegáns külső ellenére Lauka Gusztáv, Nagybecskerek „veterán humoristája” szerint a Rózsa „a lejárt tekintélyek, okleveles ügyvédek, orvosok, mérnökök és gyógyszerészek, acclimatizált kucséberek (vándorkereskedők), bevégzett földesurak, kétségbeesett peres felek, fakereskedők, kukoricza- és buzaliferánsok (fuvarozók), szerb, német és magyar poéták [...] tanyája volt”. A vendégeket kávéház, nyári pavilon és persze vendégszobák várták, valamint az első emeleten voltak a Nagybecskereki Magyar Olvasókör helyiségei is. A kör felolvasásain gyakran szerepelt Lauka, sőt a kávéházi részleget is sűrűn látogathatta, hiszen a zsurnalista számára nincs jobb alapanyag a kávéházi pletykáknál. És valóban, szorgalmasak voltak a nagybecskereki újságírók, akik lelkiismeretesen tudósítottak minden városi eseményről, melyről a polgári közönségnek érdemes volt tudnia. A múlt iránt érdeklődőnek nincs is más dolga, mint hogy felüsse a Torontál című lap évfolyamait, és máris feltárul előtte, hogyan is mulattak a nagybecskerekiek egykor. Az én választásom egészen pontosan a XXII. évfolyamra esett, lássuk tehát, milyen víg élet folyt a Rózsa Szállóban az 1893. évben!
 

„Hangos kaczagás, víg zeneszó és pajkos keringőzés közben bucsuzott el Nagybecskerektől az elmult 1892-es év, s köszöntött be az uj, melynek eseményei elé várakozással és reménynyel néz mindenki. Csaknem minden arravaló helyiségben volt valami mulatság, hangverseny, felolvasás.” Így volt ez a Magyar Olvasókör Rózsa Szállóban lévő termeiben is, ahol a felolvasásokat ezúttal tombola követte, az elmaradhatatlan, hajnalig tartó táncról nem is beszélve. A kör egyébként épp csak az előző évben alakult meg, de hatalmas aktivitással kezdte meg működését az új esztendőben is. A felolvasóestekről a farsangi, s főleg a farsang farkán kulminálódó mindenféle mulatságok sem vonták el a közönséget, mivel a műsort itt is tánc követte. Szép számmal látogatták a kör estélyeit a helybeli katonatisztek, s talán nem csak azért, mert a közönség jó részét hölgyek alkották. Egy márciusi felolvasóesten különösen előkelő vendégek jelentek meg a Rózsa Szálló első emeleti termeiben, amikor Daniel László főispán és Feilitzsch Bertalan báró az alapító tagok közé lépett. Ez alkalommal „a műsor első számát […] közszeretettől környezett öreg koszorús írónk Lauka Gusztáv foglalta le, ki nagy tapsvihar között lépett a fölolvasóasztalhoz s ugyanaz kísérte el onnan […]”. A kör következő nevezetes eseménye a szálloda földszintjén, a feldíszített nagyteremben megtartott koncert és bál volt. A műsor után „egy rész a táncban, más meg Rózsa úr ízletes konyhájában és pinczéje termékeiben kereste és találta meg a kinek-kinek vérmérsékletének leginkább megfelelő élvezetet és örömöt […]”.

 

Az újságok tanúsága szerint 1893 tele szokatlanul zord volt, és a tavaszi enyhülés is lassan akart beköszönteni. Májusra azonban megérkezett a jó idő, és megnyitottak a mulatóhelyek kerthelyiségei. Épp ekkor érkezett a városba egy érdekes látványosság, a „Fényképészeti és távlátó Világ-Király-Panoráma”, melyet a Rózsa Szálló nyári pavilonjában lehetett megtekinteni. Az uborkaszezonban az első emelet „állandó lakója”, az Olvasókör is kevesebbet hallatott magáról, rendszeres felolvasásait csak az ősz végén kezdte meg újra. Ekkor azonban már egy nagyszabású terv foglalkoztatta a kör agilis vezetőségét, mégpedig Jókai Mór ötvenéves írói jubileumának méltó megünneplése. Az ünnepélyre december közepén került sor, és magát a jubilánst is meghívták, az írólegenda azonban nem tudott eleget tenni az invitálásnak. Pedig milyen szépen hangzana, ha ma elmondhatnánk, hogy még Jókai Mór is járt a Rózsa Szálló falai közt. Maguk a szervezők is ugyanezt érezhették, akik így kénytelenek voltak beérni az író mellszobrának felavatásával.

 

Ezek voltak tehát az 1893. esztendő fontosabb eseményei a Rózsa szállodában, viszont a szokásos, füstös, kártyás kávéházi társaságról nem sok feljegyzésre méltó emlék maradt. Valószínűleg számos év múlt el hasonló módon, és nagyobb változásra talán csak 1921-ben került sor, amikor a szálloda üzemeltetését Kohn Dávid vette át. Kohn kibővítette és modernizálta az épületet, bevezette a vizet és a központi fűtést, építtetett egy nagytermet előadások és mozivetítések számára, és felújította a kerthelyiséget is. Mindezek után talán érthető, ha a Rózsa nevet a sokkal hangzatosabb Vojvodina Grand-hotelre cserélte. Igaz, a becskerekiek még sokáig régi nevén emlegették. A Hotel Vojvodina mára a szomszédos Magyar Király helyén felépült modern stílusú épületbe költözött, az eredeti állapotában megőrzött Rózsa Szállóban pedig bank működik. Csupán két változás történt a homlokzaton: eltűnt az első emelet két balkonja, s a két boltíves bejárat egyenes lezárásúvá vált. 2003-ban és 2012-ben végeztek restaurálási munkálatokat az épületen.

 

---

Irodalom:

Kalapis Zoltán: A becskereki főtér és környéke. Híd, 1995. 1—2.

A Nagybecskereki Műemlékvédelmi Intézet honlapja (www.zrenjaninheritage.com)

Németh Ferenc: A nagybecskereki sajtó története. 2004.