home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A végtelen univerzum költözik a szegedi Dóm térre
2016.03.11.
LXXI. évf. 10. szám

Egy hatalmas planéta tövében, a végtelen, kiismerhetetlen galaxisban játszódik az idei Szegedi Szabadtéri nyitóprodukciója, Wagner A bolygó hollandi című operája. A fesztivál bejelentette a produkció szereposztását és az idei Ajándékkoncert műsorát is. A szimfonikus zenekari program sztárvendége Bogányi Gergely, aki bemutatja az új magyar csodazongorát is a közönségnek.

Galaktikus körülmények között várta mai sajtótájékoztatójára az újságírókat a Szegedi Szabadtéri Játékok vezetése. Az eseményen az idei nyitóelőadás, A bolygó hollandi szereposztását és az Ajándékkoncert műsorát ismertette Herczeg Tamás igazgató és Harangozó Gyula művészeti igazgató. Hogy kiderüljön, miért fogadta az univerzum kivetített képe a sajtósokat, az az opera koncepciójának bemutatásáig váratott magára. 

Az Ajándékkoncertet 2003-ban rendezte meg először a Szabadtéri, akkori igazgatójának, Székhelyi Józsefnek az ötlete alapján. Ekkor fogalmazódott meg elsőként, hogy a fesztivál közönségének ajándékként biztosítsa a vezetés a szimfonikus zenekari élményt. A hagyomány azóta is töretlen, idén azonban a menedzsment némileg újragondolta a struktúrát.

Herczeg Tamás elmondta: két komolyzenei műfajt kötnek össze azzal, hogy bár továbbra is ajándékba, de immár A bolygó hollandi mellé adják az augusztus 17-i koncertre szóló jegyeket. Természetesen ezek a korábban megvásárolt Wagner-belépők mellé is járnak, igényelni a REÖK jegyirodáján lehet igényelni őket. Azoknak a nézőknek is jár az Ajándékkoncertre szóló tikett, akik online vásárolják meg az operaelőadásra szóló jegyet - a lehetőséget a rendszer fogja felajánlani nekik.

A koncertet Pál Tamás, Liszt Ferenc-díjas karmester dirigálja, aki a sajtótájékoztatón elmondta: Csajkovszkij b-moll zongoraversenyét és a mestertől a Rómeó és Júlia nyitányát, valamint Rimszkij-Korszakov Spanyol capriccio-ját tűzik műsorra. A Szegedi Szabadtéri minden évben igyekszik vizuális különlegességgel vagy ünnepelt, nemzetközi sztárvendéggel a Dóm térre csábítani a széles közönséget a kevésbé népszerű műfajokra is. Idén az Ajándékkoncerten fellép Bogányi Gergely Liszt Ferenc-díjas és Kossuth-díjas sztárzongorista. Az est show-jellegét emeli majd, hogy a látványnak is lenyűgöző, szinte képzőművészeti jelentőségű új magyar csodazongorát is bemutatja a közönségnek. Bejelentették azt is: a Magyar Televízió az Ajándékkoncertet és A bolygó hollandit is műsorára tűzi.

Azt már korábban hangsúlyozták, hogy a Miskolci Nemzeti Színházzal szorosabb alkotói együttműködésbe kezdenek idén. A július 1-jén és 2-án színre kerülő Wagner-opera, A bolygó hollandi rendezője Szabó Máté, a teátrum művészeti vezetője lesz. A fiatal magyar rendezőgeneráció egyik kiemelkedő alakja a Szabadtérin most először dolgozik, bár zenés színházakban nagy sikerrel mutatták már be operáit, operettjeit. 

A bolygó hollandi szereplőit Harangozó Gyula művészeti igazgató ismertette a sajtótájékoztatón. Korábban már kiderült, hogy a Kormányost a világhírű énekes, Paul Potts adja majd. Partnerei hazánk legjelesebb operistái lesznek. A címszerepet Kálmándy Mihály énekli, Dalandot, a norvég hajóst pedig Gábor Géza. Eriket, a vadászt László Boldizsár formálja meg, Sentát Rálik Szilvia alakítja, dajkája, Mary szerepében Wiedemann Bernadettet hallhatjuk.  

Az idők végtelensége óta a tengert járó, elátkozott hollandi és az álmodozó, magát önfeláldozó lány tragikus szerelmi története számos lehetőséget rejt magában egy igazán látványos, a Szabadtéritől már megszokott volumenű produkció létrehozására. Szabó Máté koncepciója szerint a hollandi egy metaforikus, misztikus, már-már a sci-fi világára hajazó térben bolyong. Ezzel az ember univerzumba vetettségét és magányát szeretné kihangsúlyozni a rendező. A díszlet központi eleme egy hatalmas planéta lesz. A vezetőség nem titkolt célja, hogy egy fiatalabb közönségréteget is megszólítson, ugyanakkor természetesen a Wagneriánusokat sem kívánják elriasztani a megvalósítással. Az alkotók, akik segítenek megteremteni a fenti miliőt: Khell Csörsz díszlettervező és Füzér Anni jelmeztervező. A karmesteri feladatokra Kesselyák Gergelyt, a Szabadtéri Játékok korábbi művészeti vezetőjét kérték fel. Az előadásban közreműködik a Szegedi Szimfonikus Zenekar. Az operát német nyelven játsszák majd. 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..