Képeslapot kaptunk Dél-Bácskából. Az Anna-napi bál tomboláján lapelőfizetést nyert leendő olvasónk küldte meg címét, hova küldjük majd az újságot. Kissé félszegen ugyan, de kívánságát is közölte velünk: ,,Ha lehetséges, szerb nyelven megjelenő Hét Napot küldjönek". Ennyi a levél a dél-bácskai Magyar Művelődési Egyesület Anna-napi rendezvényének tombolanyertesétől. Ha lehetséges, szerb nyelven írt Hét Napot küldjünk arra a településre, amelynek szomszédságában, Bácson, első királyunk érseki székhelyet alapított, és ahol magyar királyaink a kun veszély és a tatárdúlás után is még országgyűléseket tartottak; arra a településre kérnek szerb nyelven megjelenő magyar lapot, ahol a magyarok aránya még ma is meghaladja a tíz százalékot. Az egykor magyar és német többségű falu iskolájában ötven évvel ezelőtt, még az egypártrendszer idejében megszüntették a magyar nyelvű oktatást. A magyar kultúrát elsöprő tolerancia jegyében a multietnikus nyelvet, a szerbhorvátot tették általánossá. A plébános horvát, nem tud magyarul, így a szentmiséken is hangosan csak horvát nyelven imádkoznak. A falu történelmi múltját idéző gróf Szécsényi Emil kastélyát az arborétummal együtt még idejében eltüntette a ,,szocializmus krémje", hogy épített örökség se táplálja a nemzethez kötődő lelkiséget. Az akkori magyar pártvezetők is sorsukra hagyták a szórványba szorított magyarságot. Manapság pedig, a többpártrendszer idején, miközben délvidéki magyar pártjaink és intézményeink vezetői egymást túllicitálva sorolják órákon át mondvacsinált eredményeiket, addig itt, a végeken élő magyar közösség riadtan hullik a nemzeti-nyelvi megsemmisülésbe. Vészhelyzet van évek, évtizedek óta, a harangok félreverése mégis késlekedik, holott már nincs, aki nevüket hibátlanul írja majd az eltávozók fölé. A kommunista alomból széjjelröppent jelenlegi magyar pártvezetők és vezérkaruk egyéni érdektől vezérelve a zavarodott értékrend kényszerzubbonyának felöltésére ösztökélnek bennünket, az egyre fogyatkozó magyar közösséget. Nem a megmaradásunk, a talpra állásunk lehetőségeinek letisztulását, hanem a vég beteljesülését segítik azzal, ha a nemzeti keresztény gyökereinkhez való igényes kötődés helyett az esetlegesség huzatos vakvágányára terelik életmenetünket. Mert mi másnak tulajdonítható a vásári ricsajhangulatot keltő Szent István-napi rendezvényük, ha az ingyenbuszokkal szállított több mint ötezres ,,ünneplő sereg" a nap központi fényét adó szentmise helyett az állatkert zsongásában keresett lelki megbékélést. A végek ilyetén való állapotjában, amíg a többezres forgatag piciny töredéke kérdi énekelve: Hol vagy, István király, magyarok tündöklő csillaga?, addig az MNT lassan készítheti tervét, hogy alapítványi pénzekből miként bocsáthat útjára egy szerb nyelvű magyar tömegtájékoztatási eszközt. Mert nem a nyelvétől megfosztott közösség bűne, hogy összeroppant, hanem politikai, szellemi és lelki vezetőié és pásztoraié, akiknek mindenkori feladata a közösséget alkotók társadalmi, lelki és szellemi életének építése.