A város délkeleti peremén
Martinek Imre
2020.10.27.
LXXV. évf. 43. szám
A város délkeleti peremén

Mottó: „Az ember csak társaságban tudja látni, érzékelni a világot.” (Márai Sándor)

A látszólag céltalan, mégis húsba vágó barangolásunk helyszíne ezúttal Pancsova volt. A Temes-parti, patinás kisváros, ahol szinte minden megtalálható.


Emeltetett 1862-ben

Múlt. Jelen. E kettő összefonódása. Hajdan volt korok és időszakok lenyomatai. S persze, helyenként, a tervezgetett jövő képeibe is lehetséges betekintést kapni. Egy-két vonatkozó információs nagytábla tartalmát silabizálgatva. Egyelőre viszont marad(t)unk a már/még meglevő motívumok környezetében. Magvető hava második vasárnapjának délelőttjén.


A jegenyefák nem nőnek az égig?

Kezdődött mindez akciós, vagyis végkiárusítási áron vesztegetett fagylaltjaink elfogyasztásával. A helyi Népkert kellős központjában, ahol a többi közt egy matuzsálemi korú ginkofa is él. Gombóc formájú terméseiből ugyan nem tilos tarisznyázni, de mindent átható, specifikus illatukból adódóan bölcsebb dolog inkább nem piszkálgatni őket. Vagy mégis? Egyébként már kinéztem azóta egy jó helyet kertemben a leendő csemetének. Csak sarjadjon meg erősödjön! Lényegében egész életünk erről szól. A sarjadásról meg az erősödésről. Illetve mindazon tudás, ismeret, képesség továbbadásáról, amelyeket mi is úgy kaptunk, szereztünk az idők során. Több-kevesebb tandíjat perkálva le értük.


Egy fehér galamb

Lehet, hogy részemről csupán szubjektív belemagyarázás az egész, mégis nehezen tudok elhessegetni magamtól egy benyomást. Azt, hogy az időnkénti heves széllökésekkel és birkaáztató esővel is búcsúzkodó indián nyár kedélyállapota mintha egyenesen saját belső viharaimat személyesítené meg. Mert, ugyebár, hiába hív, csábít, szólítgat kitartóan a természet, az önmagát kinyilatkoztatni hajlandó környezet, a növendékeket — a továbbiakig — tilos táncba hívni. A mindent és mindenkit beszippantó virtuális tér most a nyerő. A befutó. 


Folyópart csónakkal

Míg a világ, s két nap? Kösz, de maradjon csak szépen e formula a népmeséinkben! Ha csak egyetlen mód is van rá. „Mese!” — egyik megboldogult nagybátyám szavajárása volt e szócska. Hangulatmutató megnyilvánulás, melyben — utólag belegondolva — szinte minden benne volt. Tömören és velősen megfogalmazott vélemény. Mese.

A hol mellettem, hol pedig nyomaimban lépkedő kicsiny nagyfiam érdeklődése ugyancsak az. Pontosabban vérbeli történet. A szó legteljesebb értelmében. Ő az, akibe apránként bele tudom plántálni a részlet(töredék)ekben rejlő fabulák iránti érdeklődést. A fősodortól „egy kissé” félrébb eső mozzanatok észrevételét.


Korabeli homlokzatdísz

Alkalmi kirándulásaink egyúttal időutazások is. Generációs egymásra találások és hangolódások epizódjai. Részleges kárpótlás a rengeteg, balgán és értelmetlenül elherdált korábbi alkalomért.

A pillanatok delejét megörökítő fényképek pedig — mint úgy általában — ezúttal is véletlenszerűen születtek, jobbára a város délkeleti peremén.  Eleink hitvallásáról. A folyópartról és a városka utcáin hömpölygő, hajdani nagy árvízről. A házfalakat ékesítő, korabeli ornamentikáról. A fákról. Az életről.

 

Lehunyt szemekkel

Fényképezte: Martinek Imre

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Bánáti Újság rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..