home 2024. december 22., Zénó napja
Online előfizetés
A változó világ biztos pontja
Gyurkovics Virág
2015.07.13.
LXX. évf. 27. szám
A változó világ biztos pontja

Tizenharmadik alkalommal tartották meg a Vajdasági Szabadegyetemet Kishegyesen, a Kátai-tanyán. A Vajdasági Ifjúsági Fórum (VIFÓ) az idén is tartalmas programokkal várta a tábor részvevőit.

Július 1-je és 5-e között több mint száz fiatal vett részt abban a táborban, amely helyszínével, programjaival, részvevőivel immár tizenharmadik éve gondoskodik az állandóságról ebben a felgyorsult és változó világban. Ez a megállapítás Varga Diósi Violától, a VIFÓ korábbi elnökétől, a Vajdasági Szabadegyetem egyik alapítójától származik, aki — Szijjártó Péternek, Magyarország külügyminiszterének, Potápi Árpád Jánosnak, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárának, Pásztor Istvánnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének és a tartományi képviselőház elnökének, Hajnal Jenőnek, a Magyar Nemzeti Tanács elnökének, Mohácsi Zoltánnak, Kishegyes alpolgármesterének, Csikós Tibornak, a VIFÓ elnökének és Sóti Attilának, a Vajdasági Magyar Diákszövetség (VaMaDiSz) elnökének köszöntője után — megnyitotta a tábort.

Az ötnapos rendezvény első és utolsó napja főként az ismeretségek elmélyítéséről, csapatépítésről, szórakoztatásról szólt. A szervezők három napba sűrítették az előadásokat, melyeken a részvevők személyiségépítésére, a másokkal való kapcsolataik javítására, illetve a közösség kérdéseire helyezték a hangsúlyt. A szekciókat tekintve az idén kultúra és életmód, illetve közéleti munkacsoportban folytak a műhelymunkák.

Csütörtökön dr. Wacha Imre kommunikációs szakember a sikeres kommunikáció alapjaiba vezette be a fiatalokat, Martonosi Bozsóki Margit jogász a pályakezdők túlélőeszköztáráról beszélt. Pénteken a természetes és örömteli kommunikáció alapjaiba (Manhertz József személyiség- és kommunikációfejlesztő szakember), Izland világába (Szabó Tönki Károly tanár, világutazó) és a XXI. századi szexmátrix (Hevesi Kriszta szexuálpszichológus) rejtelmeibe kalauzolták a hallgatóságot az előadók.

Fontos észrevételek hangoztak el a délelőtti kerekasztal-beszélgetésen is, melyen Márton Attila, a Vajdasági Rádió és Televízió kettes csatornájának fő- és felelős szerkesztője, Tőke János, a Magyar Szó sportrovatának szerkesztője és Laskovity Ervin, a Press Szó internetes magazin társszerkesztője a nyomtatott sajtó, a televíziózás és az internetes újságírás vajdasági sajátosságairól, illetve jövőjéről, a nyomásgyakorlás és a cenzúra kérdéseiről, a pluralizmusról, illetve a médiában való megnyilvánulásának jelentőségéről beszélt.

Szombaton Deli Andor európai parlamenti képviselő Szerbia európai uniós integrációjának esélyeit vázolta fel. A hallgatók az alternatív fészekrakás lehetőségeivel (Horváth Lehel építőmérnök) és a gazdaságfejlesztés jövőképével, a lehetséges stratégiákkal (Csizmadia Norbert, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója) is megismerkedtek. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az Európa peremén megfigyelhető geopolitikai átrendeződésekről és azoknak a globális hatalmi egyensúlyra tett hatásáról beszélt. Kiemelt szerep jutott az ifjúsági szervezeteknek is, hiszen megtartottak egy Kárpát-medencei szintű ifjúsági kerekasztalt, mely az anyaországi, valamint a külhoni magyar ifjúság kérdéseire és kihívásaira reflektált.

A szabadegyetem csúcspontja kétségkívül a záróünnepség keretében megtartott ünnepélyes szerződéskötés pillanata volt, amikor is a Vajdasági Ifjúsági Fórum és a Vajdasági Magyar Diákszövetség együttműködési megállapodást írt alá. Az előbbi szervezet az idén ünnepli húszéves jubileumát, az utóbbi pedig mindössze két évvel fiatalabb kezdeményezés. Noha eltérő a tevékenységük, sok hasonlóság is van, mindkét szervezet igyekszik ugyanis segíteni a vajdasági magyar fiatalok itthon maradását, támogatását, érvényesülését a maga eszközeivel. Az idei szabadegyetem megszervezése a közös munkájukat dicséri, és a megállapodás értelmében a továbbiakban is segíteni fogják egymást.


Kattints a képre és tekintsd meg a szerző adatlapját is:
Gyurkovics Virág

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..