Terendi Viktória néprajzkutató egy rendkívül izgalmas tanulmányával ismerkedhetnek meg az olvasók. A végvári református magyarok 20. századi vallásos élete a privát fényképek tükrében címet viselő tanulmány a romániai magyarlakta falu református lakosságának vallási életét vizsgálja családi fotók által. Az összegyűjtött fotók legtöbbje az életfordulókhoz kapcsolódó fontos pillanatokat örökítette meg, valamint több fénykép a vallási eseményeket ábrázolja. A tanulmány kitér arra, hogy a keresztény vallásnak milyen fontos szerepe volt a vizualitás széles körű elterjedésében, a szakrális témájú festmények, metszetek, nyomatok és ólomüvegek révén ugyanis az egyén számára hozzáférhetővé váltak a képi tartalmak. Ahhoz, hogy a magánszférában is meg tudjon valósulni a képhasználat, szükség volt a sokszorosítást meggyorsító és leegyszerűsítő technikai eljárásokra, melyeknek köszönhetően a XX. századra már bárki a kép szereplőjévé vagy létrehozójává válhatott.

Vallási szempontból Románia sokszínű ország volt a XX. században. „A görögkatolikus egyházat beolvasztották az ortodoxiába, a római katolikus egyház mozgásterét erőszakos politikai módszerekkel próbálták minimalizálni, míg a Romániában eleve legkisebb arányban jelen levő, így veszélytelennek ítélt protestáns egyházak szervezeti rendjét újraszabályozták, működésüket szűk keretek között felügyelve megtűrték.” (Gagyi József)

Az ember életében bekövetkező váltások fotókon való megörökítése minden kultúrában kiemelkedő. Az egyik élethelyzetből a másikba való átlépés pillanatait legnyomatékosabban a fénykép tudja átadni az utókor számára. A keresztelő és a házasságkötés élményét megörökítő fotók egyéni emlékek, míg a konfirmációról leginkább csoportképek maradtak fenn, vagyis a helyi szokások nem az egyéni, a magánemberi, hanem a közösségi vallásosságot helyezték középpontba. Terendi azt a következtetést vonta le, hogy ha a végvári fotókon a vallási témát megjelenítő képeket vesszük alapul, akkor a leggyakrabban a konfirmáció eseménye került a fotópapírra.

A tanulmányból az is kiderül, hogy a XIX. században a negatív voltától függetlenül a temetést is szívesen megjelenítették a fotók által. Ma már morbidnak tűnhetnek azok a felvételek, amelyeken a gyászolók körülállják a nyitott koporsót, hogy a halott ember utolsó földi perceit is megörökítse a fényképezőgép. A XX. század második felében már lezárt koporsók szerepelnek a felvételeken, és a halott helyett a gyászoló közösséget örökítették meg.

A néprajzkutató tanulmányában a templomot ábrázoló fényképekről is szó esik, illetve részletesen mesél arról, milyen íratlan szabályok voltak érvényben az épületen belül.