* Egy díj, elismerés mindig egy mérföldkő is az ember, a művész életében. Visszatekintve az elmúlt negyven év alkotótevékenységére, mit mondana a kezdetekről? Honnan indult a képzőművészeti pályája? Mikor kezdett kibontakozni a képzőművészet szeretete, a festészet iránti vonzalma?

— Nehéz meghatározni, illetve meghúzni azt a vonalat, hogy mikor indult a képzőművészeti pályafutásom. A rajzolás iránti érdeklődés igen korán megnyilvánult nálam, már kora gyermekkoromban, majd az általános iskolában is érdekelt a rajzolás, de inkább a középiskolában bontakozott ki. A jobbak közé tartoztam ebből a tantárgyból, de akkor még nem volt olyan tudatos, hogy ezt a pályát választanám. Az általános iskola után dönteni kellett. Építészeti szakközépiskolába iratkoztam, szülői hatásra is, mert ez jó kompromisszumnak tűnt, a képzőművészet szeretete és a technikum, mely alapokat ad a tervezéshez, egy komoly szakmához. Így kerültem Szabadkára, és hamar kiderült, hogy ez nem az, amit én szeretnék, a mérések és a matematikai számítások távol állnak a képzőművészet világától. Utána beiratkoztam az építészeti főiskolára, melyet nem fejeztem be, majd jelentkeztem a sorkatonai szolgálatra. A katonaságnál megismerkedtem egy akadémiát végzett macedón festővel, akinek a tanácsára a leszerelésem után elkezdtem felkészülni a Képzőművészeti Akadémia felvételijére. Ez egy olyan lépcsőfok ezen a pályán, amely továbblendíti az embert. Már a tanulóéveim alatt a kiállítás lehetőségeit kerestem itthon és külföldön is, főleg Németországban. Az Újvidéki Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tanszékének festészeti szakán diplomáztam 1984-ben.

* Milyen technikákkal dolgozott kezdetben, változott-e valami ezek terén, illetve jelenleg mit használ a legszívesebben?

— Amiben most a legtevékenyebb vagyok, az az akvarell és a tusrajz. Ezekkel a technikákkal dolgoztam a kezdetektől fogva, az akadémiai évek alatt is, bár érdekes, hogy ott nem is tanultuk ezeket a festészet tantárgy keretében, olajjal dolgoztunk. Ezeket mindig párhuzamosan használtam. Legjobban viszont mindig is az akvarellfestészet érdekelt. Téma bármi lehet, a megközelítés a lényeg. Portré, emberi alak, akt vagy tájkép, ezek mindig is benne voltak a művészek repertoárjában. A kortárs művészetben sincsenek újabb témák, újszerű és egyéni az, hogyan közelítjük meg. A művészet érzelmi dolog, ha őszinte vagy önmagadhoz, eredeti lehetsz. Ahogyan érzed, úgy fogod megközelíteni a témádat. Amit a legjobban ismersz, azt tudod a leghitelesebben visszaadni, azt, amit láttatni szeretnél.

Fotó forrása: facebook

* A világ számos pontján megfordult, jelentős kiállításokon vett részt. Ha jól tudom, mindezen helyek közül Kína volt a legfontosabb. Miért?

— Egykor kerestem a lehetőségeket, és ezáltal merült fel a külföldi kiállítások ötlete. Kezdetben főként Németországban és Franciaországban állítottam ki a munkáimat, de egy kínai meghívással egy másik út, mondhatni, egy másik világ is megnyílt előttem. Kínában felfedezték az akvarellalkotásaimat. Mindez valójában úgy indult, hogy pályáztam, és lehetőséget kaptam, hogy a térségből részt vegyek egy nagyszabású nemzetközi kiállításon. Közben egy török kolléga megalapította az akvarell-világszövetséget, melybe engem is meghívtak mint szerbiai képviselőt. Ezáltal még több meghívás érkezett, továbbra is főként a Távol-Keletről. Ezután minden ország megalapította a helyi akvarellszövetséget, és számos helyen rendeztek workshopokat. Kína egyébként manapság egyre több nemzetközi együttműködést talál ki a művészet terén. Így született meg a selyemút bejárásának az ötlete. Szóval azokban a nagyvárosokban tartanak fesztiválokat, amelyek az egykori selyemúton voltak. Ezen is részt vettem. De a bécsi Kínai Kulturális Központnak köszönhetően is kaptam meghívást Kínából 2018-ban, és az elmúlt hetekben is ugyanilyen apropóból voltam jelen egy kiállításon. Most egyébként azt is megtapasztalhattam, hogy mekkora különbségek vannak a kínai metropoliszok és az úgynevezett vidéki térség között. Két külön világ mind társadalmilag, mind művészeti értelemben. Mindez számomra azért érdekes, mert mindig is vonzottak az ellentétek.

* Nemcsak az utazások tárják ki a világ kapuját, hanem néhány évtizede az internet vagy az online tér is. Mindez hogyan hatott a művészetre és az alkotói munkára?

— Igen, abszolút kinyílt a világ, ami újabb lehetőségeket kínál egy alkotó számára. Az én akvarellműveimről, azokon belül a macska témájú alkotásokról született egy recenzió egy neves dél-afrikai blogger hölgytől. Ennek következtében jelentősen megugrott az érdeklődések száma a munkáim iránt. Nagyon megtetszett az embereknek a technikám, az, hogy vizes papíron szétfuttatom a tust, és akkor egy ecsetvonással ha nem is a teljes macska, de a farkának minden szőrszála látszik. Szóval visszatérve erre a bizonyos írásra, ezt jelentős, milliós látogatottságú művészeti és kulturális portálok is átvették, és mindennek köszönhetően sokan keresik a műveimet. Mindezt úgy vezetem le, hogy a legnagyobb kulturális portálnak 3 millió követője van, melyből 300 000 érdeklődik az akvarellművek után. A 300 000 követőből 30 000 lájkot kapok, és 3000 kommentet. Ezután körülbelül 300-an érdeklődnek, hogyan lehet megvásárolni a festményeimet, és végül 30-at adok el. Szóval ez az én művészeti matematikám.

Fotó forrása: facebook

* Sok elismerésben részesült már, de bizonyára más megítélése van annak, ha valakit a szülőföldjén, szűkebb pátriájában tüntetnek ki.

— A világot járva természetesen sok helyen ott maradhattam volna, ráadásul hívtak is, de úgy igazán sohasem fordult meg a fejemben a kivándorlás gondolata, mivel mindig is itt éreztem otthon magamat. Hozzám nem az áll közel, hogy Thaiföldön a pálmafákat fessem, hanem sokkal erősebbek a gyökerek, szülőfalum határának pora a kukoricatáblák között, vagy a vajdasági rónaság. Szakmailag sem hiányzott semmi, sehol sem tapasztaltam azt, hogy én ott jobban ki tudnék teljesedni. Ezért természetesen sok más díjam mellett különösen kedves számomra Topolya elismerése. Mégis csak az itt, a mellettem élő embereknek köszönhetem, hogy felfigyeltek rám, és érdemesnek tartottak a kitüntetésre.