A vajdasági magyar mozgókép napját október 13-án ünnepeljük, 1910-ben ugyanis ezen a napon nyitotta meg Lifka Sándor az első kőfilmszínházát. Ez alkalomból az idén is több napon keresztül és több városban szerveztek vetítéseket, hogy a közönség megismerkedhessen a vajdasági filmesek legújabb munkáival. Az idén október 13-án és 14-én hat vajdasági város — Szabadka, Zenta, Újvidék, Magyarkanizsa, Zombor, Topolya — termeinek vásznára vetítették a kiválasztott öt filmet, majd utána hosszabb-rövidebb beszélgetéseket tartottak az alkotókkal.

A szervezők az idén is megkoszorúzták Lifka Sándor szobrát Szabadkán és Bosnyák Ernő sírját Zomborban. A rendezvény a Cinema Filmműhely szervezésében valósult meg. S akkor nézzük a filmeket.

Egy csónakban — irány Tokió (portréfilm, rendező: Herczeg Zsolt)

Egy klasszikus értelemben vett dokumentumfilmről van szó, két sportoló életét követjük nyomon, hullámhegyek és -völgyek között. Macskovity Martin és Miloš Vasić evezősök ültek a kamera elé, hogy elmeséljék, hogyan is jutottak el oda, ahol most vannak. Nevezetesen, hogy részt vehettek a tokiói olimpián. A film legnagyobb részét a fiúkkal készített interjúk teszik ki, akik beszélnek edzésről, motivációról, arról, hogyan találtak egymásra, milyen volt az elmúlt időszakuk, milyen a jó sportoló, stb. A dokumentumfilm letisztult, szép képekkel operál (operatőrök: Raffai Csaba és Szarapka Szabolcs), és bemutatja Martin meg Miloš környezetét. A vágónak (Miskolci Rolland) is jó ritmusérzéke volt, hiszen a lényeg maradt a filmben, jól váltja egymást képi és szöveges vallomás. Az evezőpáros végül ötödik helyen végzett az olimpián.

Branka (kisjátékfilm, rendező: K. Kovács Ákos, Oláh Tamás)

K. Kovács Ákosnak már saját kézjegye van. Néhány képkocka után már sejteni véli az ember, hogy ő állt a kamera túloldalán. Most rendezőként működött közre, hiszen Oláh Tamással karöltve egy igen komoly témát dolgoztak fel. A ’90-es évek elején, 1991-ben járunk. Branka, egy szarajevói ápolónő munkát kap egy kórház szülészeti osztályán, ahol furcsa dolgok történnek. Megismerkedik Angélával, akinek férje a fronton van, ő pedig éppen szülni készül. Mindkét lány nagyon egyedül van, összebarátkoznak, hogy tudjanak egymásba kapaszkodni, egymást erősítsék. Erre szükségük is lesz, hiszen lassacskán kiderül, hogy a kórházból csecsemőket csempész ki az egyik nővérke, a szülészorvos megbízásából, akiket később külföldre adnak el, a kismamáknak pedig azt hazudják, hogy gyermekük meghalt szülés közben. Mint azt Brankának a főorvos elmagyarázza: jobb lesz a kicsiknek valahol távol Jugoszláviától, jól szituált szülők mellett egy olyan országban, ahol nem kell nélkülözniük. Angéla is szülni készül, Branka pedig közbelép. A filmnek szép dramaturgiai íve van, a „valami történni fog” érzését, azaz a suspence-t jó mértékkel adagolják az alkotók. A film a budapesti BuSho fesztiválon elnyerte a diákzsűri fődíját, valamint Szeged Város különdíját is. A Magyar Médiamecenatúra, a Magyar Nemzeti Tanács és a Magyarkanizsa Önkormányzata támogatásából készített alkotásban a főhőst Dina Mušanović alakítja, a további főbb szerepekben pedig Antóci Dorottyát, Nenad Pećinart és Vicei Natáliát láthatjuk.

A topolyai Művelődési Ház mozitermében és kiállítótermében eggyel több filmet láthatott a közönség, hiszen itt a topolyai származású Gazsó Orsolya új dokumentumfilmjét is levetítették.

Szolgálólányok (dokumentumfilm, rendező: Gazsó Orsolya)

A topolyai nővérkék életét a tőle megszokott érzékenységgel, őszinteséggel és humorral mutatja be Gazsó Orsi. A topolyai apácák mindennapjaiba, egy olyan világba enged bekukkantani, amely elsőre talán zártnak, szinte megközelíthetetlennek tűnik, a film végére azonban szinte mi is kedvet kapunk benézni a nővérkékhez egy kávéra. Elbeszélgetni az élet nagy dolgairól, vinni valami fincsi falatot a cicájuknak, esetleg segíteni nekik a kertészkedésben, vagy megpucolni az ebédhez a krumplit. Az apácák teljesen megnyíltak, s olyan témákról is bátran beszélgettek, mint a párkapcsolat, az elköteleződés, miért lett belőlük apáca, mi a dolguk, hogyan kell ostyát sütni. Orsi mert kérdezni, nem kerülte meg azokat a témákat, amelyek elsőre talán tabunak tűnnének. A forgatás több helyszínen folyt, és Baráth Attila operatőr volt segítségére. A film talán egyik legszebb pillanata, amikor az apácák a topolyai tó mellett sétálgatnak, ahol bár ott élnek, nem járnak, van, aki még soha nem látta, s mivel kíváncsiak, a drón használatával is megismerkednek. Attila készséggel áll rendelkezésükre. A film a Magyarság Háza támogatásával valósult meg.

Kertvárosi mese (kisjátékfilm, rendező: Goretić Péter)

Békés, kertvárosi hangulat. Hímezgető feleség, a tévében régi magyar film dallama szól. Mariann, a terhes feleség éppen polgárőr férjét, Patrikot várja haza. Mint minden este, fröccsöt tölt férjének, és kíváncsiskodik, mit készítsen vacsorára. A férj azonban nem éhes, éppen ellenkezőleg: azt szeretné közölni nejével, hogy elhagyja. Itt filmszakadás, majd Patrik holtan zuhan a nappali padlójára, szeretett párja ugyanis jól kupán vágja egy fagyasztott hallal. Majd kicsinosítja magát, elmegy a boltba, megsüti a halat, és teljes nyugalomban értesíti a rendőrséget, azaz férje kollégáit, hogy valami szörnyű dolog történt. Krimi és komédia, tragikomédia a nappaliban. A film Roald Dahl norvég novellista Lamb to the Slaughter című története alapján készült, és több díjjal büszkélkedhet, készítői legutóbb a Moscow Shorts fesztiválról tértek haza két elismeréssel, a legjobb film és a legjobb rendező díját is nekik ítélte a zsűri. Remélem, felébresztettem a kíváncsiságotokat. Ha nem, akkor még hozzátenném: a főbb szerepekben ott van személyes kedvencem, Thuróczy Szabolcs is. A feleséget Ágoston Katalin játszotta, hidegvérűen profin.

Vajdaság kincsének őrzői (Bodor Anikó, Burány Béla és a Szöllősy Vágó házaspár portréja, rendező: Lavro Ferenc, akivel nemrég olvashattak interjút lapunk hasábjain)

Az ötödik a sorban egy nagyobb volumenű dokumentumfilm volt, és három (illetve négy) kiemelkedő fontosságú, hagyományőrző, népzenekutató, néprajzos embert mutatott be a mozi közönségének. Mindhármukat volt szerencsém megismerni, így talán más is volt nézni ezt az alkotást. Három különleges életút, visszaemlékezések, régi hang- és videófelvételek. A film elkészültét nyilvánvalóan egy nagyobb kutatómunka előzte meg. Az archív videófelvételeket a Vajdasági RTV bocsátotta rendelkezésre, s jó volt egy picit visszautazni az időben. Oda, ahol még minden egy kicsit lassabban telt, s a tévében bemutatott műsorokban sem volt másodpercenként vágás. A régi felvételeken életképeket, hagyományőrzőket mutattak be, régi mulatságokat, illetve a Bodor Anikóval, Burány Bélával és a Szöllősy Vágó házaspárral készült interjúk részleteit. Róluk pedig olyanok emlékeznek meg, mint Szabó Kocsis Zsuzsanna, Sutus Áron, mgr. Hajnal Jenő, Juhász Gyula, Baráth Hajnal Anna, Kónya Sándor, Mészáros Anikó, dr. Raffai Judit, dr. Szabó Erzsébet (Burány Béla özvegye), Djurdjić Danilo (Bodor Anikó fia), Szöllősy Vágó Janka és János (a házaspár gyermekei), illetve Soós János és Soós Mária.

Remélem, sikerült kedvet csinálnom a fent felsorolt filmekhez, így aki esetleg nem tette volna meg, az a jövőben megnézi majd őket. Továbbra is kövessük saját filmeseink tevékenységét, mert nagyon magas színvonalon művelik a filmművészetet, versenybe szállva akármelyik nagyobb anyaországi filmessel. Ákosnak és Péternek pedig várom a nagyjátékfilmjét.