home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
A tudományok kacskaringós útja
-kzs-
2013.07.10.
LXVIII. évf. 28. szám
A tudományok kacskaringós útja

Tésztahídépítés, kozmikus esők, mobil planetárium, szélgenerátor, napkollektor és szalmaház — csak töredéke azoknak a látványos programoknak és kísérleteknek, amelyekkel Zentán, a Tudományok útja elnevezésű rendezvényen várták a látogatókat.

Az ötletgazdák hagyományteremtő céllal a Magyarországon már ismertté vált Tudományok hídja mintájára hozták létre a rendezvényt, s többek között azért is, hogy felkeltsék a pályaválasztás előtt álló diákok érdeklődését a tudományok iránt.

Dr. Lengyel László, a Magyar Nemzeti Tanács felsőoktatási tanácsosa, a program főszervezője elmondta: azzal a nem titkolt szándékkal szólították meg a polgárokat, fiatalokat és idősebbeket egyaránt, hogy közérthető, interaktív módon bemutassák a tudományos fejlesztéseket, a körülöttünk levő világ főbb törvényszerűségeit, a termékek előállításának folyamatát vagy éppen a természettudományokban rejlő szépséget.

A kétnapos, hét helyszínen zajló program ünnepélyes megnyitóján a szabadkai Garden Quartet fellépését követően Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere, Gyetvai Árpád, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Oktatásért Felelős Államtitkári Kabinet Külhoni Magyarok Osztályának vezetője, Aleksandra Drecun, a belgrádi Tudománynépszerűsítő Központ igazgatója és Lengyel László, a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kara Zentai Konzultációs Központjának vezetője köszöntötte az egybegyűlteket.

A városi parkban, a Tiszavirág sétányon, az Ökoházban, a Régi Mesterségek Házában, a Városháza tornyában található Zentai csata emlékkilátóban, a Royal Szállóban, a Művelődési Házban iskolák, civilszervezetek, intézmények, vállalatok, köztük fiatal vállalkozók mutatkoztak be.

Az egységes kiállítási standokon a tudomány számos részét érintő — az alternatív meghajtású közlekedési eszközök és energiaforrások, környezettudatosság, klímavédelem, informatika stb. — izgalmas újításokat láthattak a bámészkodók, akik azt is megtudhatták, hogy 2013 a vízügyi együttműködés nemzetközi éve.

A Tiszán mindkét nap tudományos sétahajó járt, amelyen dr. Fehér Illés és Sugár György előadásait hallgathatták meg az érdeklődők, akik vasárnap a zentai modellezők vízi járműveinek bemutatóját is megcsodálhatták. Nagy Tamás fizikus látványos kísérleteivel kápráztatta el a közönséget, például azzal, hogyan emelhetünk meg könnyűszerrel egy autót vagy akár egy tankot is.

Szórád Endre, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium kémiatanára és tanítványai a Tűzzel vizet — vízzel tüzet című témára készültek, a szabadkai Műszaki Szakfőiskola tanulói a tésztahídépítés fortélyait fedték fel, de látható volt a szélgenerátor, a napkollektor, a hőszivattyú, az elektromobil és az energiatermelő pad is. A rendezvény ideje alatt elkészült egy jövőbeli fiktív város makettje.

A Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kara Zentai Konzultációs Központjának tangazdaságában felavatták az Ökoházat, valamint rovargyűjtés és szalma-labirintus is várta a látogatókat. A Royal Szálló mozitermében a zentai Sabotronic vállalat 3D-s filmeket mutatott be, vasárnap pedig egy mobil planetáriumba is elkalauzolták a vendégeket, ahol dr. Jovan Aleksić előadásait hallgathatták meg. A Művelődési Ház kiállítóterme egy nem szokványos matematikai kiállításnak és az ahhoz kapcsolódó műhelynek adott helyet.

A rendezvény fő támogatója Magyarország Emberi Erőforrások Minisztériuma, további védnökei pedig a Magyar Nemzeti Tanács, Zenta község önkormányzata, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kara Zentai Konzultációs Központja, valamint az óbecsei Than Emlékház volt.
 

Képgaléria
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..