home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A tudomány tehetetlensége
Tóth Péter
2020.10.17.
LXXV. évf. 42. szám
A tudomány tehetetlensége

Sok mindent hittünk, de csak kevesen képzelték el a jövőt ilyennek, amilyen most. Talán az sem véletlen, hogy az idei orvosi-élettani Nobel-díjat éppen egy vírus felfedezéséért ítélték oda. Közben pedig egy másik vírus a szemünk előtt kényszeríti térdre a világgazdaságot.

A beteg esetében a gyógyulás szempontjából is jó hatással lehet a puszta biztatás, de a gazdaságban ez még inkább így van. A lesújtó, illetve a jó hírek azonnal beépülnek a tőzsdei árakba. Vannak országok, nemzetgazdaságok, melyek békeidőben korábban soha nem tapasztalt, 20-30 százalékos gazdasági visszaeséssel kénytelenek szembenézni.

Arról beszélnek, hogy a világjárványt senki nem jelezte előre, ahogyan a 2008-beli nagy gazdasági válságot sem. Pedig egy magyar hálózatkutató már évekkel ezelőtt azt mondta: nem az a kérdés, hogy kitör-e egy világjárvány, csupán az, hogy mikor. A világunkban zajló folyamatokban ezek szerint kódolva volt valami hasonló, mint amit most élünk át. Azt viszont kevesen hitték, hogy a tudomány ennyire tehetetlen lesz.

A gazdasági válságok esetében mindig felmerül a kérdés, hogy a gazdaságban jelentkező hullámvölgyek mennyire tekinthetőek „természetes” jelenségnek, és mennyire az emberi tevékenység melléktermékének, káros következményének. A közgazdaság- és az orvostudomány is folyamatosan fejlődik, most mégis itt tartunk, ahol. Vajon arról lehet-e szó, hogy a tudomány mégis lemaradt valamilyen téren, ezért nem tudjuk az ilyen nemkívánatos jelenségeket idejében jelezni és megelőzni?


(Szalai Attila rajza)

Az évezred vége előtt, amikor a kelet-európai országok gyakorlata arra engedett következtetni, hogy a szocialista tervgazdálkodás zsákutca, ismét divatba jöttek a szabadpiac mindenhatóságát hirdető eszmék. Aztán a 2008-beli események megmutatták, hogy a gazdaságpolitika vezetésében — akárcsak az élet más területein — minden kétséget kizáróan tudományos megközelítésre van szükség. Mivel azonban a közgazdaságtan sok szempontból az orvostudományhoz is hasonlítható, sosem lehet egzakt módon lemérni a pontos teljesítményt. Hiszen az orvostudomány is ismer eseteket, amikor a diagnózis és a helyes terápia ellenére sem gyógyultak meg a betegek, de olyanokat is, amikor már lemondtak a szenvedőről, ám ő mégis felépült.

Ahogyan az orvostudomány sikerei és kudarcai, úgy a közgazdaságtan eredményei is a rendelkezésre álló információ mennyiségétől függnek. Ha pontosan tudjuk, mi történik, abból a jövőre is következtethetünk. Az utóbbi két-három évtized elképesztő méretű információrobbanást hozott. Ma már nagyon gyorsan hozzáférhetünk minden adathoz, ám a közgazdaságtudomány szempontjából, úgy tűnik, ez egyelőre mégsem hozott korszakos áttörést. Sok ember sok szempontból előreláthatatlan, számos tényező által befolyásolható viselkedése ma sem modellezhető tökéletesen. Egyéni reakcióink és viselkedésünk sajátos módon összeadódnak, a gazdasági folyamatok pedig ennek függvényében változnak. Viselkedésünk azonban bizonyos esetekben egyik pillanatról a másikra megváltozhat. Ezért nyilván lehetetlen egy olyan modell megalkotása, amely előrejelezhetné a gazdasági folyamatokat.

Ahogyan a vírus természetéről és terjedéséről is csak elképzeléseink lehetnek. Ez még nem is lenne nagy baj, de úgy tűnik, a járványügyi szakembereknek is csak sejtéseik vannak. Lassan sajnos nyilvánvalóvá válik, hogy azok a károk, amelyeket a pandémia nem közvetlenül okoz, sokkal súlyosabb következményekkel járnak a jövőnkre nézve.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..