A törvénytelen festő
Bíró Tímea
2020.03.07.
LXXV. évf. 10. szám
A törvénytelen festő

A Török-alkotóházban fogad, ahol a kapura festve egy fa mögött felkelő nap jelzi a szűnni nem akaró életet, az alkotásba vetett reményt és hitet. Megcsodálom az alkotóteremben a pályatársak különféle munkáit, a saját keze által épített búbos kemencét, majd beülünk a meleg szobába, a képek közé.

Különböző képzőművészeti technikák, színek és formák vesznek körül, inspirál a szoba, mely őrzi azokat a történeteket, amelyeket Török István odaadóan elmesélt nekem. A beszélgetésünk alatt végig dolgozott a jobb kezében a ceruza, hiszen az ő kezei mindig alkotásra és utazásra készek, ritkán pihennek.

* Vissza tud emlékezni arra, hogy mikor vett először ecsetet a kezébe? 

— El lehet képzelni, hogy egy falusi környezetben egy tudatlan gyerek mit nyavalygott a szüleinek, amikor felébredt benne a vágy, hogy festeni szeretne. Az általános iskolában négy ember oktatta az összes tantárgyat, így nem volt szakképzett rajztanárunk. Ceruzával és vízfestékkel dolgoztunk, ez volt az eszköztárunk. A későbbiekben volt némi akadémiai próbálkozásom, de beláttam, hogy a szerbnyelv-tudás hiánya miatt nehezen tudnék felzárkózni, Budapesten pedig hatalmas konkurenciával kellett volna szembenéznem. Petrik Pál, Ács József és Faragó Endre bátorítottak, hogy ha van bennem elegendő erő, türelem, kitartás, akkor sok mindent el tudok érni az akadémia nélkül is. Ennek a jóleső támogatásnak a hatására önfejűen neki is mentem a dolognak. A Matkovics Gusztávval való ismeretséget egy nagy útmutatóként éltem meg, és ő volt az, aki megszervezte az első önálló kiállításomat 1960-ban a Szabadkai Városi Könyvtár akkori olvasótermében. Fontos találkozás volt az is, hogy Torok Sándorral a katonaságnál ismerkedtem meg. A leszerelésem után aktívan részt vettem az Ifjúsági Tribün működésében, ahol több művészeti ág találkozott egymással. Torokék elkezdtek kijárni hozzám Csurgóra, és azok voltak a legnehezebb éveim, amikor földművesként éltem a mindennapjaimat, de bennem volt az akarat és a vágy a festészet iránt, nem volt egyszerű összeegyeztetni a két világot. 1966-ban lettem a szabadkai mozivállalat plakátfestője, és 37 éven át festettem a reklámokat. 1967-ben megalapítottuk a Csurgói Művésztelepet, és mivel izgalmas volt számunkra a ludasi tanyavilág, volt, ami inspirált bennünket. Többször rákényszerültünk az épületváltásra, de mindez nem gátolt meg bennünket az alkotásban. Minden évben volt nyári és téli táborozás, ezek fontos időpontjai voltak az évnek. 


Török István (a szerző felvétele)

* Huszonegy évvel ezelőtt hívta életre az ABC & T Képzőművészeti Szakkört, mely nemcsak Szabadkán, hanem Palicson is működik. Ha jól tudom, a tagok nem azért járnak a szakkörre, mert képzőművészek szeretnének lenni.

— Így van, nincs bennük ilyen jellegű ambíció. Több mint kétszázan jártak hozzám a foglalkozásokra, melyeknek mindig más-más helyszínek adtak otthont. Volt, aki menet közben abbahagyta, aztán új résztvevők társultak hozzánk. Volt egy kis megspórolt pénzünk, vettünk egy házat Szabadkán azzal a céllal, hogy majd az egyik unokának jó lesz. Arról ábrándoztam, hogy milyen gyönyörű alkotótermet lehetne kialakítani az egyik helyiségben. Barátom, Özvegy Károly, a Grafoprodukt nyomda igazgatója egyszer azt mondta, ha elhatározod magad, hogy ez egy alkotóterem lesz, akkor állom a gipszmennyezet költségeit, én pedig éltem a lehetőséggel. Felkínáltam jó néhány festményt is építőanyagért cserébe. 2012 októberében nyitottuk meg a Török-alkotóházat, melyben péntekenként itt, szerdánként pedig Palicson dolgozunk. Jelenleg körülbelül húszan vannak a csoportban. Olyan személyekről van szó, többnyire nőkről, akik kiemelkedőek voltak a rajzórákon, és szívesen foglalkoznak képzőművészettel. 

* Egy alkotó életében ciklusok váltják egymást. Van-e ezek közül olyan, amelyik a legkedvesebb önnek?

— Elneveztem magam törvénytelen festőnek, egyrészt azért, mert autodidakta módon sajátítottam el a képzőművészeti technikákat, másrészt pedig, mert kalandozom közöttük, már sokfélét kipróbáltam. Ennek oka lehet egyfajta telhetetlenség, illetve az is, hogy annyi mindent szerettem volna kipróbálni, ami ritkaság. Úgy gondolom, hogy a művészetben kétféle alkotó ember létezik: aki megtalálja a saját útját, melyet az idők során épít, fejleszt, valamint a kísérletező típus. Engem mindig is hajtott a kíváncsiság és egy ismeretlen technikának a megismerési vágya. Sosem törődtem azzal, hogy ki mit mond, egyszerűen csináltam a dolgomat. Nem tudom elképzelni, hogy csak tájképeket fessek vagy egyfajta technikát alkalmazzak. Persze ha valaki megtalálja magát egyvalamiben, akkor azzal sincs semmi gond. Nem lehet mindenki ízlését kielégíteni. Azt gondolom, hogy ha szeretettel csinálok valamit, akkor úgyis megtalálja azt a néhány embert, aki azonosulni tud vele, aki értékelni fogja.

* Amikor ideértem önhöz, akkor a kapura festve egy fa fogadott, és el is mondta, amíg körbevezetett, hogy a fa az egyik legkedvesebb szimbóluma. Miért?

— Vissza lehet ezt vezetni arra, hogy ez a csurgói táj szikes talajon áll, és a legtöbb fa nem szereti ezt a földtípust. Mindig arról ábrándoztam, hogy több fa között élek. A ’60-as évek közepe táján elkezdtem linókat metszeni, melyeken erősen dominál a fa mint motívum. 

* Számomra lenyűgöző a lendülete, hogy ha valami kudarcba fullad, akkor sem adja fel, hanem tovább próbálkozik.

— Úgyszólván betegségem az, hogy igyekszem megteremteni a képzőművészet megmutatkozási felületeit, kihasználom a helyeket, az alkalmakat, hogy a képzőművészetnek ne csak múltja, hanem jelene is legyen.

Arra a kérdésemre, hogy miért érte meg kitartani, céltudatosan haladni, könnybe lábad a szeme. Megértem, tudom a választ. Ezt nem azért csinálja az ember, mert megéri. Ez nem döntés kérdése, benne van a vérében.

 

Török István 1940-ben született Csurgón. 1958 óta foglalkozik intenzívebben képzőművészettel. Alapító tagja a Csurgói Ifjúsági Művésztelepnek, melyet 1969-ben Forum-díjjal tüntettek ki. 1983-ban megalapította a Q Képzőművészeti Csoportot, melyet harminc évig vezetett. Kezdeményezésére 1999-ben megalakult a LUDAS hivatásos művésztelep, majd ugyanabban az évben életre hívta a Szabadkán és Palicson működő ABC & T Képzőművészeti Szakkört. Körülbelül 180 önálló tárlata volt, a többi közt Laskón, Korčulán, Székelyudvarhelyen, Stuttgartban, valamint számos magyarországi és itthoni településen.
Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Heti Interjúnk rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..