Negyedik alkalommal szervezte meg Tordán a helybeli Orgonavirág Hagyományápoló Kézimunkacsoport a Kukoricafesztivált.
Negyedik alkalommal szervezte meg Tordán a helybeli Orgonavirág Hagyományápoló Kézimunkacsoport a Kukoricafesztivált, s a keretében ezúttal is megtartották a kukoricatörő és szárvágó versenyt. Az eseménynek más tartalmai is voltak: a művelődési otthonban kézimunkákból és hagyományos süteményekből nyílt kiállítás, az épület mellett pedig bográcsokban főttek a hagyományos ételek.
A rendezvényt hivatalosan Szabó József, a Vajdasági Mezőgazdasági Fejlesztési Alap igazgatója nyitott meg, ezenkívül az egybegyűlteket a községi és helyi elöljárók, valamint a testvértelepülések képviselői is köszöntötték.
A versenyző csapatok — a helybelieken kívül — Pacsérról, Bácsfeketehegyről, Magyarkanizsáról, Zentáról, Tamásfalváról, Törökbecséről, Magyarcsernyéről, Muzslyáról érkeztek, s itt voltak a balástyai vendégek is. A zsűri tagjai az elvégzett munkán kívül a hagyományos reggelit és a kukoricaszedők öltözékét is pontozták.
Döntésük értelmében a Balástyai Hangyák nevű magyarországi csapat teljített a legjobban, második helyezett lett a törökbecsei Bokréta csapat, a harmadik helyen a zentai, illetve oromparti Ötösfogat végzett.
A hagyományos ételek főzőversenyén a legízletesebbnek a zentai Vodkás Pityu bográcsosa, tarhonyás kakaspörköltje bizonyult. Második helyre került a balástyai halászlé, a harmadik helyezett csirkevadast a szabadkai Templom Ördögei nevű csapat főzte.
A kiállítás és a hagyományos sütemények értékelése során a tordai Orgonavirág Hagyományápoló Kézimunkacsoport került a legelőkelőbb helyre, a második díjat a törökkanizsai Kéknefelejcs kézimunkacsoport vette át, harmadik helyen a muzslyai Nők klubja végzett.
A rendezvény közös ebéddel és egy kis mulatsággal zárult.