A demokratikus rendszerek egyre kevésbé működőképesek. Több európai országban nem azok kormányoznak, akikre a legtöbben szavaztak, más európai országokban kettős osztatú lett a politikai élet, és a két oldal között néhány százalék a különbség. Az Európai Parlament vezetői meg úgy működnek, mintha Európa kormánya volnának, pedig nem azok.
A tőke
Minden dolgot, mely birtokolható, tőkének tekinthetjük, vagyis nemcsak az aranyat, ezüstöt, pénzt, hanem a vizet, a napsütést, a növényeket, a köveket, egyszóval mindent, amivel lehet valamit csinálni, és amiből valami haszon van. Az emberiség történetében volt egy pillanat, amikortól a tőkét fel lehetett halmozni, ettől kezdve az emberek abban voltak érdekeltek, hogy minél többet halmozzanak fel, mert az biztonságosabbá tette a jövőt. Ezért alakultak ki a városok, majd az államok.
Ami Európát illeti, ezt hosszasan ecsetelhetnénk, de a lényeg az, hogy a XVI. századtól a pénztőke dominánssá kezdett válni, majd a gazdaság működését mintegy kenőolajként segítette, sőt kölcsönként is, ami a kamatpénz megjelenését is eredményezte. Hirtelen elkezdett termelődni és sokasodni a pénz. Egyesek úgy gondolják, hogy mára sokkal több pénz van a világpiacon, mint amennyi az összes egyéb érték.
A tőke birtokosainak a mindenkori érdeke volt, hogy maguk és a tőkéjük körül nyugalom legyen, ezért ahol kellett, monarchiákat támogattak, máshol meg köztársaságot. Közben megjelent a demokrácia gondolata. Gyanítom, hogy ez a protestáns egyházszerveződésből szivárgott át a politikába, meg a brit joggyakorlatból. Az előbbinél presbitériumok vitatták meg és határoztak a gyülekezet ügyeiről, az utóbbinál pedig a bírók, akik nem egyedül döntöttek, végül ebből alakult ki az angolszász jog mai formája is, ahol esküdtek vannak. Volt úgy, hogy a régi rendet (a demokrácia előttieket) forradalmak törölték el, de előfordult, hogy a koronás fők belátták, okosabb, ha engednek, és lemondanak egykori kiterjedt hatalmukról, és átadták azt a nép képviselőinek — a mai európai monarchiák mind ilyenek.
A tőke birtokosainak megfelelt ez a logika és működés is, mert gyarapodhatott a vagyon. Közben a gazdaság hatékonyabb lett, ami felgyorsította a tőkefelhalmozást is, és egyre rövidebb ciklusokban, vagyis egyre gyakrabban hozott hasznot. Ekkor jött létre az állam és az újfajta tőke között egy erkölcstelen szövetség, mely szerint az állam fenntartja a nyugalmat, hogy a tőke gyarapodhasson. Ez a megállapodás tartott mindmáig.
A demokrácia
A demokráciáról lehet áradozni meg Churchillt idézni, hogy nem a legjobb rendszer, de nem találtak jobbat nála. Kibontva ennek a jelentését mégis az van, hogy a plurális társadalomban a szabadversenyes (liberális) kapitalizmus működését garantálják, melyben a bukás lehetősége is megvan. Közben a szavazók időről időre eldöntik, hogy kinek hisznek, kire szavaznak, de akárkit is ajándékoznak meg bizalmukkal, a tőkés pénzét sem megszavazni, sem leváltani nem lehet.
A XIX. századtól kezdve olyan mértékű tőkekoncentrációk jöttek létre, amelyeket ma is nehezen tudunk elképzelni. Ezek nemcsak hatalmasak, hanem biztonságosak is voltak. A korábbi időkben, például a Fuggerek esetében, az uralkodó még elmozdíthatta a leggazdagabbakat is, a modern korban a tőke már szinte érinthetetlenné nőtte ki magát. Ma olyan tőkekoncentrációk léteznek, amelyeket az állam sem félreállítani, sem megkerülni nem képes. A tőke és a politikai hatalom útjai így egyre inkább elváltak: a XX. században elkezdődött egy folyamat, amelynek során a korábban összefonódó gazdasági és állami hatalom szétvált egymástól. Bár az állam továbbra is rendelkezik a fizikai erőszak monopóliumával — megvannak a fegyverei —, de a tőke immár olyan természetűvé vált, amelyre nem lehet „rálőni”. A XX. század végére eljutottunk oda, hogy egyes tőkebirtokosok — vagy tőkésszövetségek — nagyobb gazdasági mozgásteret birtokolnak, mint egyes kisebb államok. Ma az európai államok adósságtengerben úsznak, így könnyen tudja „kezelni” őket a tőke birtokosa, és ez mára a közepes méretű államokra is igaz. Ráadásul a demokratikus választási folyamatok egyre több pénzt igényelnek. Ez a fejlemény a politikai hatalom birtokosait egyre kiszolgáltatottabbá teszi a tőkések érdekeinek. Így válhatott lehetővé, hogy megfelelően nagy tőkével bíró egyének vagy csoportok közvetlen befolyást szerezzenek a demokrácia működése felett. Ha ez így van, akkor valódi demokráciáról sem beszélhetünk.
Az EU vezetői nem naivak
Az Európai Parlament vezetőit manapság nem sokan dicsérik, és sokan nem értik, miért folytatják az ukránok segítését, valamint azt, hogyan sodródnak az EU országai a háború felé. Pedig ennek nem kellene meglepőnek lennie. Egy politikusra ugyanolyan sok mindennel hathatnak, mint a közemberre. Tudhatnak róluk dehonesztáló dolgokat, ismerhetik az életcéljaikat, fenyegethetik őket, és vannak, akiket egész egyszerűen megvásárolhatnak.
Az a tőkéscsoport, amelynek érdeke támogatni az ukrajnai háborút, támogatja is, de egyelőre úgy, hogy a megfelelő helyre megfelelő embereket helyez el. Gondoljunk csak Macron francia elnök gyorsan történő felépítésére, majd arra, hogy mennyire nem érdekli őt a franciaországi lakosság helyzete. Hasonlóképpen érdekes, hogy a holland miniszterelnök egyszer csak a NATO vezetője lett. Mitől lett hirtelen alkalmas egy elvben nemzetállam vezetője egy multinacionális szövetség vezetőjének? A németországi helyzet sem sokkal jobb, mert a pártok egymásra figyelnek, nem pedig a népre, pontosabban a szavazókra, akiknek egy részét szélsőjobbként aposztrofálják. Ilyen körülmények között pillanatok alatt fel lehet építeni egy új pártot vagy egy új kancellárjelöltet. Ami pedig az ellenzéket illeti: Európában minden országban csak akkor fogják figyelembe venni, ha eléri az 50% + 1 szavazatot.
Az EU politikusai ilyen vagy olyan okból nem hoznak szuverén, értelmes döntéseket, amivel nem szolgálják az őket delegáló választókat. Azok, akik az EU hatalomban részt vevő frakcióira adták le a szavazatukat, arra szavaztak, hogy az ukrajnai háború folytatódjon. Ám ezek a politikusok nem szolgálják az ukránokat sem, hiszen milyen segítség az, amelyért emberéletekkel kell fizetni? Minden fegyverszállítás vagy pénz (melyet nem lopnak el) eredménye az, hogy egyre több ukrán katona hal meg, és egyre több területet vesztenek el. Azt a pénzt, amelyet az európai országokban adóként fizetnek be, nem az ország fejlesztésére használják, hanem a migránsok támogatására meg az ukrajnai háborúra — ezekből is látszik, hogy nem érdekli őket a realitás, a viselkedésük arra hasonlít, mintha parancsokat hajtanának végre. Ezeknek a feltételezett parancsoknak az a céljuk, hogy Oroszország gyengüljön. Ne felejtsük el, hogy az oroszok emberveszteségei valószínűleg nagyobbak az ukránokénál, és azt se, hogy a háborúnak és a szankcióknak költségeik vannak. India például nem szívjóságból címkézi át az orosz kőolajat.
A nagytőke viselkedése az USA-ban
Az USA-ban még soha nem történt meg az, ami a legutóbbi voksolás idején. Az amerikai választókat soha nem érdekelte a külpolitika, ezzel szemben a mostani választáson fontos szempont volt. Másrészt az amerikai székhelyű tőke mindeddig felsorakozott az elnök mögé, akár demokrata, akár republikánus volt. Ma viszont azt látjuk, hogy a tőkések egy része Trump mellé állt, ők azok, akik ott voltak a beiktatási ceremónián, a másik része pedig áttette székhelyét Európába, és tovább folytatja politikáját, melyet az EU valósít meg.
Az EU kapcsán látható, hogy létezik olyan tőkecsoportosulás, amelyet nem érdekel Trump, az amerikai elnök sem! Olyan gazdagok, hogy még az USA-ra sem kell figyelniük, egyszerűen máshonnan irányítanak — az európai államok kormányainak működése pedig csupán háttérzörej. Végül is beláthatjuk, egy „alkalmas” politikus megvásárlása (lobbizás, ajándékok, utazások, közvetlen átutalások stb.) nem kerül olyan sokba, vagyis az igazán gazdag emberek szinte észre sem veszik azt a kiadást, amelyet az európai politika befolyására költenek. Ez a befolyásolás pedig tetten érhető az EU működésében, a sajtó tevékenységében, a véleményvezérek támogatásában. Az USA-ban az új kormányzat sok adatot hozott nyilvánosságra arról, ahogy a volt kormányzat állami pénzekből támogatta az őt kiszolgáló európai szerveket, egyéneket, sajtót, civil szervezeteket (USAID-ügy). Ennek most vége, de még bőven van olyan tőke, amely továbbra is, immár az USA nélkül, képes folytatni a politikáját.
Ez egy új jelenség, mely immár visszafordíthatatlan. A demokráciát maga alá gyűrte a tőke, meglátjuk, ez mit hoz. A kérdés a következő: vajon mennyit lehet megőrizni a demokráciából és az európaiságból?
