home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
A tizedik népművészeti fesztivál
Talpai Lóránt
2021.06.19.
LXXVI. évf. 24. szám
A tizedik népművészeti fesztivál

A Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ immár tizedik alkalommal szervezte meg a Közép-bácskai Népművészeti Fesztivált. Az esemény, melyet az idei évben Topolya Község Önkormányzata és Helyi Közössége, az NKA Népművészeti Kollégium, a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi — Nemzeti Közösségi Titkárság, a múzeum és a művelődési ház támogatásával rendeztek meg, 2013-ban azzal a céllal indult, hogy a régiónkban működő népművészeti csoportoknak bemutatkozási, valamint találkozási lehetőséget nyújtson, tapasztalatcserével egybekötve.

Kisimre Szerda Anna, a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ elnök asszonya a fesztivál kapcsán lapunknak kiemelte, az elmúlt tíz esztendő folyamán igyekeztek meghívni mindazokat a népművészeti csoportokat, legyenek azok néptáncegyüttesek, népdalkörök vagy éppen kézimunkaszakkörök, amelyek a vidékünkön aktívan tevékenykednek. Minden évben arra is fordítottak figyelmet, hogy ne csak Topolyáról és környékéről érkezzenek fellépők, hanem távolabbról és külföldről is. Anna azt is hangsúlyozta, a népművészeti fesztivál nem egy gálaműsorból áll, hanem jó néhány színes programból.

Az esemény szervezője a múlt évi rendezvényre is kitért, mely nem maradt el, csak egy őszi időpontban tartották meg, és kisebb programokból tevődött össze. Szeptemberben volt egy népzenei koncert, melyen a Fokos és a Csökös zenekar lépett fel, majd októberben egy táncos rendezvény következett, végül novemberben a hagyományos kézimunka-kiállítással zárult a rendhagyó fesztivál. Az idén a legfiatalabb korosztály is szerepet kapott. Az óvodások számára népművészeti udvart szerveztek, mely lehetőséget nyújtott a legapróbbaknak, hogy betekintsenek a művelődési központ munkájába.

Ezúttal a többi közt kézimunka-kiállítást tartottak, melyen az érdeklődők megtekinthették a topolyai Tulipán és a bácskossuthfalvi Tarka Virág csoport alkotásait, különféle szőttes viseleteket, valamint jász, kun és palóc hímzést. A fesztiválon a Fokos zenekar, Rózsa Levente, a Csalóka és a Cinegék zenekar húzta a talpalávalót. A néptáncos gálaműsoron pedig a Kodály Zoltán MMK Cirkalom, Csiripiszli, Kisvirgonc, Szederinda és óvodás csoportja, a beregszászi Rezeda táncegyüttes, a kiskunmajsai Mayossa táncegyüttes, a csantavéri Csipetkék és a kishegyesi Cselefendi tánccsoport lépett fel.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..