home 2024. március 19., József napja
Online előfizetés
A testvérféltékenység
Pap Ágota pszichológus
2019.05.12.
LXXIV. évf. 19. szám
A testvérféltékenység

Egyke vagyok. Épp úgy, mint ahogy az anyukám és az apukám is az volt. Ezért is szerettem volna megtörni ezt a fehér pestises állapotot.

Talán nem meglepő, ha emiatt túlidealizált képet alakítottam ki a testvéri viszonyokról — amin sem Káin és Ábel története, sem az a több tucat regény és film nem változtatott, amelyekben bizony rendre feltámadt a testvérféltékenység szele. Majd eljött az a nap, amikor kiderült, második gyermekemmel vagyok várandós.

A második gyerek már nem a családot alakítja ki — hiszen az már megszületett az első gyerekkel —, sokkal inkább átalakítja annak szerkezetét. Sokszor éppen az apukák örülnek ennek, hiszen ha korábban kirekesztődtek az első baba és az anya kapcsolatából, akkor ilyenkor megnő az igény az aktív jelenlétükre, közben pedig az elsőszülöttet is fel kell készíteni a következő gyermek érkezésére.

A testvérféltékenység komplex jelenség. Addig nem ismert, erős, félelmet keltő érzelmek kerülnek felszínre — az első gyermek kifordulhat önmagából: agresszívvé válhat, ha addig elutasító volt, most a testi közelséget igényli, azt szeretné, hogy vigyék vissza a kistesót oda, ahonnan hozták, s olykor valódi életveszélybe is kerülhet a kistestvér… A nagytesó gyakran nem is érti, mi történik vele, megijed saját tetteitől és azok következményeitől egyaránt. Fantáziájában megjelenik a félelem, hogy talán nem volt elég jó, és ezért kellett egy másik gyerek. Megjelenik benne a sóvárgás az elvesztett, elveszett korábbi teljesség után, mely csak az övé volt, melyen senkivel sem kellett osztoznia — kiűzetett a paradicsomból. Olykor az addig szobatiszta gyermek éjszaka vagy akár nappal is újra bepisil, visszakérheti a cumisüveget vagy a cumit (ezek regressziós tünetek, amikor is a nagyobbik testvér visszacsúszik egy korábbi fejlődési szintre).

Természetes, hogy az újszülött az igényei miatt nagyobb figyelmet kap, sőt, már ez előtt is sok változás történik az idősebb gyerek életében: elmondják neki, hogy testvére születik, az anyukája pocakja egyre csak nő, változások állnak be a lakásban, a bútorok elrendezésében, talán már egy ideje egyedül is kell aludnia (ha ez addig másképp volt). Jó, ha ezek a változások legalább hat héttel a szülés előtt megtörténnek. A születés után pedig az ő dolgai a kistestvérhez kerülnek, ott lesz egy „lény”, akihez alig szabad nyúlnia, aki miatt mindig csendben kell lennie, ha az alszik, és mindenki csak azért jön hozzájuk, hogy megnézze az új jövevényt…

Az újszülött érkezésekor gyakran kedveskednek ajándékkal a nagyobb testvérnek a szülők, a picit a kezébe adják, ha szeretné, megengedik, hogy segítsen a baba körüli teendőkben, amiért meg is dicsérhetik, de azt továbbra sem várhatják el tőle, hogy azonnal szeretni is tudja. Ezért is fontos, hogy állandó jelleggel figyeljék őt, és kifejezzék felé a szeretetüket, valamint ragaszkodjanak a napi rítusokhoz, ne bolygassanak fel mindent. Az is jó, ha az anyukának van módja rendszeresen csak vele foglalkozni — hogy újra megélhesse, milyen, amikor nincs állandó jelleggel jelen a „rivális”, s így közel lehet az édesanyjához.

Nyilvánvaló, hogy hatalmas harc folyik a figyelemért, különösen, ha a szülő elfoglalt, és keveset tud a gyerekeivel lenni. Sajnos különösen bonyolult helyzetek is vannak, amikor az egyik gyerekkel nehézségek adódnak (betegség, fejlődési rendellenesség, tanulási nehézségek stb.). Az osztozkodás során a testvérek vetélytársakká válnak, és a temperamentumuk, személyiségük természetesen elmélyítheti vagy éppen megkönnyítheti a köztük levő versengést.

Számomra mégis az igazságosság kérdése a legkeményebb dió. A gyerekek ugyanis folyton-folyvást követelik az igazságosságot és az egyenlőséget, nagyon erős igényük van arra, hogy mindenkinek mindig mindenből pontosan ugyanannyi és ugyanolyan járjon. Ez persze lehetetlen, hiszen a nagyobb gyereknek gyakran már megengedünk bizonyos dolgokat, a kicsinek meg talán másra van szüksége, ezért ahelyett, hogy kizárólag az egyenlőségre törekednénk, helyesebb, ha mindegyik gyerekre egyedülálló, külön kis egyéniségként tekintünk. Ne feledjük azonban, hogy nem a nagyobb testvér feladata a kisebbről való gondoskodás, ahogyan az sem helyes, ha a fiatalabbat folyton összehasonlítjuk az idősebbel — vagy fordítva.

De vajon mit tehetünk a testvérháború állapotában? Néha elég, ha várunk egy kicsit, ők majd megoldják a konfliktust egymás között. Persze előfordul, hogy ez nem válik be, és a szülőnek döntenie kell, melyik az a pillanat, amikor közbe kell lépnie. Ha kiegyenlítetlenek az erőviszonyok, akkor közvetítői szerepbe kell bújnia, máskor viszont szét kell őket választani addig, amíg egy kicsit meg nem nyugszanak — külön tér, külön idő. Hosszú távon jó megoldás lehet, ha megmutatjuk nekik a kompromisszumos megoldást — úgy, hogy a helyzet megoldásával mindenki elégedett legyen. Ehhez először is mindkét testvérnek lehetőséget kell adni arra, hogy elmondja a saját verzióját a történtekről, miközben nem ítélkezünk felettük.

Tartsuk szem előtt, hogy mindkét gyerekre ugyanazok a szabályok vonatkozzanak: például nem szabad egymást ütni, csúfolni, a másik holmijában kárt tenni. A szabályok betartásáért dicsérjük is meg őket. És tanítsuk meg, hogy az osztozkodás mellett az is fontos, hogy legyen saját tulajdonuk, melyet nem kötelesek megosztani egymással. Próbáljunk meg minden gyereknek saját időről gondoskodni, melyet minőségi módon töltünk vele. Sokszor a családi kupaktanácsok is segítenek, amikor mindenki elmondhatja, hogy neki mi „fáj”, azaz egy kicsit kiengedheti a gőzt. Erősítsük meg a testvéreket abban, amiben jók és egyediek. És feltétlenül élvezzük, amikor minden jól működik köztük, amikor „jól elvannak” — sőt, mindenképp adjuk tudtukra, hogy meg vagyunk velük elégedve. Akár mások előtt is megerősíthetjük őket, legyenek fültanúi a szép szavainknak.

Ahhoz, hogy a gyerekek valamit megtanuljanak ezekből a harcokból, hagynunk kell, hogy ők oldják meg a konfliktusaikat, de természetesen bizonyos kereteken belül. Amit ezzel nyernek, az az alkalmazkodás, a lemondás képessége, a saját érzéseikkel való szembenézés megélése, az empátia kifejlődése és a saját gyengeségeik/erősségeik felismerése/elfogadása. A testvérek közötti kapcsolatot például olyan mesékkel is erősíthetjük, amelyek a testvérekről szólnak. Emellett az is hasznos, ha a nagy testvérrel közösen választunk dolgokat a babának, ha együtt nézegetünk csecsemőkori képeket, vagy ha játék közben is kifejezzük azt az örömöt, hogy mennyire jó nekünk, szülőknek békében, boldogságban látni őket egymás mellett.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..