Ottót harmincöt évvel ezelőtt ismertem meg egy madarásztáborban a Ludasi-tó partján. Én még a madárgyűrűk számainak megjegyzésével bajlódtam, ő már a hangjáról felismert minden madarat. Csodáltam érte. Később egy erdőtűz után figyeltem fel valakire, aki az augusztusi, forró és még füstölgő homokban papucsban sietett valahova. Ottó volt az. Már mérte fel a kárt. Tudta, melyik odút kell ellenőrizni, melyik fa alatt kell megnézni a védett növényt.

* Honnan ered ez a mérhetetlen madár- és természetszeretet?

– Huszonhat éve dolgozom természetvédelmi őrként a Palics–Ludas Közvállalatban, de a madarászat negyven éve az életem része. A családban nem volt senki, aki ilyesmivel foglalkozott, de még hasonlóval sem. A madarak és a természet gyermekkorom óta közel álltak a szívemhez. A madarak védelmével kezdtem, aztán csatolódott hozzá az élőhelyek védelme, mely már széles körben nagyon sok mindent magában foglal.

* A legtöbb ember kiég több évtizeden át ugyanazon a munkahelyen. Te nem. Hogy csinálod, mi motivál még ennyi idő után is?

– Ezt nyilván sohasem tekintettem munkának, hanem hivatásnak. Az ember jelleméből fakadóan nem tud és talán nem is akar ilyenkor változtatni. Ez egy életstílus, és így ennek nem lehet vége, nem lehet belefásulni.

* A hosszú pályafutásod alatt mi az, ami nagyon pozitívan változott meg, és mi az, ami a harminc évvel ezelőtti szinten maradt?

– A technikai dolgok nagyon nagy mértékben megújultak, de nem ez az, ami meghatározza a munkát. Ezekre én mindig eszközként tekintettem, hogy még jobban tudjam űzni a hivatásom. Visszagondolva a régi időkre, mindenképp kiemelném, hogy a helyi lakosok vagy akár a vadászok szemlélete nagyon pozitív irányban változott meg. Sokkal nyitottabbak az emberek a természetvédelem felé. De ezen is éveken át keményen kellett dolgozni, nem jött csak úgy. Büszke vagyok a számos fajvédelmi programra is, mely megvalósult az elmúlt harminc évben. Remek csapatok álltak össze a programokhoz, melyek aztán sikeresen végződtek. Ez energiát ad, hogy tovább kell csinálni.

* A migránshullám idején a te fejedben voltak a legpontosabb koordináták az illegális táborokról, útvonalakról, ösvényekről. Te vezetted a rendőröket, a katonaságot. Mekkora kár keletkezett akkoriban?

– A természet nagy károkat szenvedett: fokvédett fajok közelében illegális táborok létesültek, de a taposástól a favágásig sok minden volt. Nem hiszem, hogy tudatosan akartak természetkárosítást végezni. A legnagyobb frusztrációt mindannyiunkban az okozta, hogy ez hogyan maradhatott megoldatlan kérdés több éven keresztül. Az országnak vannak bizonyos szabályai a természetvédelmi területekre vonatkozó viselkedési normákkal kapcsolatban. Elvárja a természetvédelmi őröktől, hogy ezeket a helyi lakossággal betartassa. Hogy ez nem volt mindenkivel szemben megvalósítható? Szerintem senki sem volt a helyzet magaslatán, akinek ezzel kellett foglalkoznia. Jogos kritikákat kaptunk a lakosoktól, hogy bezzeg őket majáliskor is korlátozzuk. De a helyzet túlnőtt rajtunk.

* Hogy halad a természet regenerálódása?

– Amikor az ember eltűnik arról a helyről, ahol zavart vagy problémát okozott, a természet igyekszik begyógyítani a sebeit. Ez történik még most is. A költések már helyreálltak, a növények virágoznak. Van ennél nagyobb gond is, az pedig a vízhiány. 

* Mindenütt csökkent a talaj vízszintje. Ez meglátszik az erdőn, réteken is. A kelebiai Majdan tóban először nincs víz. Hogyan hat ki ez a flórára és a faunára?

– Folyamatosan ötletelünk, hogyan lehetne enyhíteni a vízhiányon. Hosszú időre nyúlik vissza a probléma eredete. A legnagyobb gond a felszíni vizek elvezetése, majd pedig elvesztése. A környékbeli vízügy negyvenéves tervek alapján működik, a csatornarendszereket pedig sokkal korábban tervezték. Akkor még minden télen volt hó, tavasszal pedig áradások. Ezek a csatornák gyorsan elvezetik a vizet, de amilyen mélyek, addig a mélységig a talajvizeket is. A csapadéknak nincs ideje beszivárogni a talajba. Az utóbbi időben egyre gyorsabb a talajvízszint süllyedése. Néhány évtized alatt vizes élőhelyek tűntek el, tavak száradtak ki. Az élőhelyek megváltoztak, és a száraz ökoszisztémák irányába haladnak. A valamikori nedves rétek átalakulnak sztyeppékké, ezek nyílt, homoki gyepekké. Ez magával vonja, hogy megváltozik a növényvilág faji összetétele: eltűnnek az évelő növények és megjelennek az egyévesek. Hosszú távon ez gondot fog okozni a szénmegkötéssel, tudniillik egy egyéves növény amennyi szén-dioxidot leköt, annyit fel is szabadít. A talaj száradó, felső rétege először az apró rovarokra van hatással. Ezek élelemforrások a kisállatoknak, ők a ragadozó madaraknak és a nagyvadaknak. És így minden összefügg.

* Jelen helyzetben mi kellene hogy az első lépés legyen? Honnan lehetne vizet szerezni, ami mérsékelné a vízhiányt?

– Az első dolog az kellene hogy legyen, hogy megtartsuk az érkező vizeket – mind a téli csapadékot, mind a nyári zivatarokat. Elő kellene segíteni, hogy ezek a vizek beszivárogjanak a talajba, és ne a csatornák vezessék el őket. De ez valószínűleg már nem elég, tehát hozni kell vizeket, a természetes mélyedésekben víztartalékokat kellene létrehozni. Erről folyamatosan egyeztetünk a magyarországi kollégákkal, mivel egységes területről van szó, és úgy is kellene kezelni. Ezek nem műszaki kérdések, csak egy egyszerű politikai határozatra lenne szükség. Lehetőség lenne a Körösből, a Tiszából vagy akár a Dunából is relatíve egyszerű módon vízhez juttatni az észak-bácskai vidéket. Eddig mindenki csak természetvédelmi problémaként kezelte a vízhiányt, most már viszont a mezőgazdaság, a vadászat, a turizmus és számos ágazat érzi a súlyát. Minél többen fogják érezni a bőrükön, annál többen fognak beállni a csatába. Csak nehogy késő legyen.

* A határkerítés jelentősen kihat a vadállat-populációkra? Milyen mértékben korlátozza őket a szaporodásban, vándorlásban?

– A rovarvilág és a kisebb emlősök, hüllők közlekednek, de a nagy emlősök útját lezárta a kerítés. Mindkét oldalon maradtak kellő nagyságú populációk, nem valószínű, hogy genetikai degradáció fog bekövetkezni. A fokvédett fajok közül talán a délvidéki földikutya járt a legrosszabbul, de a mi oldalunkon nem közvetlenül a határsávban él. A magyarországi populáció viszont éppen a kerítés nyomvonalán volt.

* Hány természetvédelmi őr teljesít szolgálatot Szabadka környékén?

– A Palics–Ludas Közvállalat keretében négy őr dolgozik. Páros az őrszolgálat, tehát két csapat őrzi a több mint 12 000 hektáros védett területeket. A területbejárásokkal próbáljuk követni a természet diktálta tempót. A természeti értékek megőrzésén túl az őrszolgálat feladatkörébe tartozik a monitoringprogramok vezetése, projektumok irányítása, kapcsolattartás a helyi lakosokkal, részt veszünk az oktatóprogramokban is, tehát sok mindentől függ az időnk beosztása. Amikor egy őr végigkocsikázik egy többhektáros terület körül, az még nem egyenlő azzal, hogy be is járta. Szerintem nem is jutok el a védett területek minden pontjára egy év alatt.

* Mi a teendőd, ha orvvadászt vagy illetéktelken fakitermelőt érsz tetten?

– A mi fő feladatunk a természeti értékek megőrzése. Az egyik leggyakoribb eset a fokozottan védett növényfajok eltulajdonítása és az élőhely károsítása helyi gazdák részéről. Ilyen probléma például a gyepterületek átalakítása mezőgazdasági célokra. A felmerülő gondokat mindig igyekszünk emberbarátként kezelni, és nem rögtön feljelenteni, meg bíróságra vinni az ügyet. De a visszaesőkkel és azokkal szemben, akik tudatosan károsítják a természetet, kénytelenek vagyunk szigorúan fellépni.

* 1999-ben többedmagaddal megalapítottad a Riparia Természetbarátok Egyesületét. Miért volt szükség új szintre emelni az ornitológiát, a természetvédelmet és az edukációt?

– A civil szervezetek elsődleges feladata, hogy valami módon jót tegyenek a társadalomnak. A mi esetünkben is hasonló gondolkodású és tenni akaró fiatalok csoportja jött össze, hogy együtt könnyebben tudjunk valamit tenni a természetért. Azóta is ebben a szellemben működünk, és valósítjuk meg a programjainkat. Egyre több ember kapcsolódik be, mivel a társadalom mind nyitottabb a természetvédelem felé. Nekünk már az is sokat számít, ha valaki csak egy akciónkon vesz részt.

* Jó a szerbiai természetvédelmi törvény?

– Ezzel kapcsolatban úgy vélem, a legfontosabb a természeti állapotok végigkövetése kellene hogy legyen. A változások sokkal gyorsabbak, mint ahogy egy törvényt módosítani lehet. Például volt egy érdekes eset a héjával: a madarak nagy számban voltak jelen a fácánneveldék környékén, ezért módosítani kellett a vadászatukra vonatkozó törvénycikkelyt. De mire elfogadták az új javaslatot, héja már alig volt. Kell hogy legyen egy stabil alapja a törvénynek, de a változásokra mindig időben kellene reagálni. Kezd elfogadóbb lenni a társadalom a természetvédelem iránt, de mindenki sérelmezi, ha valamiben korlátozzák. Ezek a korlátozások nem az egyént akarják gátolni a természetben, hanem hosszú távon fenntartható állapotokat teremteni. Külföldön a természetvédelmi őrök messze jobban meg vannak becsülve, és a törvény betartása is sokkal magasabb szinten van.

* A szalakóták fokozott védelme, a mesterséges költőodúk kihelyezése is kíséri pályafutásod. Miért éppen a szalakóták?

– 2003-ban kezdte a Riparia a szalakóták védelmét, és országos szinten azóta is én koordinálom ennek a fajnak a védelmét. Az évek folyamán több intézmény és szervezet is bekapcsolódott. Amikor elkezdtünk foglalkozni a madarakkal, mindössze 15 pár élt az országban. Állományukat megtizedelte a rengeteg vegyszer, melyet a mezőgazdaságban használtak, és a költőhelyeik száma is korlátozott volt. A tavalyi év végén azonban már 600 pár élt az odúinkban.

* Számos projektumban részt vettél az évtizedek folyamán a pici ürgéktől a hatalmas szürke marhákig.

– Az élőhelykezelési projektumok is jól működnek. Nekem mindig szimpatikusak a természetes megoldásokon alapuló rekonstrukciók. Teljesen jó dolog a legeltetés. Vannak olyan élőhelyek, amelyeken ez az egyetlen kezelési mód. Bizonyos területeket nem lehet például sem gépekkel, sem kézzel kaszálni. Ott a szürke marhák és a bivalyok oldják meg a gondot. Régen is velük tartották karban az ilyen helyeket. Az ürgék egykoron elterjedt kedves kisemlősök voltak. Nagyot csökkent az állományuk, és ma már védelemre szorulnak. Az ürgementési projektumunk keretében Szabadka környéki védett területeken alakítottunk ki nekik új élőhelyeket, és oda menekítettük át őket a szántóföldekről. A palicsi madárszigetek védelmén is már sok-sok éve dolgozik a Riparia. Itt a folyamatos élőhely-karbantartás eredménye, hogy rekordszámra emeltük a szerecsensirályok állományát. Volt olyan év, hogy nálunk élt a legerősebb kolónia a Kárpát-medencében. A ragadozó madarak, a fekete gólyák védelme is folyamatos.

* Milyen tervek, ötletek vannak még a tarsolyodban?

– A szikes talajok védelmén már régóta dolgozunk, de nem tudunk túl nagy sikereket felmutatni. Ezek a specifikus vízi élőhelyek is a talajvízszint-csökkenés miatt tűnnek el, az ő megmentésükön is fáradozunk. Ez egy véget nem érő küzdelem lesz, és ki fogja tölteni a napjaimat. Ha sikerülne megérnem, hogy legyen változás, akkor annak nagyon tudnék örülni, de ha csak az alapokat tesszük le, és a következő generáció valósítja majd meg, már akkor is megérte.

* A családod hogyan viseli ezt az életstílust? Mert lényegében állandó készenlétben állsz.

– Ebbe szoktak bele, és ők is hasonlóan gondolkodnak. Nélkülük nem is működhetne ez az egész. A fiam némi túlzással csecsemő kora óta természetvédő. Amikor az ember megismeri a természet csodáit, nem hiszem, hogy bárkinek nehezére esne természetvédővé válni, és megérteni, miért van szükség erre.

* Van-e szabadidőd, amikor éppen nem csinálsz semmit, és, mondjuk, elmész a tengerre?

– Minden évben eljutok a tengerre (nevet), de mint természetvédő. Van egy montenegrói madarászcsapat, mely az én irányításom alatt nevelkedett. Többen közülük elhivatott természetvédők, madárgyűrűzők lettek. Minden évben gyűrűzőtábort szerveznek, és megyek hozzájuk madarászni. Amikor az ember a hivatásával foglalkozik, nincs is szüksége olyan jellegű pihenésre, mint annak, aki más típusú munkát végez, és néha ki akar szabadulni. Én nem akarok szabadulni, az agyam mindig a természetvédelmen jár.

* Gyakran tartasz előadásokat a madarakról, a természet szépségeiről iskolákban, táborokban. Fogékonyak a mai gyerekek a természetvédelemre, vagy néhány napig úgy érzik, hogy majd megváltják a világot, aztán pedig lankad a lelkesedésük?

– Úgy gondolom, fogékonyak. Ami számomra sajnálatos, hogy nekem nincs annyi időm foglalkozni velük, mint amennyit igényelnének. Kinevelkedett már több generáció, mely természet- és madárvédelemmel foglalkozik. Ma már azok hozzák gyerekeiket a táborokba, akik valamikor szintén táborlakóim voltak. Mindig van utánpótlás. Persze nem lesz mindenkiből profi, de ha a ludasi, nyári ökológiai táborokban évente megfordul 300–350 érdeklődő, és ebből 1% megmarad profinak, az 3-4 ember évente. És a többiekből sem veszik el az alaptudás, melyet itt sajátítanak el, ők is más szemmel fogják nézni a természetet.

* És a lakosság, a társadalom?

– Meg kell érteniük, hogy a természetvédelem az emberiség érdekét szolgálja – ha rövid távon nem is, de hosszú távon biztosan. Ezt elmagyarázni nagy feladat. Gyakran sikerül meggyőznünk olyanokat is, akik az elején nem értenek velünk egyet, de miután szépen elmagyarázzuk nekik a természetvédelem szükségességét, elfogadják az álláspontunkat. Azt is fontos kimondani, hogy természetvédelmi őr ne lehessen akárki. Olyan ember legyen, aki érti a körülöttünk végbemenő folyamatokat, és pozitív példát mutat az embereknek.

* Mivel és hol kezdje egy gyermek vagy fiatal, ha természetvédelmi őr vagy csak egyszerű környezetvédő szeretne lenni?

– Ezen az úton bárki egyedül elindulhat, nem feltétlenül kell a táborokkal kezdeni. Az első, hogy szeresse a természetet. Mert aki szereti, az rengeteg időt tölt a szabadban, akár különösebb cél nélkül is. Csak figyeli a természet működését. Tisztában lesz azzal, hogy mi és hogyan működik, mit és hogyan lehet megvédeni. Továbbá nagyon elhivatott kell hogy legyen, bírnia kell a gyűrődést és a terepi munkát. Erre nagyon jó alapot tud adni a természetvédelmi oktatótáborunk, ahol hasonló gondolkodású emberek közt ismerkedhet meg a természettel, amit aztán egészen magas szintre is emelhet.

* Mely szabályokat kell betartani, amikor a szabadba megyünk vendégségbe?

– El kell fogadni, hogy mi vendégek vagyunk, és vendégségbe megyünk. Tiszteletben kell tartani az ottani működési rendszer normáit. Számomra a szemetelés az első, ami felfoghatatlan. Ha nem nehéz kivinni valami becsomagoltat az erdőbe, miért nehéz csak a csomagolást visszahozni a városba? A másik fő gond az állatok nyugalmának megzavarása. A természetbe nem üvölteni járunk ki, hanem feltöltődni.

* Léteznek kijelölt sétaútvonalak. De vannak-e szervezett séták?

– Persze. Vannak csoportok, melyek rendszeresen sétálnak, sőt, karban is tartják az ösvényeket. Ezeket az útvonalakat természetvédelmi szakemberek bevonásával jelölték ki. Elkerülik a fokozottan védett területeket, viszont meg is mutatják környékünk természeti értékeit. Jó, ha az emberek egy séta keretében kikapcsolódnak a természetben.

* Egyre több a motokrosszos és kvados az erdőben, a réteken, a homokbányán. Ez a megfelelő hely az energiájuk levezetésére? Hol lenne optimális egy krosszpálya létrehozása?

– Egyértelműen nem a természetvédelmi területeken. A törvény világosan kimondja, mit hol szabad. Vannak kijelölt pályák a környékünkön, ahol hódolhatnak szenvedélyüknek. Az a gond, hogy ők is szeretnének változatos környezetben motorozni. Úgy gondolom, mindenki számára van elegendő hely. Védett területek az ország mindössze 6%-át foglalják el, ezért nem kell azokon élőhelyrongálást végezni.

A természetet megbolygatni nagyon veszélyes, mert még mindig nagyon keveset tudunk a működéséről. Egészen apró beavatkozásoknak is beláthatatlan következményeik lehetnek, mert nem vagyunk tisztában azzal, hogyan lehetne egy egészséges ökoszisztémát nem természetes módon működtetni – figyelmeztet a természetvédelmi őr.