A temeriniek már az 1920-as évek elején megismerkedtek az ökölvívással. Egyesület ugyan még nem létezett, de a népszerűsítéssel megpróbálkozott Lukács Ágoston, aki Belgrád-bajnokságot nyert, majd később profiként is jelentős sikereket ért el. Az újabb mozgolódásra a harmincas évekig kellett várni, amikor a Kaszinó mozi és vendéglő termeiben tartottak edzéseket. Az érdeklődők ekkor már igazi bokszkesztyűt is az öklükre húzhattak, mégpedig Bujdosó Illésnek köszönhetően, aki Budapesten szerzett egy párt belőle. A második világháború idején, 1941 és 1944 között a leventenapokon tartottak bemutatókat a futballpályán. A klubalapításra azonban további öt évet kellett várni. A második világégést követően Újvidéken megalakult az Egység sportegyesület, melynek ökölvívó-szakosztályában sok temerini fiatal ismerkedett meg a sportággal. Mindennek következményeként 1949-ben Bocskovity György, Lukács Vince és Petro Károly kezdeményezésére, Bratstvo néven megalakult az első temerini ökölvívó-egyesület. Az első hivatalos bemutatót az újvidéki Galeb evezősklub tagjai ellen vívták, s 18:2-re győztek. A sikeres bemutatkozás után rohamosan megugrott az érdeklődés az ökölvívás iránt, az edzésekre 100—150-en is eljártak. A csapat benevezett a Vajdasági ligába, majd 1953-ban elérte első jelentősebb sikerét: a Zvezda elleni győzelemmel jogot szerzett a Szerb ligában való indulásra. A csapatot Majoros Sándor, Mészáros Ágoston, Petro Imre, Surján István, Majoros György, Giric László, Branko Dragišić, Oláh József, Karácsondi Pál és Gombár János alkották. Anyagiak miatt azonban nem vállalták a magasabb rangfokozatban való szereplést. Ezért többen is más klubba igazoltak: Petro Imre és Lukács Mihály Eszékre, Mészáros Ágoston és Majoros Sándor a péterváradi Pobedába, Nikola Drobac pedig a Rijekába szerződött. Rövid szünet után a klub TSK és TAK néven szerepelt, majd a lelkes sportmunkások 1956-ban újraszervezték az egyesületet Partizan néven. Ismét beneveztek a Vajdasági ligába, s 1958-ban megnyerték. A prištinai Radničkival játszottak a II. szerb ligába kerülésért, s kettős győzelemmel (12:8 és 14:6) vették az akadályt. A Gombár János, Karácsondi Pál, Oláh József, Branko Dragišić, Rade Stupar, Majoros Sándor, Mészáros Ágoston alkotta csapatot, melyhez még csatlakozott az Eszékről visszatért Lukács Mihály és Petro Imre, az újvidéki Egységből érkezett Ivan Višanović és Kasza András, valamint a Versecről szerződtetett Tipura Ferenc és Kökény Antun a temerini bokszolók aranycsapatának nevezték. Carlo Culiatti olasz edző utódja Lépes Mátyás lett, akinek kezei alól újabb tehetségek kerültek ki. Sorjáztak a sikerek: Branko Dragišić 1958-ban kiérdemelte a legjobb vajdasági sportoló elismerést, Lukács László két aranyat szerzett az országos ifjúsági bajnokságon, 1961-ben Ivan Višanović elnyerte a Magyar Szó versenyének a serlegét, egy évvel később pedig Németh Simon László kezébe került ez a rangos egyéni elismerés. A Partizan bejutott a Vajdasági Kupa döntőjébe, s megnyerte a nagybecskereki Banattal szembeni első meccset, a másodikat elveszítette, a harmadik, semleges pályán, Rumán tartott párharc pedig az utolsó, a nehézsúlyú összecsapásban dőlt el a bánátiak javára. Ez a vereség mintha rányomta volna bélyegét az egyesület további sorsára, hanyatlani kezdett a munka, a legjobb versenyzők pénzhiány miatt más csapatokhoz szerződtek. Rövid szünet után, 1963-ban lelkes sportmunkások újraélesztették a klubot, az edzőterem ismét benépesedett. Ebben az időszakban a temerini csapat több rangos versenyt rendezett.

— 1963 decemberében Budapest ifjúsági válogatottja vendégszerepelt Temerinben, egy évvel később, a 15 éves jubileumi tornára összesereglettek az ország legjobb ökölvívói. 1966-ban megszerveztük az egyéni ifjúsági országos bajnokságot, melyre több mint kétszáz versenyző és vezető érkezett. A temerini öklözők taroltak a versenyen: a kilenc induló közül heten a beverekedték magukat a döntőbe, négyen aranyérmet (Tóth Mihály, Morvai István, Szöllősi József, Mirko Zonić), hárman pedig ezüstöt (Ilija Božičić, Lukács István, Kaszás Imre) szereztek — mondta Majoros Pál, a könyv egyik szerzője.
Anyagiak híján többen újra elhagyták a Partizant, ráadásul egy tragédia is mély nyomot hagyott a temerini ökölvívás történetében. Kocsmai verekedésben életét vesztette a pancsovai Dinamóhoz átigazolt nagy tehetség, Szöllősi József, aki a Pula elleni ifjúsági mérkőzésen legyőzte Mate Parlovot, minden idők legeredményesebb jugoszláv bokszolóját, a későbbi országos, Európa-, világ– és olimpiai bajnokot. Miközben a temerini ökölvívók más egyesületekben halmozták a sikereket, addig a klubban ismét hanyatlani kezdett a munka. Néhány figyelemreméltó eredményt elértek az 1970-es években is, de korántsem olyat, mint az elődök. Az utolsó jelentősebb ökölvívó-eseményt 1984-ben rendezték meg Temerinben, amikor tornát szerveztek az egyesület fennállásának 35. jubileuma alkalmából. Nem sokkal később végleg leállt az élet a klubban, megszűnt a Partizan, és ezzel együtt a temerini ökölvívás is.
— Egy-egy nagyobb eredmény elérése után jöttek a hullámvölgyek, a minőségi versenyzőket a klub anyagiak híján nem tudta megtartani, s mindig új emberekkel, alulról kellett építkezni. A 60-as években én tartottam az ökölvívó-iskolát, melyre több mint ötven temerini fiatal járt rendszeresen. 1984-ben azonban már nem volt mentség, megfelelő helységgel sem rendelkeztünk, erővel a ligában való részvétel került előtérbe, holott arra nem voltak meg a feltételek, inkább az egyéni versenyeket kellett volna favorizálni — mondta Majoros, aki több évig sikeresen bokszolt, mindössze egyszer kapott ki, de a katonaidő leszolgálását követően a vendéglátóiparban kapott munkát, így a kesztyűket szögre akasztotta.
— Néhány temerini fiatal bokszol, de mivel Temerinben nincs klub, így az újvidéki Vojvodinához szegődtek. Biztos vagyok benne, hogy Temerinben is lenne érdeklődés az ökölvívás iránt, pénzt kellene szerezni, és újra kellene alapítani a klubot. Lehet, hogy kezdetben kevesebben jelentkeznének, de az eredmények érkezésével biztos vagyok benne, hogy még többen érdeklődnének e sportág iránt — mondta Törőcsik Nagy Tamás, a könyv másik szerzője.
A temerini ökölvívók 14 országos bajnoki címet nyertek az ifjúsági és felnőtt mezőnyben, valamint kb. 20 szerbiai és 35 vajdasági bajnok került ki soraikból. A 35 év alatt körülbelül 2500-an fordultak meg az egyesületben. Felnőtt országos bajnoki címet négy alkalommal nyert temerini ökölvívó, igaz, egyikük sem a Partizan színeiben: Oláh József (1964, pehelysúly), Lukács László (1965 és 1966 váltósúly) a belgrádi Partizan tagjaiként, és Tóth Mihály (1972, légsúly), a nagybecskereki Banat színeiben. Az első temerini ökölvívó-egyesület alapító elnöke Bocskovity György volt, a későbbiekben az elnöki tisztet még Bujdosó József, Samu Ferenc, Berki Sándor, Tóth Gusztáv, Borislav Crnčević, Halápi Nándor, Zavarkó Lajos, Majoros Pál, Nagy József, Koperecz Imre, Móricz Szilveszter, Bózsó Zoltán, Stevan Karanović, Slobodan Bjekić, Illés József, Tényi Imre és Dragan Šević töltötték be.
A napvilágot látott könyv nagyon gyorsan elkészült, az első megbeszéléstől a kiadvány megjelenéséig mindössze 5 hónap telt el.
— Néhány embernek megvoltak a temerini újság korábbi számai, azokat átlapoztuk, az érdekes dolgokat fénymásoltuk, felkerestük az egykori ökölvívókat, s pár hónap alatt a rendelkezésünkre álló anyagot könyvbe gyömöszöltük — tájékoztat Tamás.
— A könyvvel emléket szerettünk volna állítani az egykori temerini ökölvívóklubnak és versenyzőinek. Nem hiszem, hogy megjelent ilyen kiadvány Vajdaságban és Szerbiában, ami kimondottan ökölvívással foglalkozik, magyar nyelven biztos nem látott napvilágot. Nincs kizárva, hogy szerb nyelvre is lefordíttatjuk, s akkor esetleg még egy kicsit bővítenénk is — tudom meg Páltól.
Beszélgetésünk alatt szóba került a szerbiai ökölvívás jelenlegi helyzete is, ami cseppet sem rózsás, hiszen felnőtt ligaküzdelmek nem zajlanak, egyedüli színfoltként a szabadkai Spartacus említhető, amely a közép-európai ökölvívóligában szerepel.
— Nem nagyon foglalkoztat a hazai ökölvívás. Szerbiában nagyon kevés klub működik, aminek egyik oka minden bizonnyal a pénztelenség. Az ökölvívást csakis profi alapon lehet művelni. Ha az ember talál egy tehetséges gyereket, akkor az már fél eredmény, s megfelelő munkával 1-2 év alatt akár országos bajnokot is lehet faragni belőle — mondta Pál.
— A szerbiai ökölvívásban előrehaladásként könyvelem el, hogy a londoni olimpiára Aleksandar Drenovak személyében egy versenyzőt ki tudott küldeni az ország, s egy győzelmet is aratott. Tizenkét év után ő az első szerbiai ökölvívó, aki ott lehetett az ötkarikáson. Profi szinten kisebb sikereket jegyezhet az ország, de azt el kell ismerni, hogy a boksz nem tartozik a népszerű sportágak közé. Ettől függetlenül az emberek fantáziáját rendre megmozgatja, és rengeteg olyan kiváló bokszoló volt a világon, akikre az emberek mindig szívesen emlékeznek — szögezi le Tamás.
Több mint egy tucat országos bajnoki cím, 20 szerbiai és 35 vajdasági bajnok...A kék-vörösek számtalan alkalommal öregbítették Temerin hírnevét. Azon pedig csak tűnődni lehet, hogy mennyivel lett volna eredményesebb az egyesület, ha a legjobbak nem hagyják el folyamatosan a csapatot. Talán egyszer változik a körülöttünk lévő világ, és megteremtődnek a feltételek az ökölvívóklub újjáélesztéséhez. Igény mindenesetre lenne rá.