home 2023. február 09., Abigél napja
A téli liga legjobbjai
Tóth Tibor
2014.07.02.
LXIX. évf. 27. szám
A téli liga legjobbjai

A Magyarkanizsa Úszóklub két és fél éves fennállása alatt számtalan sikert ért el. Tavaly a nyári liga első helyéért járó serleget érdemelte ki, az idén pedig az öt (Zomborban, Óbecsén, Veliki Crljeniben, valamint Szabadkán kétszer megtartott) versenyből álló téli távúszóligát nyerte meg csapatban, de az úszók egyéniben is számos érmet szereztek.

Major Márta, a Magyarkanizsa Úszóklub elnöke helyszínekre lebontva ismertette a csapat eredményeit.

— A Szabadkán megtartott első fordulóban klubunkat tizenkét úszó képviselte, a mérleg pedig három ezüst- és két bronzérem. A dobogó második fokára Losoncz Anna, Fejős Anna és Sreten Nikolin állhatott, a harmadik helyet pedig Szabó Ádám és Balázs Bettina szerezte meg. Csapatban 470 pontot gyűjtve elsők lettünk a zombori Polet és az óbecsei Swim Star előtt. A zombori második fordulóra tizenegyen utaztunk el, s ott már Juhász Árpád révén aranyérmet is nyertünk. Domonkos Gábor, Losoncz Anna és Fejős Anna második, Sreten Nikolin, Balázs Bettina és Tandi Adél pedig harmadik lett. Csapatban ezúttal a Polet mögött a második helyen végeztünk. A harmadik versenyen, a 350 km-re lévő Veliki Crljeni nevű településen heten képviseltük a magyarkanizsai színeket. Juhász ott is a dobogó legfelső fokára állhatott, Fejős Anna és Habonyi Marcell második, Tandi Adél pedig harmadik helyezést ért el. A csapatversenyt megnyertük a Polet és az újvidéki Vojvodina előtt. Óbecsén Juhász Árpádon kívül Losoncz Anna is első helyet szerzett, Enis Beharović, Szabó Ádám, Gojkov Sára, Fejős Anna és Balázs Bettina másodikként, Balogh Attila, Habonyi Marcell és Tandi Adél pedig harmadikként ért célba. Az előző versenyhez hasonlóan csapatban ezúttal is a legjobbnak bizonyultunk. Szabadkán került sor a záróversenyre, amelyen Juhász Árpád első, Losoncz Anna, Beharović Ervin és Szabó Ádám második, Habonyi Marcell, Fejős Anna, Tandi Adél és Balázs Bettina pedig harmadik lett. Csapatban ezúttal is az első hely lett a miénk — részletezte az eredményeket Major Márta klubelnök.

Az összesített végeredményét úgy kapták meg, hogy a helyszínenkénti helyezésekért járó pontokat összeadták, így saját korcsoportjában az ország legjobbjának Juhász Árpád (1960-ban születettek), Beharović Ervin (1999) és Losoncz Anna (1994) bizonyult, ezüstérmes Beharović Enis (1996), Habonyi Marcell (2002), Almási Bence (2001), Sreten Nikolin (1949), Fejős Anna (2002), Tandi Adél (1999) és Balázs Bettina (1996) lett, a harmadik helyen pedig Gojkov Sára (1999), Balogh Attila (1993) és Szabó Ádám (2002) végzett. Domonkos Gábor (1999) és Kobrehel Dorka (2000) épphogy lemaradtak a dobogóról, és a negyedik helyen fejezték a téli ligát. A magyarkanizsai úszók az öt versenyről 34 éremmel tértek haza (5 arany, 16 ezüst, 13 bronz), és 2170 ponttal megnyerték az összesített pontversenyt, az 1946 pontot gyűjtő zombori Polet és az 1084 pontos Óbecse előtt. A férfiak abszolút kategóriájában Beharović Enis a második, Balogh Attila a harmadik helyet érte el, a nők abszolút kategóriájában pedig Tandi Adél bronzérmet szerzett.

— Köszönet Kormos Rudolf edzőnek a versenyre való felkészítésért, úszóinknak, hogy komolyan álltak hozzá mind az edzésekhez, mind a versenyekhez, és maximálisan teljesítettek, a szülőknek pedig az anyagi támogatásért, mert nélkülük a gyerekek nem juthattak volna el a versenyekre — mondta az elnöknő.

A magyarkanizsai az ország legjobb távúszócsapata, ám eddig még egyszer sem rendezett saját versenyt. Az idén, július 6-án a szerbiai nyílt bajnokság egyik állomásaként megtartják az I. velebiti úszómaratont, melyre a velebiti víztározóban kerül sor.

— A víztározó már húsz éve létezik, sok mindenre használták már, de sportrendezvény lebonyolítására még nem. A mesterséges tó kiváló otthona lehet a vízi sportok kedvelőinek. A tulajdonjog a Vajdaság Vizei közvállalatot illeti meg, de a víztározót bérbe adta. Az úgynevezett bemutató versenyeken 8—15 évesek vehetnek részt, a táv pedig 100 métertől 800 méterig terjed. A 3000 méter hosszúságú úszómaratont kilenc korcsoportban rendezzük, a legfiatalabb kategóriában a 12 éven aluliak, a legidősebben pedig a 60 év felettiek indulhatnak. A bemutató versenyek 10 órakor kezdődnek, az úszómaraton pedig 11-kor rajtol. Korcsoportonként az első három helyezett érmet vehet át, az abszolút rangsor szerinti női és férfi győztest pedig serleggel jutalmazzuk. A verseny főként a szülők hozzájárulásával, a tagok önkéntes munkájával, valamint a szponzorok, támogatók segítségével jött létre — mondta Balla Lajos, az úszóklub sajtószóvivője.

Kormos Rudolf, a csapat edzője kiemelte, hogy nagy elvárásokkal vágtak neki az idénynek, be akarták bizonyítani, hogy a tavalyi, országos csapatbajnoki első hely is megérdemelten került hozzájuk, nagyon akarták a címvédést, és minél tovább bajnokok szeretnének maradni.

— A mezőny az idén sokkal erősebb volt, és a benevezett klubok száma is nagyobb volt a tavalyinál. Nagyon örülök az elért eredménynek, hiszen Belg-rádhoz, Újvidékhez, Szabadkához képest kis község vagyunk. A feltételekről ne is beszéljünk, hiszen mi 35 Celsius-fokos vízben edzünk, a versenyt pedig 25 fokos medencében rendezik. A szervezetnek alkalmazkodnia kell az alacsonyabb vízhőmérséklethez, ami nem egyszerű — összegzett az edző.

Beharović Enis a férfiak abszolút kategóriájában a dobogó második fokára állhatott.

— Meg vagyok elégedve a téli táv-úszóligában nyújtott teljesítményemmel, mivel az idén jobb időt úsztam, mint tavaly. Az összes versenyen rajthoz álltam, az én kategóriám volt a legerősebb, és ebből kerültek ki az abszolút nyertesek is. A legnehezebb az ötödik állomás, a szabadkai megmérettetés volt, mivel a víz egy kicsit hideg volt, és kint sem volt túl meleg. Megkezdődött a nyári liga, a zombori verseny már mögöttünk van, a hétvégén pedig Nagybecskerekre és Pannóniába utazunk. Ebben a ligában is az első hely a fő cél, és úgy gondolom, itt még jobbak az esélyeink arra, hogy megnyerjük a bajnokságot — mondta Enis.

A velebiti versenyig még néhány megmérettetés vár a magyarkanizsai úszókra, július 6-án pedig saját pályájukon is megmutathatják tudásukat.

 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg A Pálya Széléről rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..