Riska tehén mit tettél velünk? Eddig sem sok tejet ittam, ezután meg még kevesebbet fogok. Tulajdonképpen azt sem tudom, kinek higgyek: a tévében tejet ivó miniszternek vagy a holland laboratóriumnak. Zavarunkban a tejet adó teheneket hibáztatjuk, és rácsapunk a Riska tehén farára, ahelyett, hogy a homlokunkra csapnánk: hiszen az illetékesek már tavaly ősszel tudtak a romlott és mérgező kukoricáról, mégsem vonták ki a forgalomból, hanem hagyták hogy eladják a hazai és a külföldi piacon.
Riska tehén mit tettél velünk? Eddig sem sok tejet ittam, ezután meg még kevesebbet fogok. Tulajdonképpen azt sem tudom, kinek higgyek: a tévében tejet ivó miniszternek vagy a holland laboratóriumnak. Zavarunkban a tejet adó teheneket hibáztatjuk, és rácsapunk a Riska tehén farára, ahelyett, hogy a homlokunkra csapnánk: hiszen az illetékesek már tavaly ősszel tudtak a romlott és mérgező kukoricáról, mégsem vonták ki a forgalomból, hanem hagyták hogy eladják a hazai és a külföldi piacon. Most már nemcsak a Riskának nem hiszünk, hanem az illetékes minisztereknek, a laboratóriumoknak meg a politikusoknak sem. Az egyik hatalmi miniszter a maga és hatalmi pártja nevében bátran kijelentette, hogy az ellenzék a tejbotrányt aljas politikai fegyverként használja, és ezzel akarja lejáratni a kormányt, esetleg megdönteni. Ez aztán valóban újdonság lenne a politikában, hiszen eddig csak arról hallottunk, hogy a kormányokat általában véres tüntetésekkel szokták megdönteni, de hogy a tej is elegendő egy kormány menesztéséhez — arról most hallunk először. Még ha a tej mérgezett is, akkor sem könnyű vele megdönteni egy kormányt.
Azt is észre kellene venni, hogy az esettel kapcsolatban még egy felelős személyt, intézményt, esetleg minisztériumot sem neveztek meg, vagy ne adj’ isten állítottak elő. Pedig az ország, a nép egészségéről és biztonságáról van szó. Szerintem első lépésként az államnak kellene saját magát letartóztatnia, hiszen mind nyilvánvalóbb, hogy most is a politika és az állami bürokrácia összefogásáról van szó. Hogyan higgyünk nekik, amikor kiderül, hogy tudatosan hagyták a nép mérgezését? Az egyik határozott és konkrét intézkedés az volt, amikor a tévékamerák jelenlétében a boltban leszedték a tejet a polcokról, és raktárba vitték. (Lehet, hogy már másnap visszarakták.) A legszenzációsabb intézkedésre kétségkívül Sabácon került sor: ott az egyik boltban fél áron árusították a mérgező tejet! Ez valóban jelentős lépés a gazdasági válságból való kilábalás felé. Ebben az esetben a káposzta is elfogy és a kecske is megbetegszik. Ez viszont már az Egészségügyi Minisztériumra tartozik.
A zajló események alapján meg lehetne állapítani, hogy itt nálunk nemcsak a tej mérgezett és romlott, hanem a politika és a politikusok is. Végeredményben, akinek mindez nem tetszik, csalódott a demokráciában, a rendszerben és az államvezetésben — az vessen véget életének: igyon mérgező tejet!