Az egyetemi évek alatt a Katona József Színházban volt gyakornok, de több magyarországi teátrumban is dolgozott már. Azt mondja, a színészi szakma telített az anyaországban, és a tehetség mellé szerencsére is szükség van. Ő szerencsésnek tartja magát, hiszen nagyon fiatalon beválogatták az Aranyélet című sorozatba, majd játszott a Korhatáros szerelemben, legutóbb pedig a Hunyadi című sikersorozatban alakította az egyik Brankovics fivért a szabadkai színész, de a Semmelweis című nagyszabású filmben is szerepet kapott. Ezt az alkotást a vajdasági mozikedvelők is megtekinthették. Tamás most is forgat. A partnere Törőcsik Franciska, aki Brankovics Mara karakterét formálta meg a Hunyadiban.

Fotó: Apró József 

* Amit otthon láttál a szüleidtől, mennyiben határozta meg a pályaválasztásod?

— Nagyon sokat megmutattak nekem gyerekkoromban. Alapvetően focista szerettem volna lenni, de az történt, hogy mentem az edzésre, és közben rájöttem, nekem nem arra kell menni, nem az az utam. Picit leültem a fűbe, gondolkodtam, elindultam visszafelé, egyre lendületesebben tekertem a biciklit haza. Akkor jött egy belső sugallat, és onnantól már teljesen egyértelmű volt, hogy ezt szeretném csinálni. Bár a legelső élményem hétéves koromban nem volt kellemes: Szavalóversenyen voltam, ahol azt éreztem, mindenki engem néz, mosolyog, és azt szeretné, ha nagyon jól elmondanám ezt a verset. Zavarban voltam, egyre jobban hadartam, az volt bennem, hogy minél előbb menjek le a színpadról, mert nekem ez nagyon rossz. Elsírtam magam, odabújtam anyám szoknyájához, és megfogadtam, hogy soha többé nem állok színpadra vagy emberek elé. De mégis ezzel foglalkozom.

* Hogyan sikerült ezt az érzést leküzdeni?

— Nem tudom, ezt le lehet-e vetkőzni, vagy kell-e. Az izgulást, éberséget, drukkot, fokozott idegrendszeri állapotot inspirálóan kell kezelni. Használni kell, amennyire csak lehet. Olyan nincs, hogy valaki nem izgul. Aki azt mondja a színpadra lépés előtt, hogy nem izgul, az hazudik. Ha az ember nem izgatott, az azt jelenti, nem fontos neki.

* A gimnázium után Magyarországra költöztél. Mindig ez volt a terv, hogy a felsőfokú tanulmányaid az anyaországban szeretnéd végezni?

— Úgy volt, hogy megpróbálom a színművészeti egyetemre a felvételit, és ha nem vesznek fel, akkor megnézem, milyen opciók vannak, de hála istennek sikerült. Nagyon boldog voltam, mert Zsámbéki Gábor és Fullajtár Andrea osztályába járhattam. Most jövök rá, nekem milyen jó dolgom volt ott. Zsámbéki Gábor a mesterem volt. Arra is gondoltam, hogy valószínűleg ezt a szakmát, ezt a hivatást nem lehet tanítani. Nyilván lehet fejleszteni a készségeket, a beszédet, a mozgást, a táncot, az éneklést, és valamiféle ízlést, gondolkodást lehet tanítani. Hálás vagyok annak az egész közegnek, mert nagyon sokféle tanárral, rendezővel dolgozhattunk.

* Az egyetemi évek alatt a Katona József Színházban voltál gyakornok, de több színházban dolgoztál.

— Az első bemutatóm, amely nem az egyetemen volt, az a Katona József Színházhoz kapcsolódik, Zsámbéki Gábor rendezte. Ötünket hívott el az osztályból Shakespeare Minden jó, ha a vége jó című előadásába. Kovács Lehellel, a főszereplővel álltunk a takarásban, ő is vajdasági származású. Arra emlékszem, hogy jöttek, jöttek és még mindig jöttek be a nézők, és egyszer csak rájöttem, hogy atya világ, itt rengeteg ember van, és nagyon elkezdtem izgulni. Meghatározó élmény volt számomra abban a közegben, a Katonában fellépni, ahol még két előadásban játszottam, majd Székesfehérvárra szerződtem. Egyébként teljesen más a színház, a film és a sorozat. Én mindig azt szeretem jobban, amit éppen csinálok. Azt érzem, mindegyik műfajban otthonosan tudok mozogni.

* Több sorozatban is láthattak már a nézők, az Aranyélet volt az első.

— Mátyási Áron tanított minket az egyetemen, ő volt az egyik rendezője a sorozatnak. Elhívott néhányunkat az osztályból castingra, és megkaptam a fiatal Endre bá szerepét. Az egy nagyon nagy élmény volt nekem, rendkívül profi stábbal dolgozhattam egy hatalmas produkcióban, nagyon nagy költségvetéssel.

* Utána a Korhatáros szerelem jött.

— Elmentem egy castingra, utána újra behívtak, majd újra, végül megkaptam a szerepet. Dóra Bélával castingoltunk, aki nekem nagyon jó barátom, a sorozatban is barátokat alakítunk. Nagyon sokat tanultam abból a sorozatból, jó rutint szereztem.

* 2023-ban mutatták be a mozikban a Semmelweis című filmet.

— Koltai Lajos hívott a válogatásra, és arra emlékszem, hogy nem úgy zajlott, mint általában. Leültem Koltai Lajossal szemben, és elkezdtünk beszélgetni. Mindenféléről kérdezgetett, nagyon vizslatta az arcom, nézett, figyelt. Majd elém tolta a karakter leghosszabb jelenetét. Azt mondta, olvassuk össze. Kérdezte, az első mondatot tudom-e fejből, mondom, persze. Haladtunk, és a végén azt kérdezte, el tudnám-e esetleg mondani fejből. Sikerült. Ezt azért mesélem el, mert nem volt az embernek olyan érzése, hogy teljesíteni kell, én ugyanis hajlamos vagyok begörcsölni. Volt egy nagyon laza, közvetlen hangulat, apró instrukciókat adott. Valamennyi idő után kaptam egy hívást, hogy én játszom azt a szerepet. Nagyon örültem, hatalmas élmény volt a forgatás.

* Hogyan zajlik egy ilyen nagyszabású film forgatása?

— Volt egy próbánk, elolvastuk az egész forgatókönyvet, ismertettek velünk egy csomó dolgot a díszletről, a jelmezekről, elmondták orvostörténeti szempontból, hogy az 1800-as években milyen technikai eszközöket használtak, hogyan nézett ki akkoriban az orvoslás. A forgatáson minden jelenet előtt nagyon sok időnk maradt, hogy tudjunk próbálni. A napi feladat egy, kettő, maximum három jelenet volt. Előfordult, hogy egy jelenetet felvettünk többször, de én nem voltam elégedett magammal, és kérdeztem, van-e arra lehetőség, hogy újra felvegyük. Persze volt, és ismét megcsináltuk. Egyik jelenet után sem éreztem azt, hogy lenne bennem hiányérzet. Az a jó, ha az embernek van belső iránytűje, ha érzi, hogy beletett mindent. Csodálatos kollégákkal dolgoztam együtt.

* A tavasszal mindenki a Hunyadi című sorozatot nézte, szinte minden beszélgetésben az volt a téma, kíváncsian figyeltük a vajdasági művészeket. Erről mit mondanál el?

— Eredetileg egy másik szerepre castingoltam, de végül Brankovics Sztefán szerepét kaptam meg. Mészáros Martinnal játsszuk a fivéreket, illetve Törőcsik Franciska is a testvérünk, valamint Rade Šerbedžija alakítja az édesapánkat. Amikor megtudtam, hogy vele fogok forgatni, előző éjjel nem bírtam aludni. Hatalmas élmény volt, hogy találkozhattam és dolgozhattam vele. Igazából nagyon izgultam, hogyan lesz a megvakítás. Le kellett venni a negatívot az arcunkról, szilikonnal kenték be, hogy megcsinálják a sebeket. Van egy kis klausztrofóbiám, és ez nem volt túl jó élmény. Nagy feladat volt törökül azt a néhány mondatot megtanulni, de volt olyan ember, aki segített nekünk a kiejtésben, a szerbtudásomat viszont tudtam kamatoztatni. Amikor megvakítanak minket, a kaszkadőrök kihurcolnak a sátorból. Öt erős, jó kiállású kaszkadőr odavágott a padhoz, mondta a koordinátor, hogy küzdjek, próbáljak tényleg kiszabadulni. Majd nagyon odavertek a padhoz, és megkérdezte a koordinátor, kérek-e gerincvédőt, mert úgy látja, kell. Kértem, igen. Egyik különlegessége egyébként a sorozatnak, hogy magyarul, szerbül, törökül, olaszul is megszólalnak a szereplők a rendezői változatban. Olyan visszajelzéseket kaptam, hogy végre van egy igényes és izgalmas sorozat.

Tamás most ismét Törőcsik Franciskával forgat, a Magyar menyegző 2026 elején kerül a mozikba. Ez olyan film lesz, amelynek a kedvéért a néptáncot is el kellett sajátítania a színésznek.

A készülő produkcióról, a színházi szerepeiről is kérdeztük Kovács Tamást a Hét Nap Plusz podcast adásában: