A kormányzati együttműködés fontosságáról, a helyi önkormányzatok fejlesztéséről és a közműprojektek megvalósításáról tárgyalt Újvidéken Juhász Bálint, a Tartományi Képviselőház elnöke és dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke.
Értékelték Szabadka és a tartományi kormány közti partnerségi együttműködést, melynek eredményeként számos sikeres projektet valósítottak és valósítanak meg a közműfejlesztés, a gazdaság, az egészségügy és az oktatás területén is.
A VMSZ elnöke erről a következőket írta a közösségi médiában megjelentetett bejegyzésében: Pásztor István volt Vajdaság AT Képviselőházának leghosszabb ideig tisztségben levő elnöke. Nem egyszerű őt követni ezen az egyébként is nagy felelősséggel járó funkción, mert mint mindenben, itt is magasra tette a lécet. Büszke vagyok arra, hogy Juhász Bálint, a VMSZ Intéző Bizottságának elnöke személyében méltó utódja van!
Dr. Pásztor Bálint Maja Gojkovićtyal, a tartományi kormány elnökével is is tárgyalt ma. A témák között szerepeltek a magyar közösség szempontjából fontos vajdasági fejlesztési projektek és a közös munka megvalósításának részletei. Gojković kiemelte, a vajdasági kormány elsődleges célja a regionális egyenlőtlenségek csökkentése, és támogatni fogják azokat az új kezdeményezéseket, amelyek elősegítik a tartomány gazdasági fejlődését.
Az egyeztetésen szó esett a Magyar Nemzeti Tanács munkájának támogatásáról és a magyar közösséget érintő fontos programokról, amelyek az identitás megőrzésére, a hagyományok ápolására, az oktatás és a kultúra anyanyelven történő fejlesztésére irányulnak.
Forrás: Közlemény, Pannon RTV, Facebook
Fotók forrása: Tartományi Képviselőház