,,Magyar nyelven szólok Önökhöz, mert meggyőződésem, hogy egy vajdasági politikusnak mindkét nyelvet beszélnie kell. Mi a tartományi kormányban alapvető feladatunknak tartjuk a gazdaság és a mezőgazdaság fejlesztését, valamint az infrastruktúrába való beruházásokat. Azt szeretnénk elérni, hogy az, a...
Magyarkanizsa község polgármestere, Körmöci Károly azt mondta a kispiaciaknak, hogy a mintegy 6 kilométeres SzabadkaKispiaci bekötőútnak a megépítésével elkezdődött egy beruházási ciklus, amely során 400 millió dinárt fektetnek be az úthálózat felújításába. Ebben az összesen 14 útszakasz felújítását előirányzó községi programban is benne lesz Kispiac -- kiszélesítik a Kishomoktól a település központjáig vezető keskeny utat. ,,Álmodni jó, álmodni szabad, de az igazi boldogság az, ha az álmok meg is valósulnak -- mondta. A kispiaciak, akik 40 éve várnak erre az útavatóra, rövid alkalmi műsorral kedveskedtek a vendégeknek: Bojan Pajtićnak és munkatársainak, Slobodan Milosavljevićnak (Szerb Gazdasági Kamara) és munkatársainak, Körmöci Károly polgármesternek, Maráci Nándor alpolgármesternek és munkatársaiknak. Ezt követően a vendégek megtekintették az őket köszöntő Bíró Lászlónak, a helyi közösség elnökének a magángazdaságát.
A belgrádi és újvidéki vendégek és kanizsai házigazdáik egyébként előbb Magyarkanizsán, a városházán tartottak megbeszélést, majd a martonosi útkereszteződésnél felavatták 30 millió dinárból kiépített úgynevezett Eperfás utat. A kispiaci útavatást követően este a program ismét a magyarkanizsai városházán folytatódott: a Demokrata Párt választási promóciójával.