A társas kapcsolatokról, avagy a barátokról másképpen
Pap Ágota pszichológus
2017.10.04.
LXXII. évf. 39. szám

A gyerekek a harmadik életévükhöz közeledve kezdenek kilépni egocentrikus (felnőttcentrikus) világukból, és társaik felé fordulni.

A társas kapcsolatokról, avagy a barátokról másképpen

Előtte elsősorban a hozzájuk közel álló felnőtt személy az egyetlen igényük, ő fejezi ki a kicsik számára az érzelmi bázist. Idővel persze az ovis társakkal alakul ki a kooperáció, az együtt játszás tudománya. A sorrend: együttlét, -mozgás, összedolgozás, végül az együttműködés. És emlékezzünk csak vissza: kiscsoportos korunkban még elsősorban a külsőségek alapján választottunk „barátot”, ám ezek a kapcsolatok felszínesek voltak, és rövid ideig tartottak, később viszont a belső értékek alapján barátkozunk, ezért ezek a korábbiakhoz képest sokkal tartósabbak.

Ezekben a közösségekben a gyermekek megtanulják a társadalmi normákat, elvárásokat és azok kezelését, vagyis tovább szocializálódnak. A barátkozás már megkívánja az alkalmazkodást, hiszen a kapcsolat fenntartása érdekében fontos, hogy néha a másik akarata is érvényesüljön. Az együttműködő játék során már kialakul, hogy kik az irányítók, az ötletadók, a végrehajtók stb. A csoporton belül a jó pozíciót például elősegítheti a jó beszédkészség, miközben fejlődnek a szociális érzelmek, kialakul a rokonszenv és az ellenszenv, az empátia, a segítőkészség — ezek mind irányítói a barátkozásoknak. Ebben a korban a gyerekeknek lassan meg kell tanulniuk elfogadni egymást az eltérő tulajdonságaikkal együtt. Előfordul, hogy valamelyik társukkal kapcsolatban egyidejűleg élik meg a vonzódás és a taszítás ellentmondásos érzését, és kialakulhat a fantáziabarát jelensége is, amikor a magányosság érzése a képzeletbeli világban kompenzálódik (Ranschburg, 2003).

 

Az életünk későbbi szakaszában született barátságok másak, mint a korai szocializációban szerzettek. Ez utóbbiakról ugyanis gyakrabban elmondhatjuk, hogy noha hosszú ideje nem láttuk egymást, mégis olyan, mintha ott folytatnánk, ahol abbahagytuk.

 

A lányok gyakrabban barátkoznak kettesben, és ezek a kapcsolatok tartósabbak is, ellenben a nagycsoportos fiúkkal, akik inkább öt-hat fős csoportokat alkotnak. Persze, ilyenkor még elsősorban az a barátjuk, akivel együtt játszanak, vagy akitől kölcsönkaptak valamilyen játékot, esetleg akivel gyakran találkoznak (pl. közel laknak egymáshoz).

A serdülőkorban a barátválasztás alapja a kölcsönös rokonszenv, a kölcsönös bizalom, a hasonló érdeklődés és ízlés, az együtt eltöltött idő stb. Ilyenkor a fiatal leginkább négy-öt emberhez kötődik a kortárscsoportból — a fontossági sorrend alapján ez a szülők után következő kötődési forma. A testvérek már nem barátok, hanem olyan személyek, akikhez szeretettel kötődik. Annyi bizonyos, hogy a gyerekek nagyon intenzíven meg is élik a kapcsolatokat kísérő érzelmeket. Emellett nagyon dinamikusak ezek a kapcsolatjátszmák: összeveszések, kibékülések, viharok, sértődések, nevetések — mindez sokszor a felnőttek tudta nélkül, titokban történik. Ezek egyébként a későbbi felnőttkapcsolat-építés előgyakorlatai. Ám ekkor a barátságok még nem járnak kölcsönös elköteleződéssel, nem élik túl a jelentősebb konfliktusokat.

A későbbiekben lesznek olyanok, akik könnyedén barátkoznak, mások viszont nehezen kerülnek társas kapcsolatokba. Ilyenkor azonban alkalmazható néhány trükk, mely segíthet. Például érdemes megpróbálni a másikat „tükrözni”, annak viselkedését másolni. Sőt, jól tudjuk, hogy általában jobban kedveljük a számunkra ismerős viselkedési mintákat, így érdemes ezekkel az emberekkel több időt együtt tölteni, hogy jobban megismerhessük őket. Mások szimpátiáját akkor is könnyebb megszereznünk, ha dicsérő szavakkal illetjük őket — persze csak az ízlésesség és a hitelesség keretei között. Ráadásul minden ember szeret magáról beszélni — ezt nem árt a barátkozás szakaszában is figyelembe venni, emellett pedig mindig hagyni kell, hogy a másik fél beszélhessen magáról. Nyilván mondanom sem kell, hogy lelombozva, rosszkedvűen nehezen lehet barátkozni — akinek így mutatkozunk be, az nehezen kedvel meg bennünket. Természetesen más az a helyzet, amikor egy barátnak nehéz napjai vannak, és szüksége van arra, hogy mellette legyünk, beszélgessünk vele.

 

A Pygmalion-hatás elmélete alapján az emberek úgy bánnak másokkal, amilyennek elképzelik őket, emiatt pedig úgy viselkednek, hogy az elképzelések megerősítést nyerjenek. Így, ha azt gondoljuk valakiről, hogy kedvel bennünket, mi is kedvelni fogjuk őt.

 

Susan T. Fiske szociálpszichológus elmélete szerint az emberek a kedvességük és a hozzáértésük alapján ítélnek meg másokat. Hiszen az, hogy kiben bízhatunk meg, nagyon fontos a túléléshez. A hibáink is közelebb hozhatnak bennünket — persze csak akkor, ha kompetens személyek vagyunk. Mindemellett leginkább azokhoz vonzódunk, akik hasonlítanak hozzánk, ezért a közös pontok mentén érdemes építeni a baráti kapcsolatokat, hiszen emberi alaptulajdonság, hogy kedveljük, ha megerősítenek bennünket érzéseinkben vagy igazságunkban. Sok barátság hullik darabokra például akkor, amikor a felekről kiderül, hogy más politikai nézetet vallanak. Amikor azonban a másik ember véleménye megegyezik a miénkkel, sokkal zökkenőmentesebb kapcsolatokat tudunk kialakítani — valószínűleg azért, mert úgy érezzük, megért bennünket (ez az intimitás alapja). A barátkozás folyamatában az önfeltárásnak is szerepe van, vagyis a kölcsönös bizalom kiépítése csak úgy lehetséges, ha képesek vagyunk mi magunk is rábízni egy titkot a másikra.

Egy bizonyos: barátokra szükségünk van, és nem kapjuk, hanem magunk választjuk meg őket. Ezeket a kapcsolatokat kőkemény munkával kell fenntartanunk: dolgoznunk kell értük, meg kell tanulnunk a konfliktusainkat kezelni, ezzel együtt pedig a barátságunkat a saját személyiségfejlődésünkhöz alakítani. A fellépő nézeteltéréseket idejében célszerű megoldani. Sok barátság még a gyermekkorban köttetett, és ezekből az igaz barátokból valóban mindössze egy-kettő lehet. A későbbiekben persze a munkaközösségekben, a közös tevékenységek által is kialakulnak barátságok. Felmerül a kérdés: vajon létezik-e igaz barátság nő és férfi között? (Miközben azt látjuk, hogy ezekből nem egy házassággal végződik.) A családtagjainkról viszont fontos elmondani, hogy ők nem a barátaink, hanem a szeretteink, akik fontosak nekünk, és más szerepet töltenek be az életünkben.

És ne feledjük: a barátságok néha véget is érnek. Vagy azért, mert fizikailag akadályoztatva vagyunk a folyamatos fenntartásukban (ilyenkor még a digitális háló sem elegendő), vagy azért, mert olyan súlyos konfliktusba keveredünk, amelyet nem tudunk úgy feloldani, hogy a továbbiakban is ugyanúgy tekintsünk egymásra, mint korábban.


A nyitókép illusztráció: Flickr.com

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Lélekbúvár rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..