
Minden ötödik polgár hivatalosan is a szegénység kockázatának van kitéve. A Szerbia társadalmi-gazdasági helyzetét tükröző statisztikai adatok továbbra is lesújtóak.

„A legfrissebb adatok szerint minden ötödik állampolgár hivatalosan is a szegénység kockázatának van kitéve, míg a lakosság 45 százaléka elismeri, hogy nehezen boldogul anyagilag. Több mint 15 százalék nem engedheti meg magának, hogy minden második nap húst vagy halat fogyasszon” (Köztársasági Statisztikai Intézet, 2023) – közölte az A 11 - Gazdasági és Szociális Jogokért Kezdeményezés.
Bár Szerbiában a hivatalos adatok szerint nő az átlagbér, ez a számadat egyáltalán nem tükrözi a hétköznapi polgárok valós helyzetét. A legfrissebb adatok szerint a minimális fogyasztói kosár értéke 54 565 dinár, amely még azoknak is túl nagy kiadást jelent, akik valóban az átlagbért keresik, írja a 021.rs portál.
„A legszegényebbek helyzete Szerbiában messze a legrosszabb, esélyük sincs kitörni a szegénység ördögi köréből. Az, hogy évente kétszer hozzáigazítják a pénzbeli szociális támogatás összegét, messze nem elegendő ahhoz, hogy valódi segítséget nyújtsanak a társadalom peremére szorult embereknek. Jelenleg az egy főre jutó segély összege 11 919 dinár, és felmerül a kérdés: ebből hogyan lehet kielégíteni a legalapvetőbb szükségleteket? Az utóbbi emelés mindössze 245 dinárral növelte a segélyt, ami alig fedez két liter tejet” – emlékeztet az A 11 Kezdeményezés.
Az ENSZ 2007-ben nyilvánította február 20-át a társadalmi igazságosság napjává.