home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
A táncos lábú brácsás
Dr. Csermák Zoltán
2021.08.16.
LXXVI. évf. 32. szám
A táncos lábú brácsás

Fekete Antalról a Hajnaliban

A közmédia és a Hagyományok Háza közös műsora augusztus harmadik hetét Fekete Antalnak, a kiváló brácsás-népzenegyűjtőnek szenteli. A zenei válogatásban a művész gyűjtéseivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

A Kossuth Rádió „Hajnali”- Népzenei összeállítás korán kelőknek című műsor az augusztus 16-ai héten Fekete Antal életművével foglalkozik.

Fekete Antal, akit a táncházakban sokan csak „Pumaként” ismernek, az egyik legkiválóbb mezőségi muzsikát játszó brácsás. Azt már kevesen tudják róla, hogy valaha hivatásos táncos volt, diplomáját az Állami Balettintézetben kapta az első néptánc tagozat végzőseként. A régies falusi népzene fiatal kora óta jelen volt életében, tizenévesen már rendszeresen járt gyűjtő utakra, alapvetően Erdélybe. A 70-es, 80-as évek Romániájában nem volt könnyű dolga a gyűjtésre vállalkozóknak. Utazási korlátozások nehezítették dolgukat, s ki voltak téve a hatóságok zaklatásainak is. A használt technika legtöbbször csak egy hordozható kazettás magnetofonból állt, ami hangminőség tekintetében igencsak elmaradt a mai berendezésektől. Fekete Antal egyike volt azoknak, akik vállalták a nehézségeket, ennek köszönhetően gazdag népzenei gyűjteményt tudhat magáénak, amelyből immár tizenegy lemezanyag meg is jelent. Empatikus gyűjtőnek tartották, jó emberismerete segítette munkáját. Mégis, sokszor a legértékesebb felvételei olyankor készültek, amikor egyébként is szólt a muzsika, például egy lakodalomban. Fekete Antal gyűjtéseinek egyik legfőbb erénye, hogy az ilyen alkalmakkor is „jókor volt, jó helyen”. A gyűjtő ezekben a helyzetekben inkább a jó fotográfushoz hasonlít, aki megtalálja a legkülönlegesebb pillanatokat, azzal a magától értetődő különbséggel, hogy ő folyamatokat örökít meg.

Pumát általában zenészként ismerik, de a tehetségek felfedezésében is sokat köszönhet neki a táncházmozgalom, többeket pedig egy-egy életre szóló tanáccsal segített további pályáján.

A műsor a még kiadatlan – mezőségi, marosmenti, székelyföldi, küküllőmenti, gyimesi és kalotaszegi – gyűjtéseivel kíván neki sok erőt és jó egészséget!

Szerkesztő: Éri Márton

Műsorvezető: Pénzes Géza

Adás: Kossuth Rádió (minden reggel 4.03)

A műsor interneten elérhető: www.mediaklikk.hu/mediatar/

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..